Új igazgató a berlini Volksbühne élén

A legnépszerűbb kortárs művészeti múzeum, a londoni Tate Gallery éléről érkezik új igazgató a berlini Volksbühnéhez, amely Európa egyik legrangosabb teátrumává vált Frank Castorf, a 63 éves keletnémet színházi szakember 25 éve tartó irányítása alatt.

Michael Müller főpolgármester április 23-án jelentette be, hogy Chris Dercon, a Tate Gallery belga származású, 57 éves igazgatója veszi át az 1915-ben munkásszínházként létesült teátrum vezetését 2017-től.

 

Chris-Dercon-the-new-dire-007

Chris Dercon

 

Az új igazgató kinevezését a berlini színházi világban példátlan vita előzte meg. Több neves színigazgató, köztük mindenekelőtt Claus Peymann, a Bertolt Brecht-féle Berliner Ensemble leköszönő intendánsa, azzal vádolta a polgármestert, hogy egyfajta rendezvényközponttá akarja degradálni a nagy hagyományú teátrumot.

 

Michael Müller azt mondta, hogy meg akarják őrizni a Volksbühne hagyományait, de újítani is akarnak, és Dercon nagy tapasztalatokkal rendelkezik a legkülönbözőbb kifejezési formák összekapcsolásában. "Tudjuk, hogy milyen fontos a berlinieknek a Volksbühnében folyó tevékenység, de éppen ezért, 25 év sikeres munka után szükség van az újrakezdésre is" - mondta.

 

II147 Volksbuehne 960x496 c Thomas Aurin

A berlini Volksbühne

 

Az új feladatok ellátásához ötmillió euróval 22 millió euróra növelik a Volksbühne költségvetését, és a teátrum pótlólagos játszóhelyként megkapja az egykori tempelhofi repülőtér épületét.

 

A belgiumi születésű Chris Dercon 2011 óta áll a világ legfelkapottabb kortárs művészeti múzeumának számító londoni National Gallery élén, előtte nyolc éven át a müncheni Haus der Kunst vezetőjeként keltett feltűnést újításaival.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása