Hamlet Székesfehérváron – Címszerepben László Zsolt

Április 18-án mutatták be a Hamletet László Zsolt főszereplésével, Szikora János rendezésében Székesfehérváron.

Ajánló a darab elé:

 

„Az-e nemesebb, ha tűri lelkünk a pimasz sors minden gonosz nyilát, vagy az, ha fegyvert fogunk a bajokra, s véget vetünk nekik?” – a kérdés hatalmas, olyannyira, hogy évszázadok óta ezreket foglalkoztat. Most a Vörösmarty Színház színpadán a világirodalom egyik remekével keresnek és adnak válaszokat a kérdésre. A rendezőnek és a címszereplőnek is múltja van a Hamlettel. Szikora János 1981-ben Bódy Gáborral közösen rendezte a darabot Győrben, László Zsolt pedig 1996-ban az Új Színházban volt már Hamlet (a Nemzeti Színház 2012-es előadásában pedig a Szellem).

 

László Zsolt az előadásról:

 

„Az Új Színházas előadás után kifejezetten úgy éreztem, mindent kipakoltam a deszkákra, ami bennem van ezzel a szereppel kapcsolatban. Nagyon meglepett, amikor Szikora János fölkért rá ismét. Próbálom most ehhez a Hamlethez hozzátörni az agyamat, a gondolataimat, a személyiségemet. Rengeteget lehet és kell gondolkodni rajta. Kinyitok egy ajtót, és újabb néggyel találom szembe magam. Aztán még néggyel, nyolccal… Szóval elképesztően gazdag anyag, és csodálatos dolog erről gondolkodni” – mondja László Zsolt.

 

 

 

Szikora János a darabról:

 

 „Nekem László Zsolt az az ideális korban lévő Hamlet, akin túlhaladt a világ. Úgy érzi, hogy ez a létezés (amelynek egyébként látva látja minden csodáját) valahol elromlott. Csökönyösen keresi a rontás okát. És amikor megtalálja, célja és hivatása lesz rendet rakni ebben a világban. De azt is elcseszi. Az én Hamletem korfüggetlen lesz. Egy olyan előadás, amelyben a szereplők lebontják az idő dimenzióit, és rendkívül otthonosan mozognak négyszáz év különböző korszakainak forgószínpadán. A szereposztás  László Zsolton kívül is tartalmaz még meglepetéseket, amelyek a szereplők viszonyának más típusú értelmezéséből fakadnak. Például Hamlet anyját Varga Mária alakítja, férje, Claudius pedig nemcsak nála, hanem még nevelt fiánál is fiatalabb lesz. Ezért játssza majd Lábodi Ádám” – árulta el a rendező, Szikora János. 

 

Az előadásról képekben:

Fotók: Wágner Csapó József

 

3

1.

 

4

2.

 

5

3.

 

6

4.


7

5.

 

8

6.

 

9

7.

 

10

8.


11

9.

 

12 

10.

2

 

11.

1

12.

 

William Shakespeare:

Hamlet

 

 

Hamlet - LÁSZLÓ ZSOLT

Hamlet apjának szelleme - CSERHALMI GYÖRGY

Claudius, Dánia királya - LÁBODI ÁDÁM

Gertrud királyné, Claudius felesége, Hamlet anyja - VARGA MÁRIA

Polonius, főtanácsos - HIRTLING ISTVÁN

Laertes, a fia - MAKRANCZI ZALÁN

Ophelia, a lánya - TÖRŐCSIK FRANCISKA

Első színész - GÁSPÁR SÁNDOR

Horatio, Hamlet barátja - KRISZTIK CSABA

Rosencrantz - SÁGHY TAMÁS

Guildenstern - EGYED ATTILA

Sírásó - DERZSI JÁNOS

Osrick, Nemesúr - KOZÁRY FERENC

Marcellus, Pap - KELEMEN ISTVÁN

Francisco, Reynaldo, Cimbora - KRICSÁR KAMILL

Bernardo, Első színész - JUHÁSZ ILLÉS

Színész király - KÁDAS JÓZSEF

Színész királyné - BLASKÓ BORBÁLA

További színészek - GÁL GERGELY, ROVÓ TAMÁS, SZIRMAI IRÉN

Lucianus - ANDRÁSSY MÁTÉ

Szolgálólányok  GÁL HORVÁTH BERNADETT, KERTÉSZ JÚLIA, VIDA EMŐKE

Kisfiú - SZOMOR BENDEGÚZ

 

Díszlet- és jelmeztervező: KOVÁCS YVETTE ALIDA

Dramaturg: MATUZ JÁNOS

Koreográfus: HORVÁTH CSABA

Zeneszerző: HORVÁTH KÁROLY

Maszk: OSTORHÁZI BERNADETT

Súgó: WEIL SZILVIA

Ügyelő: KALMÁR JOHANNA

Rendezőasszisztens: NÉMETH MARIANN

 

Rendező: SZIKORA JÁNOS

 

 

süti beállítások módosítása