Magyar férfi került a Laurence Olivier Award zsűrijébe

A szegedi Maruzs Pál 4 éve hagyta el az országot; Londonban egy McDonald's-ban kezdte – ma már a legrangosabb angol színházi díj, a Laurence Olivier Award zsűrijében szerepel - számolt be a Délmagyar.

 

Maruzs Pál  a Délmagyarnak elmondta, a McDonald'sban kezdte, egy hónap múlva azonban egy rendezvényszervező céghez került, ahol hangtechnikát és színpadot épített. Fél évig csinálta, majd egy hotelben kapott munkát mint concierge. Itthon történelem szakos tanárként, népművelőként szerzett diplomát, majd négy évet végzett az ELTE szláv irodalmak és kultúrák doktori iskolájában, már csak a PhD-disszertációja van hátra.

 

Maruzs

Fotó: Solticzky Zoltán, delmagyar.hu

 

A színházkedvelő férfi elárulta, Londonban sokat járt színházba, a legnehezebb időszakban terápiás jelleggel is. "A Londoni Színházi Társaság honlapján láttam egy hirdetést, amelyben arra biztatták a rendszeresen színházba járó nézőket: jelentkezzenek a 2016-os Laurence Olivier Award zsűrijébe. Ez a legrangosabb színházi díj Nagy-Britanniában, az amerikai Tony- és a francia Moliere-díj angol megfelelője. Jelentkeztem a színházi kategóriába, amelybe a színdarabok és komédiák mellett a musicalek is tartoznak" – mondta Maruzs Pál. A pályázatában fel kellett sorolnia a 2014-ben látott produkciókat és írnia kellett egy rövid kritikát.

 

35 különböző előadást látott, az elemzéshez a nagy érdeklődéssel várt új Macskákat választotta, amit Andrew Lloyd Webber kissé átdolgozott. Két héttel később kapott a színházi társaság vezetőjétől egy telefont: behívták interjúra. "Alaposan felkészültem Laurence Olivier-ből és Shakespeare-ből, de egyikről sem kérdeztek, csak azt akarták tudni, hogyan gondolkodom a színházról, mi az, ami nem tetszett a londoni előadásokban. Erre volt a legnehezebb válaszolni, mert London szerintem a színházi világ fővárosa, itt szinte minden produkció jó. Még az is, amit másodszor már nem néznék meg. (...) Az interjú után egy héttel telefonáltak: beválogattak a 9 fős zsűribe. Alig hittem el, mert rengeteg jelentkező volt. Minden új produkcióra kapok két tiszteletjegyet, mindegyiket megnézem, és jegyzeteket készítek róla. Nagyon kell figyelnem, mert sok kategóriában kell majd javaslatot tennem. Nagy respektje van a díjnak, mindig jól megnéznek a színházak jegypénztárában is, amikor a belépőket átveszem. Februárig több mint száz előadást kell megnéznem" - számolt be Maruzs Pál.

 

Maruzs Pál 23 éven át volt a Szeged Táncegyüttes tagja, május 16-án és 17-én ő is fellép a  60. évfordulót ünneplő nagyszínház műsorában a Tisza-parti városban.

 

Forrás: delmagyar.hu

 

süti beállítások módosítása