A Tompa Miklós Társulat következő bemutatója a Szálkák című, cigány tematikát feldolgozó előadás, melynek előadója Kilyén Ilka színművésznő, rendezője Kincses Elemér. Közreműködik Ritziu Ilka Krisztina.
Az összeállítással az alkotók a mellettünk élő cigányság és a gazdag magyar nyelvű cigány irodalom jobb megismerését szeretnék szolgálni.
Az előadás irodalmi anyagát Kilyén Ilka művésznő állította össze elsősorban cigány népköltési anyagból, erdélyi cigánydalokból és Babits Mihály, Illyés Gyula, Kányádi Sándor valamint Bari Károly, Choli Daróczi József, Kovács József, Osztojkán Béla, Rostás-Farkas György és Szepesi József műveiből.
A cigány tematikát feldolgozó előadás nem előzmények nélküli a Tompa Miklós Társulat repertoárjában, ugyanis 1994-ben Kilyén Ilka művésznő már bemutatott egy válogatást a cigány népköltészetből és irodalomból VIRÁGZIK SZÁMBBAN AZ ÁTOK címmel. Egy akkori méltatás a következőképpen vélekedett a produkcióról: "Nem is annyira összeállítást, sokkal inkább monodrámát láthatott a közönség. Vagy talán egy láttatva, csupán egyetlen személyben megjelenő évezredes etnikum tragédiát. (...) Mert nézőit az első percekben hatalmába keríti: egy könnyedén induló pillanatot hirtelen tör meg a tragikum sokkjával; majd megnyugodni enged ugyan egy röpke helyzetjátékkal ám újra fájdalom és újra az ének." (Tamási Orosz János, Új Magyarország, Budapest)
A SZÁLKÁK című előadás premierjére 2015. április 18-án, szombaton 18.00 órától kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Underground termében
Következő előadás (a korábban meghirdetettől eltérően): 2015. április 24, péntek 19.30 óra.
Jegyek válthatók a Kultúrpalota jegyirodájában hétköznap 12.00-17.30 között, a színházi jegypénztárban 9.00-15.00 óra között és előadás előtt egy órával, valamint a www.biletmaster.ro honlapon.