Turek Miklós Versszínháza a Józsefvárosba érkezik

Turek Miklós versszínházi monodrámáját láthatjuk József Attila életéről és költészetéről április 17-én 15 és 19 órától a Józsefvárosi Galéria és Rendezvényközpont VERS-SZÍN-TÉR sorozatában.

 

Ajánló:

 

A színművész nemcsak a felnőttek, az egészen fiatalok számára is izgalmassá és élővé varázsolja hazánk egyik legnagyobb tehetségű költőjének szellemi örökségét.

 

József Attila mindössze 32 évet élt, verseit mégis egy ország ismeri! A költő életéről és költészetéről számtalan színpadi feldolgozás született, melyek a maguk módján megoldást kerestek a talányra. Ki volt valójában? Proletár költő? Egy vérzőszívű szerelmes férfi? Egy szipogó soha-fel-nem-növő kisgyerek? Lehet-e frissíteni, alakítani a homlokunk mögé égett évtizedes - talán megfakult, talán sablonos - képet? Turek Miklósnak mindenesetre sikerül újat mutatnia ’Nappal hold kél bennem...’ című versszínházi monodrámájában. Egy soha meg nem íródott búcsúlevél történetét láthatjuk József Attila utolsó éjjeléről Turek Miklós színművész előadásában.

Az előadásról így ír egy diák: "Bevallom őszintén, amikor elindultunk az előadásra, azon gondolkodtam, hogy vajon mivel tudnám elcsapni az időt, hogy ne keljen ott unatkozni. Viszont amikor elkezdődött, meglepődtem. A fények, és ahogyan a Miki előadta a József Attila verseket... bevallom, most értettem meg, hogy tulajdonképpen miről is szólnak ezek a versek. A hangsúlyozása és az előadásmódja hétköznapivá változtatta a számomra érthetetlen költői nyelvet. Nem gondoltam volna, hogy ennyire érdekes lesz…”

 

turek

 


Turek Miklós: ’Nappal hold kél bennem…’
Versszínházi monodráma József Attila életéről és költészetéről


2015. április 17. 15 és 19 órától
Józsefvárosi Galéria és Rendezvényközpont – VERS-SZÍN-TÉR
Tel.: 313-9883, Cím: 1085 Budapest, József krt. 70.

 

Jegyárak:
A 15 órakor kezdődő előadás kedvezményes Ifjúsági bérlettel is látogatható!
Kedvezményes csoportos diákjegy 600 Ft/fő/alkalom
Kedvezményes csoportos diák bérlet,

mely 2 tetszőlegesen választható pénteki vagy iskolai előadási napon zajló programra érvényes az évad során

2015. december 31-ig. : 1000 Ft/fő
Felnőtt jegy 1200 Ft (Galéria klubkártyával: 1000 Ft)
Diák és nyugdíjas jegy: 800 Ft (Galéria klubkártyával: 700 Ft)

 

További információ, jegy és bérletvásárlás:
Beke Kata Tel.: +36-30/207-8029;

E-mail: beke.kata@johir.jozsefvaros.hu

www.jozsefvarosigaleria.hu

 

 

süti beállítások módosítása