Vezetőváltás a Magyar Cirkusz és Varieté Kft. élén

Megbízott ügyvezetőként Gergely László rendező irányítja a Magyar Cirkuszés Varieté Nonprofit Kft. (Maciva) munkáját, miután közös megegyezéssel távozott a cég éléről Kriza Zsigmond - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága.

Szűk két hónappal ezelőtt nevezték ki Fekete Péter békéscsabai színidirektort a „cirkuszművészet társadalmi újrapozicionálásáért és a Fővárosi Nagycirkusz következő épületének elhelyezéséért felelős” miniszteri biztossá, hogy levegye a Liget-projekttel kapcsolatos terhek egy részét Baán László válláról.

 

Krizát rosszul érintette, hogy e talányos hatáskörű illetékessel kénytelen volt folyamatosan együttműködni, e feszültségnek is lehetett része távozásában.

 kriza

Kriza Zsigmond (forrás: origo.hu)

 

A 2010-es Fidesz-győzelem után Kriza jogi szakértőként játszott fontos szerepet az előadó-művészeti törvény átfogó módosításában. A Művészetek palotáját működtető cég felügyelőbizottsági elnöke, a művészeti közalapítvány megszűnésének-átalakításának miniszteri biztosa volt. Évek óta tagja mindezeken kívül az Nemzeti Kulturális Alap bizottságának is.

 

Az államtitkárság tájékoztatása szerint "Kriza Zsigmond április 15-ével közös megegyezéssel távozott a Maciva ügyvezető igazgatói pozíciójából". A Fővárosi Nagycirkuszt működtető társaságot április 16-tól Gergely László megbízott ügyvezetőként irányítja az új igazgatói pályázat kiírásáig és lebonyolításáig.

 

gergely-laszlo

Gergely László

 

Gergely László rendező, a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség elnöke a szervezet alapítása, 2010 óta. A közlés szerint a vezető távozása semmilyen módon nem befolyásolja a cirkusz működését, az intézmény munkatársainak foglalkoztatását.

 

A nemzeti cirkuszművészeti stratégia kidolgozásával Fekete Péter miniszteri biztost bízta meg az emberi erőforrások minisztere, így a vezető távozása a cirkusz fejlesztési elképzeléseire nem lesz hatással - olvasható a tájékoztatóban.

 

Forrás: MTI, nol.hu

 

süti beállítások módosítása