Ünnepi, 375. előadás és színházpedagógia foglalkozás az Osonónál.
Április 25-én, szombat délután 5 órakor az Osonó Bázison kerül sor az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című produkció ünnepi előadására. Az előadást, Részben én is tükrözöm… címmel színházpedagógiai foglalkozás követi Prezsmer Boglárka vezetésével.
A Sepsiszentgyörgy Város Önkormányzata által támogatott rendhagyó színházpedagógiai foglalkozás a nézőkkel közösen történő „társasjáték”, amelynek mottóját Mezei Éva drámapedagógus egyik gondolata adta: „A közönség nem pusztán megfigyelő, de adott esetben partner, akit arra biztatnak, hogy közbeszóljon, kérdezzen, magyarázzon, véleményezzen és együtt játsszon.”
A szombati esemény egy projekt első állomása, hiszen május folyamán több ilyen alkalomra kerül majd sor. Az előadást követő színházi nevelési foglalkozások sorozatát azzal a céllal indítjuk útjára, hogy a nézői élményt résztvevői színházi élménnyé (is) mélyíthessük. Az egy térben, egy közösséget alkotva, színházi nevelési eszközöket használva közelítünk a látott előadás által felkínált témákhoz. Az interaktív órában olyan résztvevői módokat kínálunk nézőinknek, melyek a téma és a színházi forma befogadását, megértését érzékenyítik, a személyesség és az átfogóbb értelmezés szolgálatában pedig közös gondolkodásra ösztönöznek. A színházpedagógiai foglalkozás során, a látott élmények személyesebbé tételével olyan érzékeny témákat járunk körbe, melyek az örök gyermek tiszta kérdéseit vizsgálják: meddig tart a törődés, a szeretet, mit tehetünk a magunkra maradottság feloldásáért, vagy azért, hogy hittel éljük tovább életünket.
A Fazakas Misi által rendezett dokumentarista előadást először 2011. május 21-én láthatta a közönség, és azóta 3 kontinens 19 országának 140 településén mutatta be a társulat. A produkció eddig 7 nemzetközi fesztiválon képviselte Kelet-Európát. Májusban Sepsiszentgyörgyön, Kovászna Megye falvaiban és Marosvásárhelyen lesz látható az előadás.