"Színházat azért érdemes csinálni, hogy átlépjük a határokat" - írja Koltai Tamás színikritikus a Tapsrend - Öt év nézőtéren és köztéren című, a Corvina Kiadó gondozásában megjelent kötetében.
A Tapsrend – Öt év nézőtéren és köztéren című könyv 2010–2014-ben publikált több mint száz kritika nyomán ad korrajzot.
Koltai Tamás ajánlója a könyv elé:
Ha a mai vagy jövendőbeli olvasó arra kíváncsi, milyen volt az élet 2010 és 2014 között Magyarországon, milyen volt a társadalom, a kultúra, a politika, a hétköznapi élet ebben az öt évben, minden bizonnyal többet tudhat meg Koltai Tamás új, gyűjteményes kötetéből, mint akár a kor napi sajtójából vagy a korszakkal foglalkozó elméleti munkákból. A kötet minden írása mintha azt az alaptételt bizonyítaná, hogy a színház a jó színház mindig több önmagánál, mindig mélyen bele van ágyazva a körülötte létező, élő és lélegző világba. És a jó kritikus nem teheti meg, hogy nem mutatja fel ennek a beágyazottságnak minden aspektusát. Az egyes előadásokról szóló, szerzők, rendezők, színészek munkáját elemző írások együttese mint könyv egyszerre színháztörténet, kultúrtörténet, társadalomtörténet, a kor testének tulajdon alakja és lenyomata.
Kirtikus szemmel a könyvről:
"Koltai Tamás több mint 50 esztendeje, 1963-ban a Nagyvilágba írta első kritikáját, majd az akkori Kortárs, Új Írás is közölte színibírálatait, 1968-ban pedig már a Népszabadságban is megjelentek írásai. Mostanában az ÉS-ben és a Színházban olvashatjuk gondolatait a színházról. Fantasztikus, hogy immár fél évszázada írja recenzióit! Tulajdonképpen generációjában majdhogynem egyedül maradt: sokan elhunytak, vagy mást foglalkozást választottak. A szakmából manapság már szinte csak Koltait érdemes olvasni. Vannak fiatalok, akik nagyon tehetségesek, de hogy ötven év után is megmaradnak-e a pályán, és véleményük időt állónak bizonyul-e, még igencsak kérdéses. Amint az a beszélgetésben szóba is került: a kritikusoknak nincs rendszeres oktatásuk, és recenzióírásból nem lehet megélni.(...)
A kötetből tulajdonképpen bármelyik írást ki lehetne emelni, de az én kedvencem Alföldi Róbert Mephisto-rendezésének kritikája, amely az ÉS-ben jelent meg. Recenziójában Koltai abból indul ki, hogy Klaus Mann önmagát keverte bele a regénybe, Szabó István 1981-ben készült Oscar-díjas filmjében „a saját beszervezésének eltitkolt példáját esztétikai síkon kibeszélve a lelkiismeretével próbált elszámolni”. Alföldi pedig a saját bőrén érzi, milyen az, amikor „a hatalomba kliensként befurakodott művész tündöklése az ő rovására teljesedik ki”. Ilyen fantasztikus éleslátással egyetlen kritikusnál sem találkoztam – előtte sem". Deák Attila, Terasz.hu
"Megmutatja az Orbán-kormány öt éve alatt zajló premiereken keresztül a színház- és kultúrpolitikát, reflektálva az aktuálpolitikára is. Nem a kronológiára figyelt a főként az Élet és Irodalomban, valamint a Színházban megjelent kritikáit rendszerezve, hanem a színháztörténeti analógiára összpontosított. Így kapták a fejezetcímek a következő elnevezéseket: Magyarkodunk, Kudarcmessiás, Őrült beszéd, Meddőhányó, Hazabeszéd, Időutazás". Nol.hu
"A szerző harmincadik könyve jól bizonyítja, hogy senki sem lehet független a saját véleményétől – objektív társadalom- és politikai körképet tehát nem kell ebben a műben keresni. Koltai azonban kétségtelenül rámutat néhány elgondolkodtató változásra, szakmailag pedig önmagában is izgalmas egyben olvasni ezeket az értő vizsgálódásokat, amelyek azon olvasók számára is képesek megeleveníteni a leírt darabokat, akik azokat nem látták. Színháztörténeti szempontból is fontos állomás tehát ez a könyv, amely a kortárs magyar színház egyfajta látlelete". magyarhirlap.hu
Forrás: Színház.u, Terasz.hu, Nol.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.