Szobor - Utoljára látható a Káva előadása

Május 6-án dönthetünk utoljára a szobor sorsáról.

 

Május 6-án 19 órai kezdettel utoljára játssza felnőtt nézőknek Szobor c. résztvevő színházi előadását a Káva Kulturális Műhely. A Szobor az eredetileg középiskolás közönségnek készült, a magyar történelem sokat vitatott epizódjait feldolgozó Emlékezés-drámák egyike. Az előadás a néhány évvel ezelőtt romák ellen elkövetett gyilkosságsorozat kapcsán vizsgálja a felelősség és az emlékezés témakörét.

 

szobor performansz2

 

Az előadáshoz kapcsolódóan és több középiskolával együttműködésben létrejött projekt lezárásaként a Káva Kulturális Műhely és a résztvevő diákok április 29-én egy utcai performansz keretében állított emléket az eseményeknek. A járókelők közül többen csatlakoztak a néma akcióhoz, határozott választ adva a kérdésre: akarunk-e emlékezni?

 

A színházi játék alapja a 2008/2009-ben romák ellen elkövetett magyarországi gyilkosságsorozat. A kiinduló ötletet egy újsághír adta, melyben egy Magyarországon élő külföldi szobrászművész emlékmű-tervét több érintett falu önkormányzata is visszautasította.

 

A Káva a színház és a dráma eszközeit használva, a résztvevőkkel közösen vizsgálja emberség és előítélet viszonyát. Milyen módon van nekünk felelősségünk egy olyan ember halálában, akit nem is ismertünk?

 

süti beállítások módosítása