Szombaton rendezik meg az idei városligeti cirkuszparádét, amelyen kosztümös artisták, lovas huszárok, mazsorettek, brazil szamba táncosok, oldtimer autók, gólyalábasok, valamint a Circussimo! című új műsor teljes társulata vonul át a Városligeten.
A Cirkusz Világszövetség kezdeményezésére 2008 óta minden évben április hónap harmadik szombatján tartják a cirkuszok világnapját azzal a céllal, hogy a közönség jobban megismerhesse a művészeti ág sokszínűségét és kulisszatitkait. Ezen a napon a Fővárosi Nagycirkusz újra feleleveníti a cirkuszparádék 19. századba visszanyúló, Amerikából induló hagyományait, amely szerint a városba érkező vándorcirkuszi társulatok díszes menetben vonultak végig az utcákon.
Fotó: kulturaonline.hu
A Fővárosi Nagycirkusz épülete előtti színpadon a Szölöskislaki Artista Iskola bemutatójával kezdődik a program, majd a délelőtti Circussimo! előadás után elindul a menet az Állatkerti körúton a Hősök teréig, és ugyanezen az útvonalon érkezik vissza délután az épület elé. A felvonulást Pintér Tibor Lovasszínházának társulata is kiegészíti, és klasszikus cirkuszi időket idéző hintón adják elő produkcióikat.
A felvonulását követően a szabadtéri színpadon fellépnek a Baross Imre Artistaképző diákjai, valamint a Feeling Mazsorett Tánccsoport.
A Circussimo! előadást ezen a napon is a szokott műsorrendben tartják meg. A programban fellép az amerikai Farfan Troupe kereszt-trapézakrobataszámmal, a kínai Santung (Shandong) csoport lábikáriaprodukciójával, a nyolc artistanőből álló orosz Szkokov csoport egy különleges hintaszámmal, Rich Metiku, a különlegesen hajlékony etióp "kaucsuklány", de lesznek fókák, akrobaták, zsonglőrök, és görkorcsolya-virtuózok is.
A Nemzetközi Cirkuszszövetség a világnapra meghirdette a "cirkuszszelfi napot" is, amelynek célja, hogy minél több cirkuszrajongó készítsen magáról, vagy barátairól bohócorros fotót. A kezdeményezéshez kapcsolódva a parádén résztvevő művészekkel és a közönséggel délelőtt közös fénykép is készül.
Forrás: MTI