A Vigadóban vendégszerepel a Jókai Színház

A keddi békéscsabai bemutató után májusban a fővárosi közönség is láthatja a Zalán Tibor Midőn halni készült című művéből készült monodrámát.

A Békéscsabai Jókai Színház 2008-ban már bemutatta a darabot, ám az alkotók úgy döntöttek, átalakítják és monodrámát készítenek belőle. Az előadás házibemutatója kedden lesz a békéscsabai teátrumban, a fővárosi nézők május 7-én láthatják a Pesti Vigadó színpadán a Magyar Művészeti Akadémia Szó, szín, játék elnevezésű kamaraszínházi sorozatában.

 

 mg 5466

Fotó: jokaiszinhaz.hu


A darab Janus Pannonius utolsó, elképzelt óráit vetíti a néző elé könyörtelen élességgel és őszinteséggel, számvetését életével és halálával. Közvetett módon felmutatja a kor bonyolult politikai erővonalait - áll a Jókai Színház ajánlójában.


A költő Medvevárban haldoklik. A legyöngült ember vízióiban megjelenik a múltja, a ferrarai évek, a fiatal Csezmiczei János kamaszévei, illetve dramatikus formát kapnak a Guarino mester mellett eltöltött esztendők. A mű középpontjában Mátyás király és Janus Pannonius püspök, kancellár küzdelme áll.


A darabot Zalán Tibor írta, Merő Béla rendezte. A főszerepet Bartus Gyula játssza. Janus Pannonius egyetlen segítője a darabban egy cselédlány, akit hol az életében előforduló nőknek, hol pedig az édesanyjának lát a nagybeteg költő. A cselédlányt Komlósi Katalin alakítja.


A vigadóbeli előadást követő pódiumbeszélgetésen részt vesznek az alkotók, valamint Szörényi László és Jankovics József irodalomtörténészek.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása