"Valahogy közelebb áll hozzám a női lélek" - Interjú Lévay Szilveszterrel

Május 16-án ünnepelte 70. születésnapját Lévay Szilveszter Grammy-díjas zeneszerző, akivel Spilák Klára beszélgetett a jubileum kapcsán.

A jeles évforduló alkalmából a Budapesti Operettszínház - a Lévay-Kunze musicalek magyarországi sikereinek otthona - meglepetés gálaestet szervezett a komponista tiszteletére, melyen a fővárosi teátrum társulata mellett részt vettek a világ minden tájáról érkezett művész kollégák, barátok és alkotótársak. Az akkor még mit sem sejtő világhírű komponistával a gálát megelőzően adott interjúban mesélt az Operettszínházban jövő évadban bemutatásra kerülő Marie Antoinette című musicalről, a 19 és fél évvel ezelőtti első találkozásról Kerényi Miklós Gáborral és Lőrinczy Györggyel, egy lehetséges operett tervéről és arról, hogy a nézőt az első pillanattól az utolsóig el kell tudni varázsolni. 

- A Mozart-ot kivéve minden musicaljük címszereplője nő. Ennek mi az oka?

Lévay Szilveszter: Könnyen lehet, hogy van ebben valami tudatalatti is, de tény, hogy Michaelhez (Michael Kunze szövegíró, librettista, Lévay Szilveszter alkotótársa - a szerk.) és hozzám is valahogy közelebb áll a női lélek. A női karakterek bőrébe bújva ugyanis könnyebben jön az ihlet, jobban megy a kreatív munka. És nem csak azért, mert mindketten feministák vagyunk, hanem mert mi magunk is a mély érzelmeket szeretjük. A nők pedig sokkal bátrabban élik meg és vállalják érzéseiket, mint a férfiak, és számunkra, akik el akarjuk varázsolni a nézőket az első pillanattól az utolsóig, rettentően fontos, hogy erős és mély emóciókat tudjunk felmutatni, amibe a közönség igazán bele tudja élni magát. De természetesen a nők mellett a hozzájuk kötődő, velük valamilyen viszonyban lévő férfiak is igen lényeges szerepet játszanak a darabjainkban. Én magam kifejezetten szeretek a női figuráim lelkében kutakodni egy-egy munka során. Amikor az Elisabeth-et írtuk, rengeteget foglalkoztam Erzsébet királynővel. A feleségem, Monica nagy Sissi-rajongó, így sokat tudott segíteni ebben. Nem csak az életéről akartam mindent megtudni, hanem arról is, ki volt ő, hogyan gondolkodott és érzett, mert ha egy dramatikus dalt írok neki, csak akkor tudok zeneileg hiteles lenni, ha - amennyire csak lehetséges - én is átérzem mindazt, amit ő érezhetett.

- Hogyan születik meg egy-egy darab? Gondolom, Michaellel inspirálják egymást a munkafolyamat során.

Lévay Szilveszter: Az Elisabeth és a Mozart ötlete is Michaeltől származott. A Rebecca-t együtt találtuk ki Los Angelesben, a Marie Antoinette-et pedig a japán partnereink ajánlották. Hiába van meg azonban az alapgondolat, az még kevés, hiszen ekkor még nincs darab és zene. Nem is tudnék zenét írni egy cím alapján. Ki kell találnunk nagyjából a történetet, a szereplőket, a köztük lévő viszonyrendszereket és ezután tudok elkezdeni komponálni. A legtöbb esetben először megírom a zenét, és erre írja a szöveget Michael. Egyszer így fogalmazta ezt meg: „Tudod Szilveszter, írd meg a melódiát, mert a dallamot nem akarom zavarni. Aztán majd megírom a szöveget, hogy hozzápasszoljon.” Persze előfordul, hogy mindez fordítva történik. A Rebecca-ban van egy kulcsjelenet a második felvonás elején, amikor Maxim a feleségének bevallja, mi történt. Az egy nagy drámai pillanat. Arra kértem Michaelt, előbb írja meg a jelenetet, ugyanis itt a zenének kell igazodnia a két ember között zajló drámához. Szerencsére olyan jól sikerült a szöveg, hogy tökéletesen úgy tudtam megkomponálni a duettet, ahogy szerettem volna, nem kellett semmiféle kompromisszumot kötnöm magammal és Michaelt sem kellett változtatásra kérnem. 

- Ha jól értem, a Marie Antoinette megrendelésre született?

Lévay Szilveszter: Igen. Először mi is meglepődtünk, hogy a japánok olyan musicalt szerettek volna bemutatni, ami a francia forradalomról és Marie Antoinette-ről szól. Bár Japánban hihetetlenül népszerű az Elisabeth, sokan ismerik nem csak Sissi, de az egész Habsburg család történetét, akik közé, mint tudjuk, Marie Antoinette is tartozott. Nagyon érdekli őket az európai történelem, ezen belül elsősorban a 18-19. század. Azt tapasztaltuk, hogy a fiatalok mindannyian jól ismerik az akkori történéseket.

- Önöket mi izgatta Marie Antoinette figurájában? Mit tartottak a legfontosabbnak a történetében, a személyiségében, amire leginkább helyezték a hangsúlyt?

Lévay Szilveszter: Angolul úgy mondják: ’Rise and fall of a human being.’ Marie Antoinette Mária Terézia osztrák császárnő nagyon szép és bájos, de meglehetősen elkényeztetett lánya volt, akit 15 éves korában politikai érdekek miatt férjhez adtak a nála csak egy évvel idősebb francia trónörököshöz, aki akkor még se király, se igazi férfi nem volt. A boldogtalan fiatal nő egy idő után az életét a saját kezébe vette.  Volt hatalma, pénze, fényűző módon élt, költséges ünnepségeket rendezett, a divat és a kártya volt a szenvedélye. A kedves és szerethető ifjú királynéból szép lassan a leggyűlöltebb asszonnyá vált a nép szemében, ő lett a kitörő forradalom legfőbb ellensége. Nemzetellenes összeesküvés vádjával halálra ítélték, de a döntés legfőbb indítéka a vérfertőzés, a saját fiával folytatott szexuális kapcsolat létesítése volt, amit többen is határozottan tagadtak. Ez a sztori. De vajon mi történt a dráma legmagasabb hőfokán, mielőtt lefejezték?  Párizs legszigorúbb börtönébe, a Conciergerie-be szállították, ahol kegyetlenül bántak vele. Az ott töltött néhány hét alatt rájött, mit csinált rosszul életében és önmagába nézve megpróbálta az elkövetett hibákat rendbe hozni. Ez azt jelenti, hogy ha a sors kegyetlenül is bánik veled és te dacolva ezzel szembe mész vele, és hibákat követsz el, mégis mindig van lehetőséged, hogy ráébredj és belásd a vétségeidet, ezáltal pedig jóvá tedd bűneidet. Hogy az életed végén ne azt érezd, elveszítetted a csatát. Marie Antoinette nem vesztette el a csatát. Emelt fővel, lelkében megtisztulva ment a guilottine alá. Ez nagyon fontos dolog. Michaelnek és nekem az tetszett ebben a nőben, hogy miközben óriási drámákat élt át: elvették tőle a gyerekeit, megölték a férjét, vérfertőzéssel vádolták meg, ő mégsem tört meg és büszkén várta a halált.

- A musicalben Marie Antoinette mellett megjelenik egy nagyon fontos szereplő, a forradalmár lány Margrid figurája, aki nem történelmi, hanem fiktív személy. Miért emelték bele a történetbe az ő alakját?

Lévay Szilveszter: Van egy Marie Antoinette életéről szóló japán könyv, abban jelenik meg Margrid figurája. A történet szerint, miközben a hercegnőt Bécsből Párizsba viszik, a határon találkozik a két nő, akik között óriási a hasonlóság. Margrid árva lány, később azonban kiderül, hogy ők ketten talán féltestvérek. A regény Japánban hallatlanul népszerű. Az ottani partnereink ezért megvették a könyv jogát és arra kértek minket, ennek alapján írjuk meg a musicalt. Eleinte ódzkodtunk az ötlettől, de aztán rájöttünk, hogy a forradalmár lány személye még inkább felerősíti Marie Antoinette drámáját.

- Marie Antoinette-tel szemben ő a darab pozitív hőse?

Lévay Szilveszter: Nem egészen. Az első véletlen találkozás után egy bálon ismét szembekerülnek egymással. A regény szerint itt hangzik el az a bizonyos híres-hírhedt mondat. Margrid elpanaszolja, hogy a nép éhezik, már kenyérre sem telik nekik, mire Marie Antoinette annyit válaszol: „Ha nincs kenyere a népnek, egyen kalácsot!” Margrid nagyon indulatos lesz a szavak hallatán, Marie Antoinette pedig pezsgőt önt a lány fejére, hogy „lehűtse”. Margridban gyűlölet támad, bosszút akar állni, ezért beáll a forradalmárok közé. Amikor letartóztatják a királyi családot, őt bízzák meg a királynő őrzésével. Ez a mű kulcspontja. A két nő beszélgetni kezd és szép lassan valamiféle barátság alakul ki közöttük. Belátják és elfogadják a saját és a másik hibáját. A forradalom az egyiket a magasból a mélybe taszította, a másikat a mélyből magasra emelte, de a történet végére egyenrangú felekként, megtisztulva állnak egymás és isten színe előtt. 

- A mű gerincét a két nő kapcsolata, egymáshoz való viszonya határozza meg. De nyilván vannak benne fontos férfi karakterek is.

Lévay Szilveszter: Igen. Margrid-nál ez a szál nem volt érdekes, mert az ő történetében azt akartuk megmutatni, hogyan lesz egy okos, fiatal lányból forradalmár, aki bár saját maga nem öl, mégsem riasztja a tudat, hogy a forradalmárok embereket mészárolnak le. Marie Antoinette karakterét azonban szerettük volna még inkább árnyalni az őt körülvevő férfiakhoz való viszonyának bemutatásával. Adva van a királyi férj, akit szeretett a maga módján, de nem úgy, ahogy a svéd Hans Axel von Fersen grófot. A történészek sem tudják pontosan, milyen viszony volt közöttük, de az biztos, hogy életük végéig kapcsolatban álltak egymással, és Marie Antoinette kész volt az életét áldozni érte és a gyerekeiért. Ez egy nagyon lényeges dolog és azt hiszem, ezen a ponton sok minden múlik Kerényi Miklós Gábor tehetségén, mert ő nagyon érzékenyen és érzékletesen tudja láttatni ezeket az apró lelki finomságokat. Ráadásul mind e mögött ott a hatalmas dráma, amit úgy kell megjelenítenie, hogy az a közönség számára abszolút hiteles legyen.

-Ha már Kerényi Miklós Gábort említi, hadd kérdezzem meg, hogyan kezdődött annak idején az együttműködés Önök között? Amikor felmerült, hogy Magyarországon is bemutatják az Elisabeth-et, több féllel is tárgyaltak, végül a Budapesti Operettszínházat választották. Miért?

Lévay Szilveszter: Pontosan emlékszem az első találkozásunkra. 19 és fél évvel ezelőtt Michael és én Münchenből repültünk Bécsbe, mert a Theater an der Wienben volt megbeszélve egy találka Kerényi Miklós Gáborral és Lőrinczy Györggyel. Ott már nem is esett szó más producerségről, az egy kreatív beszélgetés volt, ahol elsősorban mi tettünk fel kérdéseket a tervezett bemutató kapcsán. Annyira jól sikerült a dolog, hogy a két órás eszmecsere végén rögtön megkötöttük a szerződést.

- Mi az, amit Kero jobban tud, mint azok a rendezők, akik színpadra állították a darabjaikat?   

Lévay Szilveszter: Nem fél az érzelmektől. Ez az egész kiindulópontja. Ő mindent a szívéből és a lelkéből csinál. És miután ezekből jóval több jutott neki, mint más rendezőknek, ezért az eredmény nála mindig sokkal tartalmasabb és színesebb. Érdekes, hogy az ő előadásai hosszabbak is, mint máshol, még sincs soha olyan érzésem, hogy túl van tömve vagy túl hosszú, mert mindennek mindenhol megvan az értelme.

- Bele szokott szólni a készülő magyar szövegbe? 

Lévay Szilveszter: Az az igazság, hogy más országokban előfordult, hogy beleszóltam, például amikor angolra fordították valamelyik darabunkat, de itt erre nincs szükség. Michaelnek nem is fordítom le szó szerint, csak annyit mondok neki: „Hidd el, olyanok a szövegek, hogy nem igaz!” Müller Péter Sziámi és Kero egyszerűen nem tud rosszat írni.

- Mi az alapvető különbség az angolszász musicalek és az Önök musicaljei között?

Lévay Szilveszter: Nem szeretnék kritizálni egyetlen angol vagy amerikai musicalt sem, ezért csak annyit mondhatok, hogy a szerzők gyakran könyvből megtanulható formákat használnak műveikben. De nem szabad, hogy a közönség ezt érezze. Ezért Michael és én arra törekszünk, hogy a nézőket az első másodperctől az utolsóig elvarázsoljuk. Sok olyan előadás van a Broadway-n, ahol miután elénekelnek két gyönyörű dalt, tíz percen át beszélgetnek. Ezzel megszűnik a varázs, a közönség visszakerül a realitásba. Nálam a dialógusnál is mindig van zene. Ha az én darabomban zenei kiállás van, annak komoly oka van, ott csöndnek kell lennie. De nagyon lényeges, hogy csak pár másodperces lehet. A nézőket végig tartani kell, csak akkor engedjük el őket, amikor vége a darabnak. És akkor azt, ami a színházban történt, hazaviszik magukkal a fejükben és a szívükben. Ezt szeretnénk elérni minden munkánkkal.

- A könnyebb műfaj nem hiányzik az életéből?

Lévay Szilveszter: Nem. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem szeretem. Két-három évvel ezelőtt egyébként komolyan elgondolkodtam azon - még nem temettem el a gondolatot -, hogy megpróbálkozom egy új operettet komponálni. Nem akarok egy régit felújítani, amit már a nagymesterek megírtak, mert annál jobban úgy sem lehet csinálni, de sajnos még nem találtam meg a megfelelő alapanyagot. Ott majd nem akarok dobot és rock and roll gitárt használni, annak könnyűnek kell lennie, abban sírás és szerelem van.

- Ezek szerint szereti az operetteket?

Lévay Szilveszter: Igen. Bár mostanában nem nézek operetteket, de annak idején azon nőttem fel Szabadkán. Sokat ismerek, és ha időnként meghallok egy-egy dalt, én is éneklem és élvezem, mert gyönyörűek. Elsősorban Kálmánt és Lehárt kedvelem, az ő muzsikájuk egészen különleges.

- Biztos vannak olyan dalai, amikről úgy gondolja, ez úgy jó, ahogy van. Mondana néhányat?

Lévay Szilveszter: Az egyik az Elisabeth fődala, a másik Ferenc József és Elisabeth duettje a darab vége előtt. Eredetileg egy modern balladát komponáltam, aztán amikor az Elisabeth-et írtam, a feleségem javasolta, hogy tegyem be darabba. Áthangszereltem, így született a dal, aminek kicsit operettes a stílusa. Ezen a kettőn nem változtatnék semmit.

- Hetven éves lett. Hogyan tekint vissza a múltra, és hogyan képzeli el a jövőt?

Lévay Szilveszter: Végtelenül hálásan nézek vissza mindenre, még a negatív dolgokra is, mert mind-mind része volt annak az útnak, amelynek eredményeként ma itt lehetek.  Ami a jövőt illeti, alkotni, alkotni, alkotni szeretnék, amíg lélegzem.

Az interjút Spilák Klára készítette.