Kezdődik a 20. Duna Karnevál

Néptánc-, népzenei, kortárstánc-, fúvós-, szimfonikus- és világzenei produkciókat kínál a szombaton induló 20. Duna Karnevál, amely idén mintegy kétezer előadóval, több mint ötven programmal és tucatnyi helyszínnel várja az érdeklődőket június 21-ig.

Mucsi János, a karnevál igazgatója, a Duna Művészegyüttes volt művészeti vezetője az MTI-nek felidézte, hogy annak idején a Magyar Turizmus Rt. és az akkori kulturális minisztérium közös pályázatának elnyerésével rendezték meg az első Duna Karnevált.


A Harangozó Gyula-díjas koreográfus szerint az 1995-ös pályázatot olyan rendezvényre írták ki, amely erősíti a főváros fesztiválképét, minél több ingyenes műsort kínál - ehhez a mai napig tartják magukat a szervezők -, és a Magyarországon élő nemzetiségeket is felöleli programjában.

 

duna karneval1

Fotó: dunakarneval.hu


"Mindjárt az első évben az összes erdélyi hivatásos együttes a vendégünk volt, és a Vörösmarty téren, valamint a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon is jelen voltunk. Mindkét helyszínt megőriztük és tovább bővültünk" - húzta alá Mucsi János. Mint hozzátette, az elmúlt húsz évben egyebek közt Mexikóból, Kínából, a mediterrán és a skandináv régióból érkeztek vendégfellépők a fesztiválra, amelynek kiemelt céljai közé tartozik az értékmegőrzés és a fiatalok megszólítása.


A Duna Művészeti Társaság által rendezett nemzetközi multikulturális fesztivál kiemelt programjai közé tartozik idén a Hagyományok Házába meghirdetett V. Senior Karnevál, amelyen mások mellett a Bihari, a Vasas, a Zalka-Bolyai, a Fáklya és a Duna Művészegyüttes lép színpadra.


A karnevál határon túli és külföldi kínálatát színesíti a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes, a Helsinkiből érkező Jarkko Peltola, a manilai Bayanihan Táncegyüttes, az athéni Hellén Foklórtudományi Központ Táncegyüttese, a grúziai Gurjaani Táncegyüttes, az olasz Akragas Táncegyüttes, a szlovákiai Kincső Táncegyüttes és a török Égei Egyetem Táncegyüttese.


A külföldi társulatok versengésének ad helyet a VI. Lánchíd Nemzetközi Néptáncverseny június 18-án. Másnap a külföldi és hazai táncegyüttesek, valamint zenekarok mintegy 400 művészének közös, Európai Tánc Karaván című gálaműsorát nézhetik meg az érdeklődők az Erkel Színházban.


Június 20-án a nemzetközi vendégek, a Magyar Állami Népi Együttes, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Duna Művészegyüttes közös műsora lesz látható a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Az előadás a nyári napfordulóhoz kötődő tűzugrás hagyományát is megidézi. A Pesti Vigadóba meghirdetett Karnevál Zenei Gálaesten mintegy száz zenész mutatja be a magyar és európai népzene kincseit a rendezvénysorozat zárónapján. A Duna Palotában - ahonnan a fesztivál annak idején útjára indult - fotókiállítás nyílik a karnevál történetéből. A tárlaton Kanyó Béla és Végh Tamás műveit láthatják az érdeklődők.


Az elmúlt két évtizedben a karnevál számos Európai Uniós, EU-Mediterrán és V4-es kulturális projektet kezdeményezett és sikerrel integrált programjai közé. Az idei rendezvény fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Bogyay Katalin ENSZ-nagykövet.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása