Talpra állt a csődtől fenyegetett római operaház

Giuseppe Verdi Aida című operájával nyitja meg idényét április 23-án a Teatro Costanzi római operaház, amely az állami támogatásoknak és a közönség kitartásának köszönhetően megmenekült az pénzügyi csődtől.

A Micha van Hoecke belga koreográfus és rendező által színre vitt Aidát Jader Bignamini olasz karmester vezényli. Aida szerepében Boross Csilla szoprán énekel - megosztott szereposztásban.

 

A május 3-ig látható Aida sajtótájékoztatóján Carlo Fuortes, a római opera intendánsa elmondta, hogy a Teatro Costanzi túlélte a válságot. A csődbe jutott színházat tavaly még a bezárás fenyegette. 2014 szeptemberében a római opera örökös tiszteletbeli zenei igazgatója Riccardo Muti karmester is távozott posztjáról. A Teatro Costanzi előadásai a zenészek, balettművészek és a színház többi dolgozójának sztrájkjai miatt elmaradtak. Az idei Aida is a tavaly ősszel elmaradt idénynyitó előadást helyettesíti.

 

Romai-operahaz

Teatro dell'Opera (fotó: AFP / Claudio Peri)

 

Fuortes közölte, hogy a színházat egy 25 millió eurós állami támogatás mentette meg. Sokat segített a római opera közönsége is: 2014 végére hatvan százalékkal több jegyet és előfizetést vásároltak mint egy évvel korábban, és az idei esztendő első negyedévében is tovább emelkedett az előjegyzések száma. Idén 50 előadással többet tudnak színre vinni mint tavaly.

 

Az intendáns hangsúlyozta, hogy a bevételek növelését az is segíti, hogy a római operaházban vendégül látják Elton John brit popénekes és Bob Dylan amerikai énekes-zeneszerző koncertjét. Ez nem illik bele teljesen az eddigi repertoárunkba, de sokat segíthet a színházon - fogalmazott Carlo Fuortes.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása