Budapest állva tapsolt Juan Diego Flóreznek az Operában

 

Nagy sikerű áriaestet adott kedd este a Magyar Állami Operaházban Juan Diego Flórez. A perui tenort a budapesti közönség több ráadásra is rábírta és állva tapsolta.

Az énekes a koncert után az MTI-nek elmondta: nagyon örül, hogy 2011 után újra Magyarországon léphetett színpadra. "Mivel kicsit beteg vagyok, át kellett alakítani a programot. Így sajnos sokszor kellett beszélnem is a színpadon, de ezzel együtt úgy érzem, hogy működött a dolog. A közönség nagyszerű volt" - fogalmazott Juan Diego Flórez, aki koncertjén többek között Donizetti, Bizet, Gounod és Offenbach bravúráriáiból szemezgetett.

 

A koncertet Christopher Franklin amerikai karmester dirigálta, aki az utóbbi években az énekessel járja a világot. 

 

Az áriaesten Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett feleségével, és a koncert után találkoztak is az énekessel.

 

juan-diego-florez

 

Flórez a közeljövőben fellép a Bécsi Állami Operaházban, a milánói Scalában és a londoni Covent Gardenben is. Mint mondta, decemberben a barcelonai Gran Teatre del Liceuban először énekli a Lammermoori Lucia Edgardo szerepét.

 

A 42 éves Juan Diego Flórez a világ egyik legkeresettebb tenorja, New Yorktól Japánig a legrangosabb helyszíneken lép fel. Limai fiúként apja nyomdokain járva még popénekesi álmokat dédelgetett, ám egy gyökeres fordulat után huszonévesen már a milánói Scala színpadán énekelt, sőt megtörte a patinás operaház 74 éves tradícióját, és egyik áriáját ráadásként másodszor is előadta a tomboló közönségnek.

 

A világjáró énekes a legnagyobb dalszínházak és koncertszínpadok legkiválóbb dirigenseivel dolgozott. Hazájában, Peruban szinte minden kitüntetést megkapott már, még bélyeget is bocsátottak ki a tiszteletére. Feleségével és két gyermekével jelenleg Bécsben él.

 

Forrás: MTI