Nyáron újra báloznak a vámpírok a Magyar Színházban

Június 5-től 9 előadás erejéig ismét látható a 2007-ben bemutatott előadás a Magyar Színházban. Ennek kapcsán az alkotók és a művészek emlékeztek a kezdetekre.

vampirok balja4

 

Roman Polanski eredeti, nagy sikerű Vámpírok bálja rendezését nemzetközi alkotógárdával, új köntösben vitte színre nyolc éve a PS Produkció a Pesti Magyar Színházban. A kultikus musicalt  azóta már több mint 230 alkalommal láthatták a hazai nézők. Simon Edit producer szerint a sikert több szempont határozza meg: a darabválasztás, az igényesség, a jó ízlés, a kompromisszumoktól mentes, kitartó, professzionális munka, illetve a  musical olyan megjelenítése, amely magasra emeli a műfajt, rangot ad neki, továbbá az állhatatos törekvés arra, hogy a közönség maradandó élményt kapjon és újra visszatérjen.

 

„Először történt meg a hazai musicaljátszás történetében, hogy egy nagyszabású magánprodukciót külföldi alkotók állítottak színpadra úgy, ahogy azt Bécsben, a West Enden vagy a Broadwayn sokkal nagyobb hagyománnyal rendelkező színházak viszik színre. Ezt a minőséget sikerült nekünk is elérni, amire büszke vagyok. Jim Steinman nagyszerű muzsikája, Michael Kunze veretes szövege, Roman Polanski zsenialitása, filmes látásmódja, Cornelius Baltus kiváló színészvezetése, Dennis Callahan egyedülálló érzéke a darab speciális koreográfiai megjelenítésére, Kentaur csodálatos jelmez- és díszletötletei, valamint Miklós Tibor nagyszerű fordítása mind-mind a siker receptjének fontos összetevői. Köteles Géza operakarmester megtalálása szintén nemcsak a szerencse műve, hanem megalapozott szándékunk és tudatosságunk eredménye, köszönhetően Póka Balázs operaénekesnek, aki a produkció művészeti vezetője. Természetesen egy jó csapat is kellett ahhoz, hogy ez az utánozhatatlan siker létrejöjjön és nyolc éve azonos színvonalon működjön. Minden előadásra úgy tekintünk, mint egy újabb premierre. Továbbá a recepthez tartozik még az ideális helyszín, hiszen alkalmas színházépület nélkül nincs kiemelkedő előadás. Örülünk, hogy itt vagyunk a Pesti Magyar Színházban, az együttműködés csak jó eredményt hozhat mindannyiunk számára” – vallja Simon Edit.

 

vampirok balja1 

A darab rendezője Cornelius Baltus, aki Roman Polanski munkatársaként érkezett Budapestre, hogy színpadra állítsa ezt a nem mindennapi musicalt, különleges feladatként, és remek szakmai élményként emlékszik vissza a magyarországi munkára.

 

„Különleges feladat volt Magyarországon rendezni ezt a világhírű, kultikus darabot. A szereplők számára szokatlan módszerekkel dolgoztunk, kemény próbákat éltünk át mindannyian. Meglepő volt a magyar szereplők fogékonysága és lelkesedése, minden szavamat figyelték, elfogadták. Különösen jólesett, amikor arról beszéltek, hogy ilyen tanulságos, alapos próbafolyamatban még nem vettek részt. Nagyon szeretem ezt a csapatot, hatalmas élmény volt velük dolgozni minden egyes nap a sűrű, három hónapos próbaidőszak alatt”

 

Sokan Krolock gróf legszebb áriáiért jönnek el újra és újra megnézni az előadást. Egyházi Géza neve pedig gyakorlatilag egybeforrt a Vámpírok báljával. A musical főszereplője többek közt azt is elárulta hogyan lehet a csúcson maradni, megőrizni és az újabb művészi feladatokra adaptálni ezt a népszerűséget.

 

„Szinte az utcáról belépve kaptam ezt a főszerepet" – emlékszik vissza Egyházi Géza. "Azóta mondhatom, hogy rengeteget fejlődtem, ez a szerep nekem sok más lehetőséget is hozott. Nagyon boldog voltam, váratlan volt számomra ez az elsöprő siker. Ilyen élményben, azt hiszem, többet már nem lesz részem. Ezt dédelgetnem kell, vigyáznom kell rá. Számomra a hírnév annyira nem fontos, sokkal fontosabb az, hogy minél nagyobb örömet szerezzek a közönségnek, hogy megérezzék a nézőtéren ülők a színházi élmény különlegességét. Valójában Krolock gróf az igazi sztár és mi, Bot Gábor és Langer Soma barátaimmal, kollégáimmal osztozunk a sikerében.”

 

vampirok RomanPolanski es EgyhaziGezaRoman Polanski és Egyházi Géza

 

Köteles Géza karmesternek, aki elsősorban operákat vezényelt, talán az első kalandja volt a musical világában a Vámpírok bálja, amely nagy szerepet játszott abban, hogy megkedvelje ezt a műfajt is.

 

„Elképesztő élmény volt számomra a felismerés, hogy a musicaljátszásban is létezik az az "operai" magas színvonal, ami miatt méltán nevezik sokan a musicalt korunk operájának. Hatalmas vehemenciával vetettem bele magamat ebbe a munkába, és az éberség, a megosztott figyelem és a magas színvonal fenntartásával járó jótékony stressz mértéke az évek múlásával sem hagyott alább. Olyannyira bonyolult ez a musical-show, hogy nagy odafigyelést, alkalmazkodóképességet, önfegyelmet és következetes szigort is követel. A színpad és a zene olyan mértékű összjátéka szükséges ebben a darabban, amely csak a legkifinomultabb operaelőadásokra jellemző"  mondta Köteles Géza

 

vampirok balja2

 

Köteles Géza szerint egy darab sikerének titka – műfajtól függetlenül –  a színvonalas munkában van. Emellett lényeges szempont mennyire van egy hullámhosszon a társulat, mennyire tudnak együtt dolgozni alkotók és művészek.

 

„A tehetség mellett a legfontosabb hittételemet a pályán a munkába fektetett energia jelenti, a minőség örökös, makacs akarása. Nem mondom, hogy ez minden esetben hálás feladat, a Vámpírok bálja sikere mégis azt igazolja, hogy a magas szakmai színvonal az egyetlen üdvözítő út. Az operában a zenére végzik a mozdulatokat, itt viszont a mozgásra kell nagyon pontosan hoznom a megfelelő zenei részt. A rockszekcióval való munka is új volt számomra. Ebben a darabban a cselekmény határozza meg a zenét. Így tudja végig a székbe szögezni a nézőt, fokozni a feszültséget, és elérni, hogy minden előadás végén kitörjön az őrületes ováció. A próbák nagyon jó hangulatban teltek. A producer, Simon Edit nagy gondot fordít arra, hogy jó érzés legyen a társulat részének lenni. Maga a darab is összetartja az embereket, kivétel nélkül mindenki imádja, aki csinálja. Ez rengeteg nehézségen átlendít minket”  – vallja a karmester.

 

Forrás/Fotó: PS Produkció

 

süti beállítások módosítása