Halálos tavasz - Szabadtéri előadás készül Zilahy regényéből

Megtartották a Zilahy Lajos kultikus regényéből készülő előadás olvasópróbáját. A Budapesti Nyári Fesztivál szezonindító előadását 2015. június 13-án mutatják be a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A Szabad Tér Színház produkciójának főbb szerepeit Lengyel Tamás, Györgyi Anna, Ullmann Mónika és Szabó Vera játsszák.

halalostavasz

 

A Szabad Tér Színház ajánlója:

 

A Halálos tavasz című előadás Zilahy Lajos 1922-ben megjelent kultikus regényéből készül sztárszereposztással, és a nyár folyamán négy alkalommal lesz látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

 

A legendás szerelmi történet, amely a pályakezdő Karády Katalin és Jávor Pál főszereplésével bemutatott azonos című film által lett ismert, egy fiatalemberről szól, aki szerelmi csalódása és félresiklott élete elől az öngyilkosságba menekül.

 

halalos tavasz lengyel tamasfoto balogh balazs

Lengyel Tamás (fotó: Balogh Balázs)

 

A Városmajori Szabadtéri Színpad produkciója a népszerű történetet mai színházi eszközökkel szólaltatja meg, a lélek bonyolult rajzát kutatva. A vadonatúj színpadi adaptációt Garai Judit írta, amelyből Hidvégi Nóra rendezésében összművészeti játék készül, ahol a díszletnek, a jelmeznek, a világításnak, a vetítésnek, a zenének, a hangeffekteknek és a színpadi mozgásnak egyaránt fontos hangulat- és jelentésképző szerepe lesz.

 

Az előadásban egy álomszerű világ keveredik a mával, a látomások fátyolos misztériumából hús-vér hősök bújnak elő Lengyel Tamás, Szabó Vera, Ullmann Mónika, Györgyi Anna, Miklós Marcell és Sipos Vera megformálásában.

 

A Halálos tavasz 2015 nyarán négy alkalommal látható a Városmajorban (június 13., 14., július 31. és augusztus 1.), majd a tervek szerint ősztől bekerül egy budapesti kőszínházba, valamint országos turnéra indul. Az előadásra májusban 10%-os EarlyBird-akcióval válthat jegyet a közönség.

 

Az olvasópróbáról képekben:

Fotók: Takács Attila

 

olvasoproba 1takacs attila

Olvasópróba

 

gyorgyi annatakacs attila

Györgyi Anna 

 

gyorgyi lengyel sipos miklos

 Györgyi Anna, Lengyel Tamás, Sipos Vera, Miklós Marcell

 

lengyel tamastakacs attila

Lengyel Tamás

 

miklos marcelltakacs attila

Miklós Marcell

 

sipos veratakacs attila

 Sipos Vera

 

szabo veratakacs attila

Szabó Vera

 

szabo vera hidvegi nora garai judittakacs attila

 Szabó Vera, Hidvégi Nóra, Garai Judit

 

Zilahy Lajos: Halálos tavasz


Dr. Egry Iván: Lengyel Tamás
Józsa: Ullmann Mónika
Anya: Györgyi Anna
Edit: Szabó Vera
Csokonai: Miklós Marcell
Margit: Sipos Vera
Prímás: Farkas Izsák / Gazda Bence

 

Díszlet- és látványtervező: Klimó Péter
Jelmeztervező: Juristovszky Sosa
Videó és vizuális dramaturgia: Balogh Balázs
Világítástervező: Vida Zoltán
Zeneszerző: Nyitrai László
Koreográfus: Sipos Vera
Dramaturg: Garai Judit
Rendezőasszisztens: Tóth-Gábor Anna
Súgó: Deme Zsófia
Produkciós vezető: Miklós Melánia
Producer: Bán Teodóra

Rendező: Hidvégi Nóra

 

Az előadás a HOFRA Színházi és Irodalmi Ügynökség Kft - www.hofra.hu - közvetítésével jön létre.

Bővebb információ és online jegyvásárlás: www.szabadter.hu

 

 

süti beállítások módosítása