Félúton a Fórum felé – Molnár Piroskával készül a Tháliában

Június 12-én mutatja be a Thália Színház a Félúton a Fórum felé című musical-komédiát.

A nyár elején bemutatásra kerülő produkció Stephen Sondheim első zenés darabja, Plautus három vígjátékának különös parafrázisa. A darabot izgalmas zenei világának köszönhetően – a debütálás idejében – az év musicaljének választották a Broadwayen, mára pedig több ezer előadást megért sikerré vált. 

 

PC6A0766

Táncos casting az előadáshoz (fotó: Csatáry-Nagy Krisztina)

 

A komédia a Tháliában Vida Péter, Szombathy Gyula, Molnár Piroska, Szabó Győző és Pindroch Csaba főszereplésével kerül bemutatásra. A további szerepekben Mózes András, Bánovits Vivianne, Domokos Zsolt, Tamási Zoltán és Fodor Annamária lesz látható.

 

A darabot a Thália Színház főrendezője Réthly Attila állítja színpadra, akinek a nevéhez kötődnek a Thália Színház nagysikerű produkciói, A hőstenor és a Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban című előadások is.

 

süti beállítások módosítása