Pro Cultura Kiválósági Díjat kapott a marosvásárhelyi színház

Az elmúlt év során elért sikerei és kiemelkedő eredményei elismeréseként Pro Cultura 2015 Kiválósági Díjat kapott a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház.

Az ünnepélyes díjátadásra a Marosvásárhelyi Városnapok keretében 2015. május 20-án, a Mihai Eminescu Művelődési Központban lezajlott gálaesten került sor.

 

Maior

Gáspárik Attila igazgató átveszi az elismerést

 

Az elismeréssel – melynek kezdeményezője dr. Kikeli Pál tanácsos, a helyi önkormányzat művelődési szakbizottságának vezetője volt – azokat a kulturális, művészeti intézményeket, magántársulatokat, civil szervezeteket tüntetik ki, amelyek az előző esztendőben a művelődés és a művészetek terén kiemelkedő eredményekkel hívták fel magukra a közfigyelmet.


A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház esetében a díj odaítélése azoknak az eredményeknek köszönhető, melyek a 2014-es esztendő tevékenységét koronázták meg a művészi megvalósítások és a számok tükrében is: több mint 64.000 néző, nagy nevű rendezők és számtalan kiszállás, sikeres magyarországi, olaszországi és lengyelországi vendégjátékok, szakmai díjak és rangos kulturális események. 19 új bemutató, számos kiszállás és rangos fesztiválszereplés gazdagította a programot. Sikerült Marosvásárhelyre hozni az UNITER gálát, a romániai színházi szakma legrangosabb seregszemléjét.

 

A színház részt vett a Maros Megyei Múzeum által szervezett Múzeumok éjszakája elnevezésű programsorozatban, a Vásárhelyi forgatag színházi programjában, helyet adott és partnere volt a színház a 20. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárnak, főszervezője volt a Conect2Act 2014 című eseménynek.


Forrás: Marosvásárhelyi Nemzeti Színház

 

 

süti beállítások módosítása