Évadot zárt a Miskolci Nemzeti Színház

Miskolc polgármestere szerint kiváló előadásokat láthattak a Miskolci Nemzeti Színház nézői a most zárult évadban. Megválasztották az évad legjobbjait is.

Kriza Ákos a teátrum pénteki évadzáró társulati ülésén úgy fogalmazott, a 191. évadját záró, az ország legrégebbi kőszínháza a most véget ért évadban is kiváló előadásokkal rukkolt elő, és a következő szezonra is ezt tervezi.


A teátrum igazgatóját, Kiss Csabát az évad közepén menesztette a fenntartó miskolci önkormányzat, a polgármester akkor azt mondta: azért döntöttek így, mert olyan "jelzések jöttek a színházból, hogy hatalmas a feszültség a direktor és a társulat között", ez pedig a szakmai munka rovására mehet".
A miskolci önkormányzat várhatóan június végén dönt a színház igazgatói posztjára kiírt pályázatról.


Szabó Máté megbízott igazgató az évadzáró társulati ülésen azt mondta: az elmúlt évadnak örülni kell, a társulat magas színvonalon, kiválót produkált, az előadásokat több mint 130 ezren nézték meg.

 

miskolc nemzeti

 

A következő évadra tizenöt bemutatóval készül a Miskolci Nemzeti Színház, egyaránt színre kerül opera és operett, musical, komédia, mesejáték, színmű
és balett.

 

A 2014/2015-ös évadban 501 előadást játszottak, amelyen 130 949 néző vett részt. A legtöbbet játszott előadás A víg özvegy volt 30 előadással, az Illatszertárnak 29 előadása volt, Az eltört korsót pedig 25 alkalommal játszották. Az utóbbi két előadás a következő évadban is műsoron marad Miskolcon.

 

A társulat tagjai minden évben megszavazzák, kik voltak az évad legjobbjai: a Miskolci Balett legjobbja Szűcs Boglárka, az Énekkar legjobbja Görög Patrik, a zenekar legjobbja Csáki Eszter lett. A "Legjobb a kulisszák mögött" díját a színészek szavazata alapján Lichtenstein Pál ügyelő, a Művészeti Tanács Backstage-díját Farkas Gábor színpadmester vehette át.

 

Társulati szavazás alapján a legjobb női karakteralakítás Nádasy Erika, a legjobb férfi karakteralakítás Simon Zoltán nevéhez fűződik. A legjobb színésznő Ullmann Mónika, a legjobb színész Harsányi Attila lett, a Kilátó-díj Simon Zoltáné.

 

 

 

Villáminterjú a legjobbnak választott színészekkel:


A legjobb színésznőt, Ullmann Mónikát és a legjobb színészt, Harsányi Attilát Kiss Judit kérdezte az évadzáró után. Harsányi Attila elmondta, hogy mindig nagyon megtisztelő, amikor a társulat tagjai maguk közül választanak ki valakit. "Tavaly is, mikor a Görög Laci nyerte, akkor azt gondoltam, hogy teljesen helyénvaló. Nagyon örülök neki, hogy idén rám gondoltak. Jó érezni, hogy ez egy igazi csapat. Egy komoly művésztársulat, ami nagyon fontos" – emelte ki, majd az elmúlt évaddal kapcsolatban hozzátette, nagyon sűrű időszak volt számára.


"A IV. Henrikkel kezdődött, aztán folytatódott a Parasztoperával, majd lett az Erdély, ami egy emberes adag volt. Az Erdély után egy héttel elkezdtük próbálni a Boldogtalanokat. Elfáradtam, de még egy hét van hátra. Az Egy csókot még próbáljuk, annak lesz még egy előbemutatója a nyári szünet előtt" – sorolta Harsányi Attila, de kiemelte a fáradság mellett az örömöt, a közönség szeretetét is, és hangsúlyozta, az évad közbeni feszültség is elmúlt, így nagyon boldog, hogy a miskolci társulat tagja lehet.

Ullmann Mónika elárulta, nem tudná eldönteni, melyik volt a kedvenc alakítása az évadban. A Nő a múltból című darabbal kezdte az évadot, majd feltűnt az Illatszertárban és Harsányi Attila mellett szerepelt a Boldogtalanokban és az Erdélyben is.


"Nagyon sok szép feladatom volt. Nem tudok kiemelni egyet sem. Nagyon nehéz évad volt, de mindemellett nagyon szép is. Sokat fejlődtem. Szélsőséges szerepeim voltak. Hitet, bátorságot nyertem magammal szemben, és sikerült a határaimat is tágítani a kollégák segítségével" – tette hozzá.

 

 

Forrás: MTI, Miskolci Nemzeti Színház

 

 

 

süti beállítások módosítása