Nem kér elnézést a Burgtheater a vasárnapi fesztiválszereplésükön történt akciójára a Nemzetinek írt levelében.
A Burgtheater sajtóosztálya még szerdán este azt közölte az MTI-vel, hogy a bécsi színház igazgatója postafordultával megválaszolta Vidnyánszky Attila magyarázatot kérő levelét, de a levelet nem teszik közzé.
A Nemzeti Színház kommunikációs osztálya az MTI kérdésére csütörtökön azt a tájékoztatást adta, hogy a megkapták a Burgtheater válaszlevelét, de - a feladó döntését tiszteletben tartva -, ők sem teszik azt közzé.
Mint fogalmaztak, a levélben semmi újdonság nem szerepel, ha nyilvánosságra kerülne, az sem vinne senkit közelebb a megoldáshoz. A levélben nem kérnek elnézést a társulat akciója miatt és nem adnak magyarázatot a politikai nyilatkozat felolvasására, és arra se, hogy a Burgtheater igazgatója és a darab rendezője miért mondta le a fesztiválon való részvételt - mondták.
A Burgtheater igazgatója a válaszlevélben arra is hivatkozik, hogy magyar művészekkel állnak kapcsolatban, akiknek a magyarországi belpolitikai helyzetre vonatkozó véleménye alapján fogalmazták meg felolvasott levelüket. A bécsi színház vezetője jelezte, hogy meghívásuk esetén szívesen jönnek újra Budapestre játszani.
A Burgtheater vasárnap esti vendégjátéka, a Sirály előadása után egy, a magyarországi demokráciát féltő politikai nyilatkozatot olvasott fel a bécsi társulat egyik tagja a Nemzeti Színházban. A Madách Nemzetközi Színházi Találkozóra (MITEM) - az előzetes programtól eltérően - sem Karin Bergmann, sem a darab rendezője, Jan Bosse nem jött el a társulattal.
Vidnyánszky Attila hétfőn levelet írt Karin Bergmann-nak, amelyben magyarázatot kért a történtekre.
Bár a válaszlevelet nem hozták nyilvánosságra, Karin Bergmann az MTI-nek kifejtette, hogy a MITEM-en való részvételüket megtiszteltetésnek vették, és egy esetleges újabb meghívás esetében szívesen érkeznek ismét Magyarországra. Hangsúlyozta: a Burgtheaterben véleményszabadság van, és ezt képviselik más színházakban is.
Ausztria egyik vezető és mérvadó politikai blogjának (andreas-unterberger.at) szerzője, Andreas Unterberger blamázsnak nevezte szerdán a bécsi színház magyarországi akcióját, amely szerinte nem odaillő és tartalmilag nevetséges volt.
Forrás: Színház.hu, MTI