Rendhagyó történelem órát ad Novák "Tata"

A magyar tánc történetéről tart rendhagyó történelemórát Nagyváradon Novák Ferenc „Tata” Kossuth-díjas koreográfus-rendező a Szigligeti Színházban április 30-án 11: 00 és 13:00 órától.

A rendkívüli történelemóra egy előadássorozat része, amely által a szervezők a magyar tájegységek néptáncaival, népviseleteivel, hagyományaival szeretnék megismertetni az érdeklődőket, a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt.

 

rendhagyotorinovaktataval

 

Novák Ferenc „Tata” Kossuth-díjas koreográfus-rendező, a különböző vidékek és korok táncait mutatja be, azok kialakulásáról, fejlődéséről és sajátosságairól tart előadást. A hallgatóság megismerkedhet a néptánc időbeli kialakulásával, azzal a folyamattal, amely során megszületett a tánc. Szó esik majd a legrégebbi táncokról, illetve az új stílusokról is, arról, hogy egy-egy korabeli tánc miként alakult, változott az idők folyamán, milyen körülmények gyakoroltak rá hatást.


Érdekességnek ígérkezik az is, hogy nem csupán elméletben esik szó a táncokról, de a Maros Művészegyüttes társulata meg is eleveníti, szemléletes módon is be is mutatja azokat.


A néptáncról és népviseletről szóló rendkívüli történelemórára jegyeket a gyerekeknek 5 lejes, felnőtteknek 12 lejes áron, a Szigligeti Színház jegypénztárában lehet váltani. Helyeket foglalni illetve további részletek iránt érdeklődni a 0772/215-371-es telefonszámon lehet.

 

Forrás: Szigligeti Színház

 

 

süti beállítások módosítása