„Úgy tűnik, a helyemen vagyok” - Villáminterjú Vida Péterrel

Június 12-én mutatja be a Thália Színház az évad utolsó darabját, a Félúton a Fórum felé című zenés komédiát. Molnár Piroska, Szabó Győző, Szombathy Gyula és Pindroch Csaba mellett Vida Péter játssza a főszerepet. 

Szinte belenőttél a „szakmába”, hiszen már a gimnáziumi évek alatt is játszottál. Hogyan kezdődött ez a vonzalom a színészet iránt?

- Gyerekkoromban bohóc akartam lenni. A cirkuszból leginkább a nevetés, a humor fogott meg, illetve az, amikor a legviccesebb bohóc ledobálta magáról a ruhákat, és kiderült, ő a legjobb artista. A gyerekek első kapcsolódási pontja a felnőttek világához a humor… Gimnazistaként a színház stúdiósa is voltam Miskolcon.  Nagyon tetszett, hogy az amatőr színjátszás mellett beleszagolhatok a profi közegbe. Aztán a főiskola elvégzése után, 1996-ban hívott az akkori miskolci igazgató, Hegyi Árpád Jutocsa, hogy csatlakozzak a társulathoz. Ez több dolog miatt is izgalmas volt: a Nagyszínpad és a Kamara mellett ott volt Kamondi Zoltán kísérletező műhelye a Csarnokban, valamint a Játékszín-Amfiteat-Room, amit Müller Péter Sziámi vezetett. Inspirált, hogy különböző játékterekben és stílusokban, a klasszikustól az operetten át a kísérletező előadásokig mindenben kipróbálhattam magam.

2012-től vagy a Tháliában, mi hozott ide?

- Természetesen a szakmai érveket mérlegeltem: milyen szerepeket, mely rendezőkkel és partnerekkel játszhat az ember és hogy kiadnak-e vendégnek. Ezért mentem Schwajda Györgyhöz anno Szolnokra és a Nemzetibe. Majd 2008-2012-ig másodszor is Miskolcra. Halasi Imrével évadonként két szerepre állapodtunk meg, így vállalhattam vendégjátékot például Győrben, Szolnokon és csinálhattam a Rádiókabarét. Élveztem a változatosságot, de én mindig is társulatban szerettem létezni. A szívem mélyén éreztem, hogy Pestről leutazgatva, ez a legnagyobb sikerek ellenére sem egészséges hosszútávon. 2012-ben a legjobbkor érkezett a Thália Színház megkeresése, hogy itt valami új születik, hogy a nagyszínpadi előadások és a kisebb játszóhelyek kísérleti- törekvései mellett rádiójátékok készítése is zajlik, úgyhogy azonnal igent mondtam.

A harmadik évadot fejezed be hamarosan, és a színház sok sikerelőadásában  jelen vagy, mint például A  Boeing, Boeing, A hőstenor vagy a Hétköznapi őrületek. Van közülük kedvenced?

- A Boeing, Boeing és a Hőstenor mindenképpen, mert egyrészt talán a Boeingben jött rá a közönség, hogy milyen színházat is szeretnénk itt csinálni és erre felfigyelve kezdtek visszajárni hozzánk. Hiszem, hogy ez a minőség teremtette meg a közönségbázisunkat. Korábban volt egyfajta műsorpolitikai kísérletezés és úgy gondolom itt tisztult le az üzenet. Másrészt belülről, szereplőként végigcsinálva úgy érzem, az ilyen előadások miatt akartam színész lenni. Ráadásul például a főrendező, Réthly Attila szereti, ha elmondom a véleményemet, amit én szintén fontosnak tartok.

Egy nagykaliberű zenés darabot próbáltok jelenleg, amit szintén Réthly Attila rendez. Hol tartanak a próbák? Milyen figurát formálsz meg?

- A címe, Félúton a Fórum felé. Plautus egyfelvonásosait gyúrták annak idején egy előadásba, többek között A hetvenkedő katonát. Ez nem egy klasszikus musical, a próza és a zene között van egy 70-30-as arány, az előbbi javára. Már a plakát karikatúrás világa sugallni próbálja a vásári komédia-játékstílust, ami mellett a produkció szerves részeként fog megszólalni Sondheim nagyszerű zenéje és természetesen impozáns, nagy díszlet is lesz. Az én karakterem, Servulus, egy rabszolga, aki azért, hogy szabad legyen, megpróbálja hozzásegíteni urát, Herót ahhoz a lányhoz, akit már odaígértek a hetvenkedő katonának. Ez persze nagyon sok humoros helyzetre ad alkalmat, amit igyekszünk kihasználni. Hogy Gera Zoli bácsit idézzem 1980-ból:” Szeretek bohóc lenni, mert akkor a néző felszabadul, röhög, vagy dühöng. Megszűnik a lidérces állapot, hogy kórházi látogatásra jött a kultúrához, hogy most tanulni, nemesedni kell.”

Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást?

- Szerencsére volt már tapasztalatom táncos-komikusként… Legfontosabb, hogy a színpadi cselekedeteknek mindig komoly a tétje, és az adott szituációban – pillanat alatt hozott – helyesnek tűnő döntés által okozott még nagyobb kalamajka gyöke is mélyen igaz legyen. Itt egyszerre kell megszolgálni a koreográfus, a zenei vezető és a rendező elvárásait. Én az aznapi próbákon elhangzottakat éjjel tudom átgondolni, rögzíteni. A család már alszik és csak a tanulásra kell koncentrálnom. Mondom a szöveget, közben felidézem a teret, sőt fejben még el is táncolom a lépéseket… Elsősorban prózai színészek vagyunk, dacára annak, hogy Molnár Piroskának csodálatos operai hangja van, vagy Szombathy Gyula is sokat énekelt korábban. Olyan 100%-os, komplex élménnyel szeretnénk varázsolni, hogy föl se merülhessen, mivel maradtunk adósok. Rengeteget dolgozunk, mert könnyednek és elegánsnak kell lennünk. Azt szeretnénk, hogy a nézők magas elvárásokkal üljenek be az előadásra és a végén úgy álljanak fel, hogy ezeknek megfeleltünk – ez a legnagyobb kihívás.

Mesélted, hogy sokan aggódtak érted mostanában egy szokatlan pr-cikk miatt, ami a darab promóciójának része volt.

- Pindroch barátomat még a hajléktalanok is megállították, hogy "Csaba, menjen be a színházba és mondja meg a Vida Péternek, hogy ne köpjön bele abba a tenyérbe, ami enni ad neki!" Sokan mások is félreértették ezt a Metropolban megjelent reklámot, mert nem vették észre a promóció feliratot mellette. Én, mint Servulus, a rabszolga fogalmaztam meg az elmondottakat, jobban mondva színészként, aki rabszolgát fog alakítani – kicsit szemtelen, provokatív módon. Összességében érdekes játék ez a médiahack, és fontos, hogy nem léptük át az ízléstelenség határát. Kicsit olyan volt, mint az a fülbesúgós játék, amit gyerekkorunkban játszottunk, aminek a végén mindig valami teljesen más jött ki, mint az eredeti mondat.

Ezzel a bemutatóval zárul az évad, hogyan fogsz lazítani, feltöltődni a nyáron?

- Bár a jó előadások olyanok, mint a jól működő akkumulátorok: visszatöltenek, azért van fizikai fáradtság, amit ki kell pihenni. Feleségemmel ragaszkodunk a nagy közös nyaraláshoz, – amit a gyerekekkel már alig várunk – hogy az új évadra feltöltődjek. Jövőre is két remek szerepet kaptam: az Alul semmiben és a Rövid a pórázban. Hatalmas visszaigazolás számomra, ahogy a művészeti vezetés használ a társulatban. Ritka boldogság, hogy egyeznek az elképzeléseink. Csak biztonságban fejlődhetek szakmailag. És minél több a referencia, annál nagyobb a tét. Most úgy tűnik, a helyemen vagyok.