Básti Julit az Origo kérdezte.
A kérdésre, mindig maga sminkel-e, a válasz: mindig. De ha maszk kell? “Eddigi pályafutásom alatt talán háromszor volt maszkom: a Sztálin menyasszonya című, 1991-ben készült, Bacsó Péter rendezte filmben mindössze egy felső fogsort kellett betennem (fogorvos készítette). Tolmár Tamás filmjében, A távollét hercegé-ben (1991) volt egy szörnyű maszkom, fehér hályogos szemet raktak rám, gumis, kopasz koponyámat földíszítették, kétórás munka volt, mire elkészült. A Hídember-ben pedig mamára maszkíroztak. Egyébként én ismerem legjobban a saját arcomat, és az idők során jól megtanultam, hogyan kell sminket készíteni” – felelte Básti Juli az Origo kérdésére.
A színésznőt arról is faggatták, milyen volt húsvéti útja Londonba, mire elmesélte, amint fölült a gépre, már rosszul volt, végigbetegeskedte az öt napot és mire leszállt a gép Ferihegyen, meggyógyult. “Én, mint színész, nem lehetek beteg, ez van belém kódolva. Ha nincs dolgom, akkor megbetegszem” – árulta el.
Arról, fiai Samu (18) és Dávid (16) mit szóltak a londoni színházakhoz, elmondta, hat előadást néztek meg az édesapjukkal, Puskás Tamással. “Kritikus színházlátogatók, volt, ami nem tetszett nekik, különben teljesen be vannak oltva a színházzal. (…) Én és a férjem viszont úgy tartjuk, hogy teljesen fölösleges tiltani a gyerekeinknek a színházat. Dávid, a kisebbik fiúnk csodásan zenél, naponta öt órát gyakorol, mégis színházban akar majd dolgozni. A Jó emberek című darabban fölhangzó zenét ő szerezte és játszotta föl zongorán. Nagyobbik fiúnk, Samu zseniálisan rajzol, de ő is színházzal akar foglalkozni. Majd meglátjuk. A legnagyobb fiam, Márton, aki az első házasságomból született (Básti Juli első férje Gothár Péter filmrendező volt), befutott filmvágó lett, imádja, amit csinál” – számolt be Básti Juli.
Munkájáról szólva azt vallotta, fontos számára, hogy részt vegyen az alkotói folyamatban, hogy a próbákon miszlikre szedhesse a szerepet, kipróbálhasson mindent. “Ha a rendező meg akarja mondani, hogy vegyem a levegőt, hová álljak, azt kevéssé kedvelem, akkor pont azt veszik el tőlem, amit a színészetben szeretek. Éjjel-nappal gondolkodom egy szerepen, hogy mi az, amit már értek, mit kell még kihámoznom belőle. Ha ezt elveszik tőlem, nem igazán tudom megcsinálni a szerepet. Zsámbéki Gáborral és Ascher Tamással közös gondolkodások voltak, és az ember tudta, hogy biztos ízléssel jó irányba vezetik a színészeket. Én csak ilyen módon lehettem boldog, és érezhettem magam biztonságban” – mondta Básti Juli.
Annak kapcsán, hogy a Centrál Színházban egy éve megalapították a Jó Emberek Társaságát, hogy színházi élményhez juttassanak elesett, szegény, fogyatékkal élő gyerekeket, úgy fogalmazott: “Az a furcsa, hogy akik megtehetnék, hogy adományozzanak, nagyon keveset adnak, vagy semmit. A kispénzűek sokkal adakozóbbak, mint a gazdagok. Azt szeretnénk, ha egy-egy támogató abban segítene, hogy öt vagy tíz szegény vagy fogyatékkal élő gyerek eljuthasson a színházba. Hát ez keservesen megy. Nagy kérdés számomra, hogy mikorra nő fel ebben az országban egy olyan generáció, amelyik szolidáris a rászorulókkal, és támogatja azokat a törekvéseket, amelyekkel elérhetővé válik, hogy a szegényebb rétegek is kulturális javakhoz jussanak” – nyilatkozta a színésznő.
A teljes interjút itt olvashatják.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.