Harag Györgyre emlékezik a Kolozsvári Állami Magyar Színház

A 90 éve született és 30 éve elhunyt Harag György rendezőre emlékezik egy június 4. és 7. között tartandó rendezvénysorozattal a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

A rendezvénysorozat keretében levetítik a kolozsvári színház egykori főrendezője által színpadra vitt előadások felvételeit, beszélgetést szerveznek a Harag György által 1979-ben rendezett Éjjeli menedékhely előadásról, és kiállítást nyitnak meg, mely átfogó képet nyújt kolozsvári rendezéseiről.

 

harag gyorgy


A kiállítás a színház dokumentációs tárában található anyagokat dolgozza fel. A Salat-Zakariás Erzsébet és Szebeni Zsuzsa által szervezett kiállításhoz az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet nyújtott segítséget. A kiállításban kiemelt helyet kapnak Doina Levintza látványtervező Harag György előadásaihoz készített díszlet- és jelmeztervei.


A négynapos megemlékezés programjának részét képezi a kolozsvári színház idei évadának öt legfrissebb előadása is.


Visky András művészeti igazgató a színház legutóbbi sajtótájékoztatóján úgy vélte, a kolozsvári magyar színház modernitása Harag György nevéhez kapcsolódik.

 

Forrás: MTI