A vesztes az Átriumban – Kórusperformansz a Soharózával

Az idén először megrendezett kortárs művészeti programsorozat - OFF-Biennálé Budapest - keretében mutatják be május 20-án az Átrium Film-Színházban Németh Hajnal-Halas Dóra: A vesztes című performanszát.

A soharóza

Ajánló a produkció elé:

A vesztes c. darabot 2012-ben, Berlinben mutatták be, ahol az előadás egy üres, a közönség által is bejárható színpadon zajlott, a Collegium Hungaricum épületének konferenciatermében. A terem nagyméretű ablakai Berlin látképét tették a darab díszletévé.

A produkció során vallomások hangzottak el, négy szólista és egy kórus előadásában.

Az Átrium Filmszínházban a When Art(ist) Speak(s) című eseménysorozat keretében május 20.-án este 8 órakor magyar nyelven kerül bemutatásra Csereklyei Andrea (szoprán), Mikecz Kornél (bariton) és a Soharóza kórus előadásában Halas Dóra vezetésével.

Játékidő: 45 perc

Az énekek szövegkönyveit részben talált és idézett, átdolgozott és kiegészített szövegek (monológok és vallomások szerkesztett és ritmizált átiratai) alkotják. Felhasznált források: Konrád György "A cinkos" című könyve és Josef Ackermann (Deutsche Bank volt elnöke) 2009 április 2-án adott nyilatkozata.

A történetről

A performansz keretében elénekelt vallomások hangzanak el két szólista és egy kórus előadásában.

A bukott politikus és a bukott bankár vívódását, belső dialógusát szemléltetik a párbeszédes formában megírt librettók, melyeket a szólisták improvizált dallamokban interpretálnak. A belső dialógus a bukott személy és lelkiismerete között zajlik, melyet a vezető beosztású férfi és titkárnője személyesítenek meg.

A vezetőkkel szemben a tömeg - a kórus - a megalkuvó polgár és a naiv forradalmár bemutatkozás formájában elénekelt önelemzését adja elő.

Halas Dóra és Németh Hajnal

Villáminterjú

A szövegen alapuló zenés performanszról a darab szerzőjét - Németh Hajnalt, és a Soharóza Kórus vezetőjét - Halas Dórát kérdeztük.

Ahogy az egyik korábbi munkád, a beszédes című - Összeomlás, úgy A vesztes is hasonlóan többrétegű performansz. Ennél a darabnál mi volt a fő gondolati/formai/zenei ív, amiből kiindultál?

NH: A vesztest elsősorban élő előadásnak terveztük, míg az Összeomlás felvételre készült. Ez erősen befolyásolja a formai elemek használatát, lehetőségeit és korlátait. Bár egy színpadi helyzetet feltételez, A vesztes mégsem egy színdarab, ugyanakkor koncertnek sem nevezhető, mivel zeneisége olyan közvetítő elem, amely megidézi a zenét, de nem teremt domináns zenei atmoszférát. A darab egy szövegre alapuló performansz, ami az eszmékkel vagy a fogyasztói konformizmussal élő társadalom bukásáról szól – ezáltal a vesztés passzív állapotáról. Az énekek jórészt a szövegre reflektáló improvizációkból épülnek fel, a koreográfia a nézőtér és a színpad viszonyát használja.

Van-e követhető történet? 

NH: Nincs. A megbukott személy a saját lelkiismeretével folytat párbeszédet. Felidézi a múltat, az elhivatottság idejét és az elkövetett hibákat, de a lelkiismerete nem annyira erős, hogy építő következtetésekre jusson, tehát emberként is megbukik. A vesztes tehát a bukás általános története. Néhány fogalmat, mint a „kommunizmus” vagy a „piacgazdaság” használunk a darabban, de a mű nem reflektál sem múltbéli, sem aktuális helyzetekre.

Az Átrium Film-Színházban május 20-án látható előadás mennyiben különbözik majd a 2012-es berlini ősbemutatótól? 

NH: Az elsődleges különbség az, hogy magyarul fog megszólalni, sőt, feliratozzuk az előadást, hogy minél érthetőbb és befogadhatóbb legyen. Az ősbemutató óta a koreográfia is alakult, befolyásolta a tér. Az Átrium Film-Színházban valódi színpaddal és valódi, székekkel beépített nézőtérrel dolgozunk, míg Berlinben a CHB kiürített konferencia termében csak jelzésszerűen vált el a színpad a nézőtértől. Zeneileg is különbözni fog a mű a korábbi verziótól. Az énekek a próbák során, improvizációkból épülnek fel, tehát az előadók kreatív alkotók, a Soharóza Kórusnak jelentős része van a kórusra írt szövegek zenei feldolgozásában.

HD: Én csak egy videófelvételt láttam a berlini előadásról – ezzel próbáltam készülni a bemutatónkra. Vesztemre a kórus részeit többször is meghallgattam, és a blues stílusú improvizáció, azonnal a fülembe költözött, így roppant nehezen tudtam elszakadni tőle, amikor megpróbáltam a magyar változatot – a mi előadásunkat – elképzelni. Azt hiszem, csak az mentett meg attól, hogy valami hasonlót csináljunk, hogy lebetegedtem az első próbánkra, így a kórus nélkülem vágott bele a projektbe az egyik tag - Zámolyi Eszter - vezetésével, és mire megérkeztem, kiderült, hogy ők valami egészen mást találtak ki. Innen könnyebb volt felvenni a fonalat. Visszatérve a berlini verzióra: a kórusrészt én kifejezetten humorosnak találtam – abszurd volt ilyen komoly tematikájú szöveget blues stílusban hallgatni. A berliniek egyszerű szabályrendszerrel dolgoztak: az előénekes egyes szám első személyű improvizatív szövegét ugyanabban a ritmusban ismételte vissza a kórus egyes szám harmadik személyben, több szólamban. Ez egy kiszámítható, mégis izgalmas ritmikai játékot eredményezett. Amikor ránéztem a magyar szövegre, rögtön tudtam, hogy ez nem fog működni – hiszen a személy megváltoztatása a magyarban változást eredményez a szótagszámban. Ilyen földhözragadt oka is van annak, hogy nekünk valami másban kellett gondolkodnunk.

A vesztes Berlinben

Annak ismeretében, hogy a felhasznált szövegek gerincét Konrád György: A cinkos című regénye és Josef Ackermann (Deutsche Bank volt elnöke) 2009. április 2-án adott nyilatkozata adja, kimondható, hogy lélekboncolás zajlik a színpadon?

NH: Igen, a színpadon egyfajta lélekboncolás zajlik. Konrád regénye és Ackermann nyilatkozata azonban csak idézetek forrásául szolgál, a szövegek párbeszédre épülnek és ismétlődő szerkezetűek. A párbeszéd a bukott vezetők és a lelkiismeretüket megszemélyesítő titkárnő között zajlik, a bukott tömeg esetében az egyén és a tömeg mutatkozik be dialógus formájában.

A két szólista - Csereklyei Andrea (szoprán) és Mikecz Kornél (bariton) mellett, milyen szerep jut a tömeget képviselő kórusnak? 

NH: A kórus a nézőtér soraiból énekel, először a naiv forradalmár, aztán a megalkuvó polgár pozíciójából. A vezetők és a tömeg egymástól elkülönülve és egymással szembefordulva helyezkednek el. Ez egy alaphelyzet, ami lehetővé teszi a belső ellentmondások megfogalmazását, és felhívja a figyelmet arra, hogy milyen ambivalens helyzetben van az egyén a tömegben. 

Mivel nem először dolgoztok együtt a Soharóza Kórussal, feltételezem, hogy Halas Dórával félhangokból is megértitek egymást. Hasonlóan gondolkodtok a művészi improvizációról, illetve a zene és tér kapcsolatáról?

NH: Szerintem mindketten alapvető kifejező eszköznek tekintjük az improvizációs előadásmódot, talán mondhatom, hogy univerzális eszköznek. Ebben olyan szinten egyetértünk, hogy soha nem folytattunk róla komolyabb diskurzust, egyszerűen elkezdtünk együtt dolgozni, és ment, mint a vízfolyás. Részemről minden felvételre vagy élő előadásra kidolgozott darab egy folyamat alapú munka eredménye, a legtöbb formai elem a próbák során alakul ki. A Soharóza is ezzel a módszerrel dolgozik, de erről Dóri tudna többet mondani.

HD: Pontosan így van. A Soharózában az évek során most már kialakult az a munkamódszer, amit eredetileg kórusimprovizációnak hívtam, most már inkább közösségi zeneszerzésnek. Az improvizáció kicsit félrevezet – nálunk sokszor rögzített elemek is vannak az előadásainkban, sőt van olyan produkciónk, ahol a koncerten már semmi lényegi dolog nem változik, maximum az egy-egy játékszabályon belüli részletek alakulnak mindig máshogy, de ez kifelé talán nem is érzékelhető. A lényeg viszont valóban a folyamaton van, ezt Hajni nagyon jól mondja. Elindulunk a semmiből, és a próbákon történő improvizációkból, játékokból, megbeszélésekből, kísérletekből alakul ki a végeredmény. Az, hogy mekkora szabadság van a végén, az már nem fontos, csakis az számít – és szerintem ezt lehet érezni is az előadásainkon –, hogy a munkafolyamat alatt teljes volt a szabadság, a magunk arcára (hangjára) formáltuk az egészet, minket képvisel a végső forma és tartalom. A sajátunk.

Próbafotó

A vesztes esetében szentírás a kész szövegkönyv, vagy hagyod a művészeket szabadon beszélni?

NH: A szövegkönyv – ha nem is szent – de sérthetetlen, mivel az hordozza a jelentést, ott semmi nem csúsztatható, változtatható. A zene és a mozgás ad teret a játéknak, melynek tétje a befogadói oldal érzelmi és szellemi aktiválása. A játék értelme azonban a szövegben van. Egyetlen alkalommal fordult elő eddig, hogy egy helyzetleírás alapján dialógusokat építettek fel az előadók, ez azonban egy konkrét színpadi darab, pontosabban egy kísérleti musical esetében történt. Mindig van egy kötött elem, legyen az szöveg, vagy szituáció, ebből kiindulva és ezen túl szabadon, egyéni vagy közös kreatív munka keretében építik fel az alkotóvá vált előadók a darabokat.

Tervezitek-e, hogy A vesztest más alkalommal, esetleg más város(ok)ban is előadjátok? Merthogy ez a darab megszólító lehet nemcsak a hatalomból így-úgy kipottyant lúzereknek, sőt…

NH: Mindenkinek szól, aki megszólítva érzi magát, és persze mint minden munkát, amit élvez az ember, ezt is jó lenne megismételni, de egyelőre nincs semmi konkrét terv erre vonatkozóan.

A Soharózával a közeljövőben vannak-e további közös projektek?

NH: Egészen valószínű, hogy fogunk még együtt dolgozni a jövőben, de ez is, mint az improvizáció, spontán jön majd.

A vesztes című darabról bővebb információ a http://atriumfilmszinhaz.hu/ oldalon olvasható.

Szerző: Hegedűs Claudia