Karsai György: "A be nem fogadás az, ami Vidnyánszkynak fáj"

Karsai György színháztörténész írásban szólt hozzá az idei POSZT körüli helyzethez, a 168 Óra ennek kapcsán kérdezte. Lapszemle.

A 168 Óra cikkéből:

"Csáki Judit esete is csupán egy tünet. Korábban is volt rá példa: egy zsűrijelöltet a Magyar Teátrumi Társaság vita és szakmai érvek nélkül kigolyózott, csak arról nem értesült a nyilvánosság" - kezdte Karsai György. Az SZFE tanára elárulta, tavaly a Színházi Társaság által delegált Réczei Tamás rendezővel történt hasonló, a Teátrumi Társaság indok nélkül elutasította személyét. Ám sem ő, sem az érdekképviselet nem szólt róla. "Így lesz gyakorlat abból, ami amúgy ellene van minden szakmai szempontnak" - tette hozzá.

Karsai a Színház.hu-n megjelent "…és aztán a sötétség" című értekezésében kritizálta Béres Attila rendezőt, aki megindokolta, miért vesz részt a szombathelyi színház Vitéz Mihály-előadása a POSZT versenyében. A színháztörténész az interjúban elmondta, utóbb beszélt a cikkében megnevezettekkel, akik elmondták: igaza van, amikor vállalhatatlannak tartja a Magyar Teátrumi Társaság és vezetői működését. "Ugyanakkor meg kell értenem - és ebben valóban nagyon sok igazság van -, hogy egy vidéki színháznak még így is hatalmas lehetőség megjelenni a fesztiválon. Kérdeztem, miért nem érik be a megmutatkozással, mint az Örkény Színház, amely nem vesz részt a versenyen. Erre érvként elhangzott: egy színházvezető a társulati tagok egzisztenciájáért is felelős. Valójában nincs választása" - mesélte Karsai György.

Fotó: L. Varga Péter, prae.hu

Úgy fogalmazott, azzal, hogy tavaly elfogadta delegálását a POSZT zsűrijébe, ő is elkövetett egy "ősbűnt", bár ezt ott és akkor nem érzékelte. "Sőt! Ma is meggyőződésem, amit tavaly zsűritársaimmal a POSZT-on tettünk, példaként szolgálhatna arra is, amire a végzetesen és végletesen kettéosztott országban komoly szükség lenne: a különbözőképpen gondolkodók értelmes, a szakma és az egymás iránti tiszteleten alapuló, színvonalas párbeszédére. Akkor is szigorúan szakmai alapon nyugodtak döntéseim, amikor a NKA kuratóriumi tagjaként évekig küzdöttem, hogy a Magyar Teátrumi Társaság színes programfüzetnél nem nívósabb lapja ne kapjon szakmai folyóiratnak járó támogatást. Miközben akkor még képtelen voltam komolyan venni, hogy a Kerényi Imre-féle Most mi jövünk! szlogen valóban egész pályás letámadáshoz vezet" - fejtette ki Karsai György.

Úgy véli, a magyar színházi életet a hetvenes évek óta meghatározó alkotók közül azok, akik egyáltalán kapcsolatba kerültek Vidnyánszky Attilával, levegőnek nézték. "Nem azért, mert nem ismerték el, amit csinál, hanem mert nekik az nem kellett. Nem az ő világuk Vidnyánszky szakrális színháza. A be nem fogadás az, ami Vidnyánszkynak az első magyarországi bemutatkozása óta fáj, noha a honi kritika gyakran ajnározta őt. (...) Később számtalan díjat kapott, vezető rendező volt az Operaházban, jutott számára saját színház is Debrecenben. Igaz, nem hívták rendezni a Katonába, az Örkénybe. Hát istenem. De ami zsigeri bosszúvágyából következett, az példátlan" - fogalmazott Karsai.

A színháztörténész szerint az idei versenyprogramba beválasztott Isten ostora Vidnyánszky életpályájának mélypontja, az utóbbi évek rendezései pedig - józan szakmai szempontok szerint - általában szomorú képet mutatnak. "Négy éve került színre az eddigi utolsó, jól működő rendezése, a Mesés férfiak, szárnyakkal. Azóta úgy tűnik, az alkotót beszippantotta a hatalom örvénye, közben forgácsolódik a tehetsége. Ha képes lenne megállni, visszatekinteni, maga is elborzadna mindattól, ami az ő műve" - mondta Karsai György.

A teljes interjú a 168 Órában olvasható.