„Ne legyen még vége!” – Pécsi Családi Színházi Fesztivál 7. nap

Mások mellett Novák Eszter, a Magyar Színház Harisnyás Pippi című előadásának rendezője mesélt a Pécsi Családi Színházi Fesztivál hetedik napján.

Május 23. és 31. között rendezik meg a III. Családi Színházi Fesztivált a Pécsi Nemzeti Színházban. A fesztivál blogja naponta figyelemmel kíséri az eseményeket. Interjúkat készítenek az alkotókkal, és egy-egy gyerekirodalomban jártas szakembert is faggatnak majd.

Novák Eszter, rendező: Őze Árontól először a Vuk-ra szólt a felkérés, de nem szerettem volna, hogy a színészek állatokat játsszanak a színpadon. Ezért inkább azt javasoltam, vegyük elő a Harisnyás Pippi-t, ami gyerekkorom egyik kedvenc olvasmánya volt. Egyébként azt tapasztalatom, hogy a gyerekelőadások minősége sokszor azért gyenge, mert a magyar társadalomban a szülői és iskolai szokások szerint a gyerekeket gyakran lenézik, bármennyire is szeretik őket. A felnőttek mindig megmondják, mi a helyes. Pedig a gyerekek nagyon is tudják, mi a jó. Sőt, a színházi előadások befogadásában is nyitottabbak és sokszor nagyobb szellemi teljesítményt nyújtanak, mint a felnőttek. Ezzel akkor szembesültem, amikor 25 évesen koreográfiát csináltam egy gyerekelőadáshoz, és elvittem az akkor 5 éves húgomat a bemutatóra. Amikor hazafele el akartam neki magyarázni, mit is látott, kiderült, hogy gond nélkül értette a darabban az összefüggéseket.

Harisnyás Pippi

A gyerekekben nagyfokú még a szabadság. Pimasz előadásokat kell nekik csinálni, ami az érzékeiket felpiszkálja. Szenvedélyes, valódi érzelmeket kell nekik mutatni. Felnőtt színészetet kell nekik játszani. Ez persze nehézséget jelent, mert általában felnőttek játsszák a gyerekszerepeket, és így sokszor elmegyünk a gügyögés felé. A kicsiknél és a fiataloknál szerintem életbevágó, hogy színházba járjanak, de tudnunk kell, hogy mi érdekli őket. Ha ezzel tisztában vagyunk, akkor a színházat a legnemesebb formájában lehet használni. Nem mindegy, hogy mi történik velük az előadás során. Egy életre meghatározó lehet egy produkció, mert ennek alapján megszeretethetik vagy elfordulhatnak a színháztól. Azt gondolom, hogy a középiskolásoknak sem klasszikusokat kell játszani. Ha felkavaró a téma, akkor közelebb kerül hozzájuk az előadás. Számomra megnyugtató és lelkesítő gyerekelőadásokat csinálni, mert tudom, hogy a szándékaink és a munkánk célt ér majd. Teljesen közvetlenül, azonnali visszacsatolással érzem, hogy hat az előadás. Mint ma a pécsi nézőtéren, amikor egy kisfiú az utolsó percekben hangosan megszólalt, úgy hogy mindenki hallhatta: „Ne legyen még vége!”

Színház tér, Pécs

Lázár Zsigmond, zenei vezető: "Zeneszerzőként a gyerekeknek illetve a felnőtteknek írandó zenében alapvető különbséget látok. Az érett személyiség differenciáltabb zenei anyagot képes befogadni. József Attila mondta, hogy „minden megértett disszonancia, konszonancia.” Ezért nem értek egyet azzal, hogy a 14 éves gyerekeknek, akik ebben az életkorban részesülnek az utolsó év kötelező zeneoktatásban Magyarországon, gyorsan még be akarják mutatni Bartók és Sztravinszkij munkásságát. Pedig ennyi idősen nagyon kevesen vannak az érettségnek azon a fokán, hogy ezt be tudják fogadni. Hogy mit ért a gyerek, azt nem elméleti síkon kell megközelíteni. Saját gyerekkoromból emlékszem, hogy a Kis éji zené-ről, vagy más mély ihletettségű, kristálytiszta zenéről nem lehetett „leszedni". Ha szándékosan alá akarunk menni a gyerekek igényeinek, azt nem fogják benyelni. Véleményem szerint ez olyan, mint az egészséges szülő-gyerek viszony: nem kezelhetem őket kis felnőtteknek, de nekem sem kell felnőttként gyereket játszani. Valahol a kettő közt van a megoldás."

Brass Cirkusz

A fesztivál hetedik napjának másik előadása Méhes Csaba és a Brass in the Five Brass Cirkusz avagy Mese a tubatigrisről és a trombitaparipákról című zenés pantomim-előadása volt. Méhes Csaba, pantomim művész és rendező így mesélt az előadásról: "A produkciót a Brass in the Five rézfúvós zenekarral adjuk elő. Én, mint mozgásszínházi színész veszek részt benne. A tervünk az volt, hogy az élőzene révén olyan játékos gyerekelőadást hozzunk létre, amely sok lehetőséget ad az improvizációra – annak ellenére, hogy fix megírt váza van. Így máshogy hat, mint a gyerekszínházi előadások általában. A zenésztársaim is szerettek volna kicsit túllépni a zenélésen és a koncertfellépéseken, így találtunk egymásra. Én pantomimesként boldogan zenélek velük, és ezt a közös játékot nagyon élvezzük. Kitaláltuk, hogy a hangszereket kellékként is tudjuk használni, és ez kimeríthetetlen forrása a humornak. Például a harsonából injekciós tű lesz, vagy a tubából üst, amiben főzni lehet. A zenészekkel több különböző előadást hoztunk létre. A Rézerdő lakói például óvodásoknak szól és gyerekdalokat dolgoz fel. De az előadásaink mindig mondanak valamit a felnőtteknek is. Ez általában a gyerekelőadások tesztje: ha a felnőttek is élvezik, akkor ott minőséget sikerült létrehozni. Tudatosan törekszünk arra, hogy ne a látvány vigye el az előadást, inkább eszköztelen legyen. A gyerekek ugyanis azt szeretik, ha használhatják a fantáziájukat. Egy gyerekelőadás létrehozásának legfontosabb szempontja, hogy igényes legyen, szellemileg is. Gyerekeknek ugyanis nem szabad akármit tálalni. Fontosnak érzem, hogy az előadásba ők is be legyenek vonva, mert akkor sokkal intimebb kapcsolatba kerülünk velük."

Az interjúkat készítette: Keszthelyi Kinga