Amatőr színházi találkozót rendeznek Komlón

Tizenkét társulat meghívásával és számos kísérőprogrammal amatőr színházi találkozót rendeznek június 12. és 14. között Komlón - közölte a kultúráért felelős államtitkár pénteken az egykori bányászvárosban tartott sajtótájékoztatón.

Hoppál Péter elmondta, hogy a Komlói Amatőr Színház Találkozót (KASZT) hagyományteremtő szándékkal, a Pécsi Országos Színházi Találkozó hivatalos kísérőrendezvényeként rendezik meg a mecseki városban. Hozzátette: több mint száz amatőr művész érkezik a településre a rendezvény három napja alatt, az előadásokra mintegy kétezer nézőt várnak.

 

sugolyuk

Fotó: Súgólyuk Színház

 

A kultúráért felelős államtitkár kiemelte: Komlón több mint másfél évtizede erőteljes az amatőr színházi tevékenység, az előadásokat folyamatosan teltházzal tartja a helyi Súgólyuk Színház, s az országos találkozó ötlete is a társulat vezetőjétől, Fajcsik Ferenctől származik. A társulat vezetője elmondta: az előadásokat a háromszáz fő befogadására alkalmas helyi színház- és hangversenyteremben tartják, emellett az épületben egy nyolcvanfős kamaraterem szolgál a versenyprogram bemutatására, megtekintésére.

 

A Soproni Petőfi Színház igazgató-főrendezője vállalta el a KASZT fesztiváligazgatói feladatait, s Pataki András egyben a versenyprogram Kubik Anna vezette zsűrijében is helyet foglal. A fesztiváligazgató kiemelte, hogy tizenkét társulat lép színpadra az ország minden szegletéből a rendezvény három napja alatt; a darabok között lesz klasszikus, krimi, dráma és vígjáték is. Az off-programokról elmondta: Komlóra érkezik majd Huzella Péter és utcazenecsapata, lesznek irodalmi programok, a harmadik nap zárásaként pedig Feke Pál ad koncertet.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása