Készül az Annie Egerben

Az Egri Pinceszínházban elkezdődtek az Annie című musical próbái. A darabot az Érsekkertben mutatják be július 30-án.

Boeing-Boeing, Leszállás Párizsban Pinkkió, Annie – e darabokat láthatják a nézők idén az Érsekkertben az Egri Pinceszínháztól, továbbá a tavaly már bemutatott Jövőre veled ugyanitt és Csoportterápia című előadásokat.

 

Az Annie próbái a napokban már el is kezdődtek.

 

annie3

 

Tatár Gabi, a Pinceszínház vezetője elárulta: a musical különleges szerepet tölt be a repertoárban.

 

"Ez a darab számomra személyes kötődéssel is bír, emellett pedig nagyon különleges színházunk idei műsortervében. Nehéz volt megszerezni a darab eredeti példányát, amely nélkül nem indulhatott a munka, de szerencsére minden intéznivalón túl vagyunk és most már csak a próbákra tudunk koncentrálni." - mondta Tatár Gabi a heol.hu-nak, majd hozzátette, hogy szerettek volna egy olyan művet feleleveníteni, mely nem elcsépelt, és amelyről nem hallani minden évben a színházi életben.

 

Az előadást Puskás Tivadar, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művésze rendezi. A produkció címszerepét Koncsos Emese játssza, a darabban színre lépnek a Gárdonyi Géza Színház és a Babszem Jankó Gyermekszínház művészei, az Egri Pinceszínház társulatának tagjai, köztük olyan művészek, akik kifejezetten erre a produkcióra érkeznek Egerbe.

 

 

A darab egy árvaházban élő kislányról szól, aki New York utcáin keresi szüleit.

 

Forrás: egerhirek.hu

Fotó:  facebook.com/pinceszinhaz.eger

 

süti beállítások módosítása