Bemutatóval avatják fel szombaton ünnepélyes keretek között a Bukaresti Ion Luca Caragiale Nemzeti Színház nagytermét, amellyel befejeződik az intézmény négy éve tartó felújítása.
Ebből az alkalomból Victor Eftimiu 20. századi román drámaíró egyik mesejátékát mutatják be Dan Puric rendezésében. A színház vezetőségének azért esett a választása erre a darabra, mert a nemzeti színház történetében ezt játszották a legtöbbször.
Az 51 millió euró értékű beruházás nyomán újjáépített és jelentősen átalakított épület összesen hét teremmel várja a nézőket.
Fotó: tnb.ro
Az 1973-ban épült színházépület az évek során több átalakításon esett át. Három teremmel rendelkezett régi formájában, ezek száma most hétre nőtt. A színház kapacitása is jelentősen bővült. A régi alakjában mintegy 1700 személy befogadására volt képes, mostantól több mint 3 ezer személy látogathatja egyszerre a termeket. Az új épület kulturális központként fog működni, a felújítás során ugyanis könyvüzlet, kiállító- és konferenciaterem, kávézó is helyet kapott az épületben.
Ion Caramitru, a bukaresti nemzeti színház vezérigazgatója a Digi24 hírtelevíziónak elmondta, hogy az intézménynek nagy kihívást jelent "belakni" mind a hét termet, hiszen a személyzet jelenleg kisebb, mint 2005-ben, a különböző megszorító intézkedések előtt. A színház nagytermének megnyitásával több előadást visszaköltöztetnek, ugyanis az újjáépítés úgy valósult meg, hogy az intézmény nem függesztette fel működését. Több felújított kisebb terem már a jelenleg zajló évadban működött, így a színház eddig ezekben a termekben folytatta tevékenységét.
Bukarestben az év elején nyitotta meg kapuit a zöldmezős beruházásként épült új operettszínház épülete, amely korábban a nemzeti színház egyik termében működött és tavaly ősszel fejeződött be a Bukaresti Nemzeti Opera felújítása.
Forrás: MTI