Sopronban mutatják be a Csárdáskirálynőt

Megtartották az olvasópróbáját Kálmán Imre Csárdáskirálynő című nagyoperettjének a Soproni Petőfi Színházban. A főbb szerepekben Kalocsai Zsuzsa, Füredi Nikolett, Szolnoki Tibor és Mikó István látható.

A rendező Halasi Imre, a zenei vezető és karmester Oberfrank Péter. A bemutató május 16-án lesz.

 

csar02

 

A népes stábot az olvasópróbán  Pataki András igazgató köszöntötte. A Csárdáskirálynő a magyar operett irodalom legismertebb, legnépszerűbb műve, minden idők legjobban megírt, legtöbbet bemutatott és legtöbbször előadott operettje.
Ma a világon nincs olyan hely, ahol legalább egy percenként ne csendülnének fel Kálmán Imre dallamok, s ezek közül is a leggyakrabban a Csárdáskirálynő melódiái szólnak.

 

csar01


A Petőfi Színház közönsége nagyon várja már az előadást, többek között azért, mert újra színpadra lép Mikó István, a teátrum egykori igazgatója is. Sövegjártó Áron is szerepel az előadásban, a színész több évig játszott szülővárosában, Sopronban. Mellettük Kalocsai Zsuzsa, Szolnoki Tibor és Füredi Nikolett erősíti főszereplőként a csapatot.

A díszlet Menczel Róbert munkája, a jelmeztervező Laczó Henriette, a koreográfus Demcsák Ottó lesz, aki a Sopron Balett tagjaival alakítja ki a mozgásvilágot.
A Csárdáskirálynő a nagyszínpadi bérletes előadások után augusztusban kétszer a Fertőrákosi Barlangszínházban is látható.

 

csar03

 

A Petőfi Színház ajánlója:

 

Éljen a szerelem! Ez volt a Csárdáskirálynőként világhírnévre szert tett Kálmán-operett eredeti címe. Azt mondják az operett tradicionálisan magyar műfaj és sehol a világon nem adják elő olyan izgalmasan, temperamentumosan, játékosan, humorral és lírával telten az operetteket, mint nálunk.

Ettől nehéz is a színpadra állítása. Rengeteg elvárásnak kell megfelelnie annak a színháznak, amelyik operett bemutatása mellett dönt. Különösen igaz ez a Csárdáskirálynő esetében.


Ritka kivételként tartják róla, hogy akár zene nélkül is remek színdarab lenne, ugyanis egy nagyon izgalmas családi dráma bomlik ki az események során a néző előtt. Egy valaha volt orfeum-énekesnő, aki az idők során egy Habsburg főnemes felesége lett, tiltja hercegi sarj fiát attól, hogy elvegye szerelmét, egy pesti orfeum tehetséges fiatal énekesnőjét. Ebből aztán temérdek bonyodalom származik. Természetesen a végén, mint ahogy azt az operettek törvényei követelik, minden jóra fordul. Ahogy az eredeti cím is sugallja: éljen a szerelem!

 

csar04

 

Kálmán Imre
Csárdáskirálynő
nagyoperett két részben
A Soproni Petőfi Színház előadása


SZEREPLŐK:

Leopold Mária Lippert-Weilersheim – Áron László
Cecília – Kalocsai Zsuzsa (Jászai-díjas, érdemes művész)
Edvin – Sövegjártó Áron
Szilvia – Füredi Nikolett
Bóni gróf – Savanyu Gergely
Stázi – Simon Andrea
Kerekes Ferkó – Szolnoki Tibor (Jászai-díjas)
Miska főpincér – Mikó István (Jászai-díjas)
Rohnsdorf tábornok – Sárdy Zoltán
Ferdinánd főherceg – Major Zsolt
Közjegyző – Ács Tamás
Kálnoky Tasziló gróf – Farkas Tamás
Hübner báró – Papp Attila
Lazarovics földbirtokos – Horváth László
Klementina – Szőcs Erika
Krisztina – Molnár Anikó
I. hölgy – Szlúka Brigitta
Valamint: Bolla Dániel, Csernus Anita, Füsi Zsolt, Miklián Richárd, Sasvári Krisztina, Szalai Dóra, Szeles Tamás, Tiszolczi Lilla
Zenei vezető, karmester: Oberfrank Péter (Liszt-díjas, érdemes művész)
Díszlettervező: Menczel Róbert (Jászai-díjas)
Jelmeztervező: Laczó Henriette
Koreográfus: Demcsák Ottó (Harangozó-díjas)
Korrepetitor: Sárdy Barbara
Súgó: Kincses Kata
Ügyelő: Szarka László
Rendezőasszisztens: Szlúka Brigitta
Rendező: Halasi Imre (Jászai-díjas, érdemes művész)

 

Forrás: Soproni Petőfi Színház

 

süti beállítások módosítása