"Olyan, mintha lenne egy beépített ember" - Interjú a Radnóti nézőtéri felügyelőjével

Dani Viktória 18 éve a Radnóti Miklós Színház nézőtéri felügyelője. Azt mondja, ez alatt a hosszú idő alatt már kialakult egy színházérzete, aminek következtében bárhol is van épp a világon, érzi, mikor van itt este hat óra, az ő munkaidejének a kezdete.

Ő az, aki esténként a színházba érkező nézőket fogadja. Tudja, kik milyen gyakorisággal járnak ide, kinek mi fog tetszeni. Ehhez a munkához emberismeret kell és figyelem, no meg végtelen nagy türelem…

 

A Radnóti Színház háttérembereket bemutató Akik nélkül nem... sorozatának 6. részében Dani Viktóriáról elsőként Martin Márta mesél.

 

danivik5

 
Martin Márta Dani Viktóriáról:
 

„Vikivel nem vagyunk közvetlen munkakapcsolatban, de amikor csak lehet, keresem a társaságát.  Esténként, mikor épp nincs dolga a színház előtérében, hátrajön hozzánk a portára, a büfébe. Ilyenkor mindig szóba elegyedünk egymással, valószínűleg azért, mert annyira vonz engem az az őszinte derű, ami állandóan körülveszi őt. Igen, azt hiszem ez az őszinte, természetes derű a legjobb szó, amivel leírhatom őt. Ő az, akinek egyszerűen jó a közelében lenni.

 

Mindig lekívánok róla valamit. Valahogy megtalálja azokat a boltokat, ahol az egyéniségéhez legjobban passzoló színek, formák vannak és csodálatosan öltözik fel. Most például egyik nap megláttam rajta egy órát, aminek cserélhető a számlapja: vagy egy aranyos figura van rajta, vagy egy madár, vagy két matrjoska baba. Valami csodálatos!

 

Mindig szépirodalmat olvas, finom humora van, és lenyűgöző intelligenciával közlekedik. Látszik rajta, hogy szereti a munkáját, és amit csak lehet, odaad magából a színháznak.

 

Az egyik Színházak Éjszakáján Adorjáni Bálinttal és Wéber Katával kitaláltuk, hogy beállítunk nézőket ruhatárosnak, mi pedig érkező nézőkként próbára tesszük őket. Megkértük Vikit, hogy meséljen történeteket, furcsa eseteket, amik az évek során megtörténtek vele. Ő készségesen segített nekünk, elmondta, hogy milyen képtelen kívánságokkal szoktak fordulni hozzájuk a nézők. Már a történeteiből látszott, hogy a munkáját milyen odafigyeléssel végzi, hogy mennyire jó megfigyelő. Emlékezett minden apróságra, amit csak kérdeztünk tőle. Aztán persze ezekhez a történetekhez még mi is kitaláltunk különböző szituációkat. Az este végén Wéber már egy szatyornyi vízben az aranyhalát akarta mindenképpen betenni a ruhatárba, én ötforintosokkal apróztam ki hosszú percekig a befizetendő összeget, Adorjáni meg egy létrát akart beadni, amit véletlenül magával hozott.

 

Elképzelem Vikit, ahogy kezeli ezeket az irracionális helyzeteket a mindennapokban. Valószínűleg azzal a kedves, intelligens humorral teszi mindezt, ami annyira jellemző rá. Pedig nem lehet könnyű minden egyes este megértetni valakivel, miért nem vihet be például egy tölcsér fagyit a nézőtérre…”

 

/Martin Márta/

daniviktoria

 

Villáminterjú Dani Viktória, nézőtéri felügyelővel:

 

Mit csinál egy nézőtéri felügyelő?

Hivatalosan a színház bejáratától a vörös függönyig felel, nagyjából mindenért. Vigyáz az előadás épségére, és figyel az érkező nézőkre.

A feladataim közé tartozik az esti szereposztás kitétele, a ruhatárjegyek kiosztása, a nézőtéri dolgozók munkájának beosztása. Ha ezek megvannak, este hét óra után pár perccel, amikor már – jó esetben – minden néző elfoglalta a helyét, én indítom el az előadást. Az előcsarnokban van egy kamera, aminek a képét az ügyelő figyeli hátulról az ügyelői pultból. Mikor integetek neki, tudja, hogy kezdődhet az előadás. Így indulnak az estéink.

 

A feladataid közé tartozik a nézőtéri dolgozók felvétele is.

Igen, én interjúztatom és veszem fel a nézőtéri dolgozókat. Fontos, hogy intelligens, nyitott csapat legyen itt, akik mind szeretik a színházat. Ők mint jegyszedők, ültetők, ruhatárosok dolgoznak estéről estére. Ez egy forgó rendszer, nincsenek állandó helyek, mindenki kipróbálhatja magát minden munkakörben. Legalább ötven-hatvan fiatal dolgozott itt az elmúlt tizennyolc évben. Vannak, akik közülük dramaturg szakra mentek tovább, van, aki zenész lett vagy rendező, és például a Katona József Színház jelenlegi adminisztratív igazgatója az én első nézőtéri felügyelő-helyettesem volt évekkel ezelőtt. A legtöbben szeretettel emlékeznek vissza az itt töltött időre.

 

Ti közvetlenül találkoztok a nézőkkel és a nézői visszajelzésekkel.

Hét óra körül, amikor az előcsarnok még tele van, „találkozom” az aznapi közönséggel. Már ekkor meg tudom saccolni, hogy tetszeni fog-e nekik az előadás, hogyan fognak viszonyulni hozzá. Az előadás után én általában az ajtóban állok, bezárom a színházat, mikor mindenki elhagyta az előcsarnokot. Előtte hallom, mit beszélnek a távozó nézők, a véleményüket, a kritikákat.

De van egy biztos módszerem arra, hogy tudjam, mennyire lesz sikeres egy előadás. Ha a nézőtéri dolgozók egész este kirobbanthatatlanul bent állnak az ajtóban és nézik a darabot, akkor az jó.

 

danivik4

 

Milyen kapcsolatban vagy a nézőkkel?

Nagyon sok nézőt ismerek arcról. Van olyan, aki egyetemista kora óta jár ide és mára már három vagy négy gyereke van és velük jár hozzánk. Vagy például rendszeresen jár hozzánk egy család, akik a Radnóti baráti kör tagjai legalább tíz éve. Nagyon szimpatikusak a kezdetektől, és hosszú éveken keresztül mindig feljegyeztük egy erre rendszeresített papírra, mikor eljöttek hozzánk. Ez a mi kis játékunk volt.

 

Mikor kapcsolódsz bele egy próbafolyamatba?

A főpróbahéten. Mindig megnézem a házi főpróbát, hogy tudjam, meddig tartanak a felvonások, mikor vannak szünetek, van-e az előadásban olyan elem, ami minket érint. Például mint a Buborékokban, ahol a második felvonás elején Adorjáni Bálint és Rétfalvi Tamás az előcsarnokból, a nézőtéren keresztül megy fel a színpadra. Ilyenkor ott vagyunk, segítünk nekik.

 

Mik voltak eddig a legviccesebb helyzetek, amikbe belecsöppentél?

A nézők nagyon vicces dolgokat szoktak kérdezni tőlem.

Egy házaspár épp ment be a nézőtérre. A feleség ment elöl és amíg nem figyelt, a férje gyorsan hátrafordult hozzám: „Amúgy mit játszanak ma este?”. Egyébként viszonylag gyakran előfordul, hogy nem pontosan tudják a nézők, hogy mire jöttek. Vagy például odajött hozzám egy teljesen ismeretlen hölgy és azt kérdezte: „Itt ment be a férjem?” Az már inkább stresszes, amikor konfliktushelyzet alakul ki egy pár között. Volt több ilyen eset is. Egyszer az előadás alatt kirohant egy férfi, aki vélhetően a szeretőjével telefonált, és nem sokkal később kijött a dühös felesége. Ilyenkor én próbálom lenyugtatni a kedélyeket.

 

danivik3

 

Mik a legbosszantóbb nézői szokások?

Több is eszembe jut. Minden este van, aki elkésik, ez a legtipikusabb. A másik nagyon gyakori eset, hogy valaki elfelejti lehalkítani a telefonját, ami előadás közben megszólal. Már ritkább, de megesik, hogy ezt fel is veszik, hogy „Helló! Színházban vagyok.” Ilyenkor általában a színészeknek is fegyelmezniük kell magukat a színpadon. Kedvencünk még a cukorpapír csörgetés, ez minden este előfordul. Olyan, mintha lenne egy beépített ember, akinek az a dolga, hogy zörögjön két-három percen keresztül.

 

Nekem arra is ügyelnem kell, hogy a néző ne zavarja a színészt a színpadon. Vannak olyan nézők, akik nem gondolnak bele, hogy a színész érzékel mindent, ami lent történik. Ha valami már nagyon zavaróvá válik, akkor odamegyek az adott nézőhöz, és megpróbálok megoldást találni a problémára. Egyébként minden este van, aki fázik és van, akinek melege van. A nézői igényeket nehéz kielégíteni.

 

De minden bosszúság ellenére sem tudnám elképzelni az életemet színház nélkül. Tizennyolc évesen megismerkedtem a színházzal mint létformával, beleszőttem magam ebbe a világba, azóta itt vagyok. Teljesen mindegy, hogy az ember a színház melyik részében dolgozik, kihat az életére. Én például azt veszem észre magamon, hogy a mindennapos beszélgetéseimben a kedvenc darabjaimból használok szállóigéket. A kriplibemutatója óta nekem minden édesség sárga haminyami…

 

Széplaki Nóra