Újra lecsapott Sopronra a város színházának verskommandója a költészet napján. Képes beszámoló.
A Soproni Petőfi Színház népszerű verskommandója immár harmadik éve lepi meg különleges helyszíneken az embereket, hogy verseket ajándékozzanak nekik József Attila születésnapján. Idén azonban nem egykori magyar költők alkotásait szavalták a művészek, hanem egy 11 éves soproni lány műveit, aki az Így írok én című irodalmi pályázat helyi győztese volt.
A soproni társulat tagjai: Szőcs Erika, Szlúka Brigitta és Ács Tamás mellé meglepetésszerűen csatlakozott a színház igazgatója, Pataki András és A revizor című darabban vendégként szereplő Galkó Balázs színművész is, így ők együtt teljesítették a verskommandó küldetését.
Márkus Boróka versei elhangzottak buszmegállóban, helyijáratos autóbuszon, vasútállomáson, a hangosbeszélőben, a GYSEV Sopron-Győr közötti személyvonatán, a könyvtárban és a Tűztorony lábánál található Museum Caféban. A művészek Boróka mintegy húsz versét adták elő szombaton nagy sikerrel. A fiatal diákköltő meghatottan köszönte meg, hogy ezen a napon az ő írásaival ünnepelte a teátrum a költészet napját.
A közönség kérésére a művészek József Attila, Petőfi Sándor, Ady Endre, Csokonai Vitéz Mihály, valamint Arany János költeményeiből is bőséges ízelítőt adtak. Érdekesség volt, hogy a soproni emberek várták a színház verskommandóját, akadt, aki kimondottan azért követte a színészeket és buszozott velük, hogy ezen a napon így találkozhasson a költészettel.
Képekben az akcióról:
A Soproni Petőfi Színház 2015/2016-os évadáról bővebben itt olvashat.
Forrás, fotók: Soproni Petőfi Színház