A Radnóti Színház háttérembereit bemutató Akik nélkül nem... sorozat ötödik részében az idén Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett Baumgartner Sándor fővilágosítóval készített interjút a Radnóti blog.
Baumgartner Sándor fővilágosítót elsőként Móga Piroska színésznő mutatja be saját szavaival:
"Egyetemi hallgatóként abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy a Radnóti társulatában tölthetem a gyakorlatomat. Az elmúlt két év során nagyon sokat tanultam – nem csak színész kollégáimtól, hanem a háttérben dolgozóktól is – a szakmai alázatról, az emberségről, a profizmusról.
Egy próbafolyamat során mindennek megvan a maga ideje. A rendelkezőpróbákon, az olvasópróba után még példánnyal a kezünkben szaladgálunk, aztán eltűnik a szövegkönyv, helyébe kerül a kellék, próbaruha helyett a jelmez, fölépül a díszlet, és egyszer csak már nem látjuk a nézőteret a ránk világító fényektől: lassan elkezd élni, valósággá válik a színpad. Ez az a pont, amikor már mindannyian tudjuk: nincs sok hátra. Lenézek a színpadról, és a nézőtéren Baumgartner Sanyit – akit mi csak Skiny-nek becézünk – pillantom meg. Három nagy monitor mögött ül, és serényen kattog megszámlálhatatlanul sok billentyűjén, egy-egy kombináció leütése után pedig teljes egészében megváltozik a színpad: árnyékok nőnek, arcok emelkednek ki a térből, a díszlet élni kezd.
Emlékszem, megdöbbentő élmény volt, mikor az Oresztész próbafolyamata során odaültem Skiny mögé, megnézni kintről egy jelenetet. A díszlet, amit addig csak óriási vastömegnek láttam, a fények hatására eleven, fenyegető állattá változott a színészek fölött. Épp olyan baljós és félelmetes lett, mint amilyennek Horváth Csaba rendező az olvasópróbán leírta a darab világát. El se tudtam képzelni, mikor hozták ezt össze a világosítók. Aztán megnéztem a próbatáblán lévő kiírást: aha, ők egész héten éjszakáznak, és Skiny délután, próbaszünetben is a nézőtéren ül Horváth Csaba rendezővel, hogy a premierre minden flottul menjen.
Móga Piroska
A fővilágosító ott van az előadás születésének minden fontosabb momentumánál, csöndben figyeli a színészek játékát és a rendező munkáját a próbák alatt, a díszlet alakulását, a történet változását, s mire a főpróbahéthez érünk, a fejében kész terv van arra, hogyan váljon a fény is részévé ennek a történetnek, hogyan szolgálja legjobban a művészi kifejezést.
Egyszer megkértem Skinyt, hogy segítsen egy egyszerűbb világítási terv összeállításában, mivel a barátaimmal vendégjátékra utaztunk és az én feladatom volt, hogy elmagyarázzam a helyi világosítónak, mit szeretnék látni. Azt gondoltam, három lámpával pikk-pakk megvan, amit elképzeltem, de ő (szó szerint) felvilágosított. Arcokat mutatott egy könyvben különböző lámpákkal megvilágítva: hogy változik a tekintet, a vonások a különböző irányból és erősséggel kapott fény nyomán. Segített kiválasztani azt, ami az elképzelésemhez leginkább passzolt, s mindezt a legnagyobb lelkesedéssel tette – ahogy az teszi, akinek valódi hivatás és szerelem a munkája.
Ha olykor felpillantok a fejem felett lógó lámpákra, már nem csupán egy izzasztóan forró, és vakító tárgyat látok, hanem azt a munkát, ami mögötte van, és Skinyt, a „fények kapitányát”, aki aznap láthatóvá teszi számunkra a pillanatokat, amik megismételhetetlenek.”
Interjú Baumgartner Sándor fővilágosítóval:
B.S.: A Soproni Petőfi Színház – az előző munkahelyem – készített régebben közös produkciókat a Radnótival. Épp ezért már ismertem a Radnótit, és tudtam, hogy mind emberileg, mind művészileg jó színház, és ezek nekem fontos szempontok. Ez a hely számomra még ma is egy külön kis burok a magyar színházi világon belül. Vidéki színházakban évente tíz-tizenkét bemutatót tartanak, itt ezzel szemben évi négy bemutató van, így több idő jut egy-egy produkcióra.
Mi a dolgod egy próbaidőszak alatt?
B.S.: A próbaidőszak nekem is kreatív munkafolyamat. A rendező és a díszlettervező az olvasópróba után elmondja nekem a koncepciót, hogy milyen képet szeretnének látni, én pedig kitalálom, hogyan lehet azt technikailag és művészileg megvalósítani. Ilyenkor sok szempontot figyelembe kell venni, egyrészt azt, hogy a szükséges eszközök rendelkezésünkre állnak-e, illetve hogy a darab „atmoszférája” mit enged meg. Például ha az előadás Moszkvában játszódik februárban, akkor nem dolgozhatok meleg fényekkel – már persze akkor, ha a cél a természetes hatás elérése – hanem csak természetes színhőmérsékletű fényekkel. Állandó nehézség, hogy a készülő produkció világításának egységes világa legyen és ne csak külön, önmagukban jól kitalált jeleneteket mutassunk, mert az széttördeli az előadást. Általában a bevilágításkor a legfontosabb – a koncepció után – a művész. Őt kell jól, érdekesen láttatnom. Teljesen máshogy dolgozunk, amikor „csak” egy díszletet kell bevilágítanunk, és máshogy, mikor egy színészt, aki valamit épp közölni akar.
A próbaidőszak melyik szakaszában kezdtek el fényekkel dolgozni?
B.S.: Egy világítási szempontból bonyolultabb előadás esetében már több héttel a bemutató előtt kipróbálunk egy-két dolgot: megnézünk világítási vázlatokat, teszteljük, hogy mennyire működőképes az, amit előre kitaláltunk, hogy érdemes-e az ötletért egy lámparendszer kiépítésébe belefogni. Általában viszont a bemutató előtt két héttel kezdünk el a próbákon is világítani.
Mit jelent az, ha egy színész fényérzékeny?
B.S.: Azt, hogy jelenet közben is tud figyelni arra, hogy világít-e rá reflektor vagy nem. Általában azoknak, akik filmeztek, ez könnyebben megy. Például ha valakinek egy nagyjelenet végén egy 15x15 centis fénysugárban kell elmondania két fontos mondatot, az nem egyszerű feladat. A társulatban nálunk szerencsére jó az arány, sokan fényérzékenyek.
Hogy néz ki egy átlagos munkanapod?
B.S.: Ha nem vagyok érintett a délelőtti próbában, akkor délután három körül jövünk be a világosítókkal és elkezdjük beállítani az esti előadás fényeit. A színpadi lámpákat, amik a díszletben vannak, előadásról előadásra át kell állítanunk. Amikor elkészültünk, mindent leellenőrzünk, végigmegyünk az előadás összes fényjelén, megnézzük, minden a helyén van-e, nincsenek-e kóbor fények.
Melyik volt a kedvenc előadásod az elmúlt tizenegy radnótis évedből világítási szempontból?
B.S.: Az Alkony, amit Valló Péter rendezett. Különleges előadás volt. Az volt Péter koncepciója, hogy az előadás látványvilága olyan legyen, mint egy Chagall-festmény.
És hogyan festettél meg egy Chagall-képet fényből?
B.S.: Rengeteg képet néztem meg tőle, gondolkoztam, hogy mitől lehetnek bennük a különös színhasználatok. A koncepció az volt, hogy az egész előadás különös, színes rombuszokra legyen világítva. Tagolt, de színekben nagyon harmonizáló képet kellett teremtenünk, hihetetlenül jó volt csinálni.
Az interjút készítette: Széplaki Nóra
Forrás, fotók: radnoti.reblog.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.