"Nincs szükség hamutartóra" - Interjú Bérczes Lászlóval

Felolvasószínházi Maratont rendez a kaposvári Csiky Gergely Színház. Kortárs magyar szövegekkel dolgozik három napon át három írókból-rendezőkből-színészekből álló csapat: a műhelymunka eredményét láthatják majd a nézők június 4-én. Bérczes Lászlóval, a Maraton szervezőjével, a színház rendezőjével beszélgettünk.

Talán mondhatjuk, hogy egy új sorozat indult el Kaposváron: az idei Maraton a 2013-ban megrendezett Felolvasószínházi Fesztivál folytatásának tekinthető.

Nem sokkal azelőtt, hogy 2011-ben Kaposvárra jöttem, Rátóti Zoltán - akkor még viszonylag friss igazgató - kezdte el megszervezni az első előadásokat. A cél az volt, hogy időközönként legyenek felolvasószínházi esték, részben új, részben huszadik századi félretett vagy ritkán játszott, kevéssé ismert magyar darabokból. Amikor megérkeztem, azt mondta Zoli, ez legyen a belépőm: csináljam meg az elsőt. Erre a megelőlegezett bizalomra az ember nem mond nemet, miközben magamban arra gondoltam, fogalmam sincs, hogy kell egy felolvasószínházi előadást megcsinálni, ráadásul egy vidéki kisváros színházában ennek pláne semmi értelme. Így fogtam neki Zoli választásának, az általam már ismert, sőt, megrendezett Pityu bácsi fiának. Persze semmi nem úgy lett, ahogy gondoltam. Tömve volt a stúdió, a nézők nagyon szerették, és a színészek gyönyörűséggel – energiával és lelkesültséggel – vettek részt a munkában. Amik ezután következtek, szintén mind nagyon jól sikerültek. Karácsony Tamás például mesebeli szép János Vitézt rendezett, de emlékezetesek Szabó Máté és Laboda Kornél munkái is.

Később fesztivállal folytatódott a sorozat.

Annak, amiben eleinte részt venni se szerettem volna, az élére álltam. Így szerveztünk meg 2013-ban egy igazi fesztivált. Részt vett benne három társulat – Kassa, Szabadka, Kaposvár – mindegyik társulat hozott egy produkciót (Csehy Zoltántól, Brestyánszki B. Rozáliától és Szálinger Balázstól), majd a találkozásnál összeállt a három csapat, és létrehozott egy negyediket. Azért mondom, hogy ez igazi fesztivál volt, mert együtt töltöttük az időt, mindenki mindenkit látott, és a csillagok szerencsés együttállása folytán a három nap alatt Lendvai Zoli vezetésével frenetikus előadást csinált a társaság - ez volt Kerékgyártó István Rükverc című darabja, amit a szerző maga írt át a regényből. Én őszintén szólva olyan estét addig Kaposváron nem éltem meg, mint itt az utolsó. Közönségsiker, buli, a három társulat közös zenélése, igazi fesztiválhangulat. A csapatok ezután még két napot töltöttek a Vajdaságban, ahol szintén bemutatták az elkészült előadásokat.

Miben lesz más ez a mostani fesztivál a 2013-ashoz képest?

Egy igazi fesztiválhoz nagyobb költségvetésre lenne szükség, de annyi támogatást mégiscsak tudtunk szerezni (NKA, MMA), hogy egy két és fél napos próbaidőszakkal egésznapos „maratont” tudjunk összehozni. Most persze „csak” a kaposvári színészek és egyetemisták vesznek ebben részt. Németh Ákos rendezi saját, Babett hazudik című darabját, Szűcs Zoltán Megállóját Tóth Géza, Kelemen József pedig Kerékgyártó István Hurok vagy más néven Puzzle című darabját állítja színpadra. A három darab közül kettő nagyon „kaposvári” – az egyik szerző, Szűcs Zoli itt él, sőt, a színházban dolgozott kellékesként tíz évig. Kerékgyártó pedig ezer szálon kötődik Kaposvárhoz. Németh Ákos darabja eredendően tantermi dráma, érdekes lesz, így képzeli-e el, vagy hagyományos színházi keretek között fogja megcsinálni. A tantermi dráma, amiről három évvel ezelőtt azt se tudtuk Kaposváron, hogy eszik vagy isszák, azóta sikeresen becsúszott a repertoárba, jövőre is lesz, a tavalyi évadban is volt. Ez jó fajta kezdet Kaposváron.

Honnan, mi alapján választottad ki az idei darabokat? Volt valamilyen tematikus vagy formai érdeklődésed, ötleted?

Folyamatosan kapunk darabokat, sokan küldenek nekünk. Próbáljuk elolvasni, feldolgozni őket, és egy idő alatt begyűlik néhány érdekes, amit jó lenne megcsinálni. Közülük válogattam. Olyan darabokat kerestem, amik nagy érdeklődést generálhatnak, amik fontosak lehetnek a kaposvári közönségnek. Egy dolog összeköti a három darabot: itt és most játszódnak, egymástól függetlenül és nagyon másként, de értékválságról, távlattalanságról, erkölcsi fogódzók hiányáról, önpusztításról, illúziók kicsorbulásáról beszélnek.

Mi az, ami miatt tartottál a felolvasószínház műfajától és miért győzött végül mégis meg ez a forma?

Én balszerencsémre – eltekintve POSZT-on látott előadásoktól – korábban leginkább azzal a fajta felolvasószínházzal találkoztam, amikor ülnek veled szemben a színészek és rádiójáték-szerűen olvassák a szöveget. Akkor már szívesebben olvasom el én a darabot. Amikor elkezdtünk próbálni, először az a vehemencia lepett meg, amivel a színészek és a rendezők álltak ehhez a feladathoz. Azután van még egy dolog: a felolvasószínház az eszköztelenség színháza. Ez egyfelől nehézség, másfelől viszont óriási segítség. Mert kénytelen vagy egy másik nyelvet használni. Engem speciel ez segített később a Szigorúan ellenőrzött vonatok megrendezésében, amiben nincs vasútállomás, nincs vonat, nagyon sok minden nincs, és egy szereplő négy-öt szerepet is játszik. Most tulajdonképpen a spanyolviaszról beszélek, de ilyenkor újra és újra megbizonyosodik az ember róla, hogy lehet így is. Hogy nincs szükség bútorra, jelmezre meg „hamutartóra”. 

Milyen eredménye volt az előző fesztiválnak/lehet az ideinek? A találkozások, a műhelymunka, a szerzők, a darabok megismertetése a szélesebb közönséggel?

Rengeteg eredménye lehet. A Rükverc után mindenki nagyon szerette volna, hogy bemutassa a színház a darabot már nem felolvasószínházi változatban. Műsorra is tűztük, a bemutatót most pénz hiányában odébb kellett tolni, de meg fogjuk csinálni. Vagy mondok mást. Hüse Csaba előtte nem olyan rég szerződött a színházhoz. Tudtuk, hogy jól énekel, a Szép Heléna című operettben játszott, de a Rükverc főszerepében derült ki számunkra, milyen kiváló színész. Egyszerűen rácsodálkoztunk emberekre. Vagy: Czajlik Jóska a fesztivál után megrendezte a Rükvercet Kassán, ő, és a társulat is úgy élte meg, hogy ez a közös éveik legjobb produkciója lett. Kerékgyártó is így vélekedett, és Czajlikot most ez alapján hívták a pozsonyi Nemzetibe is rendezni. Ezek szerencsés fordulatok. De egyáltalán, az, hogy kaposvári egyetemisták dolgoznak nagy kaposvári színészekkel, Kovács Zsolttal vagy Takács Katival; ezek a találkozások mind hasznosak. És eszembe jut Csehy Zoltán költő, aki legutóbb a kassaiakkal érkezett. Valószínűleg akkor volt először színpad közelében, az ő Dido című darabját csinálta meg itt a társulat, ennek nyilván rengeteg  tanulsága volt számára is. Akkor közös terveket szőttek a kassai társulattal, reméljük, lesz belőle valami. Ezek mind rügyek, lehet, hogy az egyik megfagy, a másikból meg virág lesz. Na, ez kicsit túl szépen hangzik. De igaz.

Készítette: Varga Zsófi