Első prózai szerepére készül Oszvald Marika - Arkagyina lesz

Élete első prózai szerepét játssza Oszvald Marika Kossuth- díjas szubrett a Sirályban. A Csehov-darabnak, májusban lesz a bemutatója az Átrium Film-Színházban Fehér Balázs Benő rendezésében.

oszvaldmarika 

 

"Fehér Balázs Benő fiatal, igen tehetséges színészt és rendezőt néhány évvel ezelőtt a Színművészeti Egyetemen ismertem meg, amikor egy három hónapos zenés kurzust tartottam, és nagyon megkedveltük egymást. Ő hívott fel tavaly, hogy megrendezi a Sirályt, és Arkagyina szerepében csak engem tud elképzelni. Izgatott a feladat, hiszen egész életemben operettet játszottam, és elértem abba a korba, hogy muszáj kipróbálnom magam egy klasszikus drámában is, amihez úgy érzem, elég erőm van még. Imádom a változatosságot, és a pályám egyik legjelentősebb kihívásának tekintem ezt a szerepet" - nyilatkozott a produkció kapcsán Oszvald Marika.

 


 

Elárulta, hogy már hónapok óta próbálnak, eddig ő tanítottam Benőt, most Benő tanítja őt. "Már "szedi le" rólam az operetti stílust. Igaz, öregedő színésznőt alakítok, amibe belefér egy kis ének... Nem könnyű, de szerencsére kicsit igazodnak hozzám, ugyanis az anyaszínházamban is gőzerővel folynak a Csínom Palkó próbái, amelynek április 24-én lesz a bemutatója, a Sirálynak pedig május 31-én" - fogalmazott a színésznő.

 

süti beállítások módosítása