Színpadra tart Bagaméri - Musical készül a Csukás-műből

Musical készül Csukás István regényéből.

 

Számos sikertelen színpadi adaptációs kísérlet után, Csukás István személyes támogatása mellett, a Szegedi Pinceszínház készíthet zenés darabot az író Keménykalap és Krumpliorr című ifjúsági regényből.

 

Csukás István Janik Lászlónak engedte meg, hogy színpadra adaptálja talán egyik legnépszerűbb regényét, amely néhány évtizede televíziós minisorozatként aratott sikert. A rendezés mellett a dalszövegeket is Janik László jegyzi. A családi musical zenéjét Varga Bálint szerezte, a koreográfus a Szegedi Kortárs Balett egykori táncművésze, Markovics Ágnes. A Keméynkalap és Krumpliorr musical ősbemutatója 2015. július 17.-én. a XIII. Szegedi Várjátékokon lesz.

 

kemenykalap es krumpliorr

 

 

Generációk nőttek fel Csukás István mára kultikussá vált ifjúsági regényén. A könyv és a televíziós sorozat sikere után, idén nyáron a zenés színpadon is megelevenednek kis Rece, és a Vadkacsa őrs kalandjai. Janik László, színész, rendező, író, lehetőséget kapott arra, hogy újra életre keltse ennek az örökifjú történetnek a szereplőit, mint Bagaméri "Ki a fagylaltját maga méri!", vagy Lópici Gáspár a plakátragasztó aki az "utca hírmondója"! 

 

Janik László szerzőtársa Varga Bálint színész, zeneszerző akivel már több közös zenés sikert is jegyeznek, mint az OZ vagy A kis Herceg. A teljes szereposztást egyelőre még titok fedi, de az alkotók annyit már elárultak, hogy egy napközis tábor is kapcsolódik a produkcióhoz, ahol a gyerekszereplők felkészülnek az előadásokra! Május 9.-én tartja  Keménykalap produkció a Szegedi Pinceszínházban a meghallgatást, ahol gyerekszereplőkön kívül a „Pattanásos”, illetve a „Srác” nevű szerepekre is keresnek színészeket.

 

Ami már biztosan tudható hogy Rácz László lesz Bagaméri, az állatkert igazgatóját Gömöri Krisztián, titkárnőjét Kancsár Orsoly alakítja, aki még egy szerepben látható lesz a musicalben: Kisasszonyként, mint a gyerekeket idomító divat-show koreográfus, tánc-, és énektudásából is ízelítőt nyújt. Papp Gabriella a Pereces/Újságos/Fiú, szerephármasban látható majd, és több karaktert alakít Megyeri Zoltán is, köztük Cuppogóst, a filozofikus hajlamú nyúltenyésztőt.

 

bagaméri-rácz lászló

Rácz László lesz Bagaméri

 

"Hírlap a Hírlap! Esti az Esti! Keresse a teknősöket minden Budapesti!”

 

A Keménykalap és krumpliorr alaptörténete szerint görög teknősöket lopnak el az állatkertből. A filmben - talán hogy nagyobb súlya legyen a bűnténynek - kismajomra cserélték a teknősöket. A színpadi változatban a regényhez hasonlóan ismét teknősöket keresnek majd. És persze a tolvajokat!

 

A regényhez és a filmhez képest is változás azonban a musicalben néhány szereplő „lányosítása”. Erről így írnak az alkotók: „Csukás István nem bánt bőkezűen a női figurákkal, amikor a Keménykalap és krumpliorr regényt írta. Ez már a filmváltozatnál is feltűnt, ezért lett Péterből, a torokfájós kisfiúból a sorozatban Péterke, és kislány. A színpadi változat során áldozatul estek a dramaturgiának a családtagok, így további női szerepeket vesztettünk el. Felmerült azonban, hogy mi lenne, ha a Vadkacsa őrs egy másik tagja is lány lenne? Nem kell sokáig tanakodnunk, hogy ki volna erre a legalkalmasabb! Természetesen Marci, a keménykezű őrsvezető! És máris kész a képlet! Az egyik lány beteg, a másik pedig megszervezi neki a szórakozást a szünetre! A fiúk pedig lelkesen sertepeltélnek, hogy örömet okozzanak a lányoknak. Pont, mint az életben.  Szokjuk meg tehát, hogy Péternek ez csupán a vezetékneve. A keresztneve legyen, mondjuk Barbara. Marci pedig teljes néven Kertész Marcella! És kész!”

 

 

Forrás:Szegedi Pinceszínház, Keménykalap.blog.hu Fotó:szegedma.hu, Keménykalap.blog.hu

 

süti beállítások módosítása