Toni Servillo szerint Kelet-Európában a színházba járás még mindig rítus és szükséglet.
Szeretek Kelet-Európába járni, mert itt a színházba járás még mindig egyfajta rítus és szükséglet - mondta az MTI-nek Toni Servillo olasz rendező-színész, aki a Belső hangok (Le Voci di Dentro) című darab rendezőjeként és főszereplőjeként érkezett Budapestre a Madách Nemzetközi Színházi Találkozóra (MITEM).
Mint mondta, a darabbal már körülbelül két éve turnéznak, olasz városok mellett Marseille-t, Londont, Párizst, Barcelonát, Madridot, Varsót, Chicagót és Isztambult is útba ejtették, nagyjából a 350. előadásnál tartanak.
„A darabban az egyik főszereplő szinte egy vészjelzést ad a társadalom számára: úgy tűnik, hogy gyakran valósként fogadjuk el, sőt legitimáljuk a bűncselekményeket, legyenek azok tényleg megtörténtek vagy elképzeltek, hús-vér vagy lelki természetű bűnök. Formailag eközben egy nagyon szép műről van szó, amely azt az antik eszközt használja, hogy szinte felfüggeszti a darab világát, és mintegy álom és valóság között lebeg” - magyarázta a Nemzeti Színházban szerda este tartott előadását megelőző interjújában.
Toni Servillo elmondta: megadatott számára a szerencse, hogy több kelet-európai országban is bemutathatta a darabjait, járt többek között Moszkvában, Szentpéterváron, Bukarestben és Varsóban is, Budapesten a Művészetek Palotájában mutatták be rendezésében és szereplésével Carlo Goldoni Nyaralás-trilógiáját 2009 májusában.
„Mindig nagyon örülök, ha Kelet-Európába jöhetek, hiszen úgy érzem, hogy itt még él a dráma és a színész iránti érdeklődés, itt még mindig egyfajta rítus, egyfajta szükséglet a színházba járás, és a színház még mindig alapvető eleme a fiatalok oktatásának és nevelkedésének. Az angolszász országok nagyságai mellett továbbá nem szabad megfeledkezni azokról a jelentős színészekről és rendezőkről sem, akiket Kelet-Európa adott a világnak” - hangsúlyozta a rendező, aki felidézte, hogy egyik legszebb magyarországi emléke a Katona József Színház Három nővér-előadása volt, amely még mindig élénken él benne.
A kérdésre, igaz-e, hogy autodidakta, és soha nem lépte át egyetlen színiiskola küszöbét sem, határozott igennel felelt.
"Nápolyt még mindig a színház fővárosának lehet minősíteni, ahol elég, ha az ember körülnéz ahhoz, hogy színészetet tanuljon. Magam is sokat tanultam így, és persze a játszás közben. Persze ezt a színházi főváros címet ma már másként kell érteni, mint a 18. században, amikor II. Katalin Nápolyból hívott zenészeket, színészeket Moszkvába és Szentpétervárra” - mondta.
Felidézte Paolo Sorrentino olasz rendezővel, forgatókönyvíróval való megismerkedését is.
„Színháztársulatom, a Teatri Uniti nemcsak színházzal, hanem mozifilmekkel is foglalkozik, így esett, hogy társproducerként részben mi készítettük el Sorrentino egyik első filmjét, A felesleges embert, amelyben már játszottam is. Még nagyon fiatal volt, és ott járkált az irodáinkban, állandóan hozta magával az újabb és újabb forgatókönyveit. Ezeket én persze nem olvastam el, mert akkoriban nagyon sokat dolgoztam Moliere A mizantrópján. Végül miután többen azt mondták nekem, ha nem olvasod el te, más megelőz, vettem a fáradságot és belenéztem. Így született meg A felesleges ember, amelyet aztán további négy film követett” - mondta Toni Servillo.
Forrás: MTI, Színház.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.