Lezárult a Felolvasószínházi Maraton Kaposváron

A 2013-as kaposvári Felolvasószínházi Fesztivál sikere után idén újra megrendezte a fesztivált a Csiky Gergely Színház – ezúttal Felolvasószínházi Maraton néven. Három darabon dolgozott három - rendezőkből, a színház színészeiből és kaposvári színészhallgatókból álló - csapat június 2. és 4. között. A műhelymunka végeredményét június 4-én láthatta a kaposvári közönség.

Fotó: Csiky Gergely Színház

Szűcs Zoltán Megálló című darabját Tóth Géza, Kerékgyártó István Hurok vagy más néven Puzzle című darabját Kelemen József rendezte, Németh Ákos Babett hazudik című darabját pedig a szerző állította színpadra. Mindhárom bemutatót rövid szakmai beszélgetés követett a szerzők, a rendezők és Upor László dramaturg részvételével, Bérczes László rendező-főszervező vezetésével. A teltházas előadásokat egy háromtagú zsűri is végigkísérte: Upor László, Jágerné Katona Zsuzsa és Gombos Péter.

A zsűri döntése alapján a legjobb darab díját Németh Ákos (Babett hazudik), a legjobb rendezés díját Kelemen József (Hurok), a legjobb színészi alakítás díját pedig Érsek-Obádovics Mercédesz (Megálló) kapta. Az egésznapos esemény lezárásaképp este kilenc órától a Kaposvári Egyetem harmadéves osztályzenekara és a Kultúr Találka játszott.

Fotó: Csiky Gergely Színház

Buster és Harold - Varga Zsófia beszámolója a Maratonról:

„Figyelem, figyelem. 14 óra 31 perc van. A színpadon első figyelmeztető, a színpadon első figyelmeztető.”

Harold Lloyd és Buster Keaton neve ugrik be. Két némafilmes, bohóc-burleszk-figura: az élet természetes üteme helyett felpörgetett gesztusok, de pontosan kicentizett, a zene által vezetve vagy kísérve megszülető hatások. Az egyik pillanatban még nevettetés, a másikban meg már szívelszorulás. Kaposváron tulajdonképpen ugyanaz történt, mint egy hagyományos, több hetes próbafolyamat során – csak épp három nap alatt.

„Figyelem, figyelem. 14 óra 45 perc van. A színpadon második figyelmeztető…”

Ritkán látszik meg ennyire tisztán egy szöveg szerkezete. Most ez van középen. Mindegyik rendezés, gondolkodási irány kezd ezzel valamit: a szöveget díszletté, jelmezzé teszi, az olvasás, a szavakról, hangokról való leszakadhatatlanság jelentéssé válik. Az elemzés a gyakorlattal párhuzamosan vagy a felől zajlik, mert rögtön elindul a színpadra állítás: hangsúlyok hoznak magukkal mozdulatokat, a kezdeti vicces és sokatmondó félreolvasások (pl. „a feleségemmel felvágtuk a tortát” helyett „a feleségemmel elvágtuk a tork/tát”) után mondatról mondatra épül a rendszer. Hogy a felpörgetett, intenzív munka alatt helyükre kerüljenek a hatások. (lsd. föntebb)

Fotó: Csiky Gergely Színház

„Figyelem, figyelem. 14 óra 55 perc van. Harmadik figyelmeztető…”

Többször elhangzik: ami a három darabot összeköti, a maiság, a ma nyílt vagy bújtatott jelenléte.

„És a nagyszínpadon elkezdődik az előadás.”

Ha másképp is, Németh Ákos és Kerékgyártó István darabja is a hatalom mechanizmusát írja le. A Babett hazudik magánéleti szinten, egy külvárosban élő fiatalokból álló csapat élén Babettel, aki idegenként érkezik a közösségbe. Babett kitalálja, gondosan felépíti, képzeletben milyen világban él, és megpróbál ehhez valós helyszíneket keresni. Mivel a többiek is kapaszkodókat keresnek, akkor is asszisztálnak Babett játékához, amikor már lehet tudni a hazugságról, és, amikor életveszélyessé válik a helyzet. Ahogy Németh Ákos fogalmaz: Babettnek tehetsége van hozzá, hogy a többieket mozgassa: „Nem is, mert lyukat beszél az emberek hasába, hanem, mert el tudja hinni és hitetni a foltos tarka tehénről, hogy zöld krokodil. Nem csak érdekes, de veszélyes csaj is.”

Fotó: Csiky Gergely Színház

Kerékgyártó darabjában (Hurok/Puzzle) nagy tételben zajlik a hazudozás és hierarchia-harc: a schnitzleri szerkezetben mindig mást látunk nyeregben vagy épp alárendelve minisztertől vállalatigazgatón és bolttulajdonoson át pénztárosig, drogosig és kurváig, Ahogy a csalások, korrumpálódás hatása gyűrűzik lejjebb és lejjebb a társadalomban. Nem véletlen, hogy Kelemen József rendezése (és a korábbi, Bagossy László-féle is) barokk környezetbe helyezi a történetet; a rendező által „vér naturális”-nak nevezett szövegnek jól áll az elemelt, stilizált, a mindenkoriságot és a hatalom groteszk, torz működését rizsporral, megemelt sarkakkal és csembaló kísérettel karikírozó világ. Aminek a tetején ott ül a süllyesztőből méltóságteljesen és kegyetlenül komikusan kiragyogó Napkirály, az instrukciókat recitáló hatalmasság.
A társadalom két szélső rétegéből érkeznek Szűcs Zoltán szereplői is. Egy nem feddhetetlen életű ex politikus, és egy alkoholista, hajléktalan ex költő figura. A két férfi egy metrómegállóba szorul. Beszélgetni kezdenek, és közben észre sem veszik, hogy órák, napok, hetek óta nem mozdul körülöttük semmi. Megtisztulás, elbúcsúzás, a terhek lepakolása. Tóth Géza rádiójátékként, sötétben, csak hangokkal induló rendezésében jelen van a két szereplőn kívül egy másik, testetlen figura: az instrukciókat egy túlvilági, Ariel-peronőr kántálja, sikoltozza, dalolja, miközben felülről figyeli a két ember sorsát.

A maraton vége felé Harold és Buster is fékeznek lassan. Talán már nem is fekete-fehérek, és mintha hangjuk is lenne. Olyasmiket mondanak, hogy „Minden előadásomban hajat szárítanak.” „Az előző beszélgetésen megállapítottuk: az a lényeg, hogy élő embereket lássunk a színpadon. Ebben meg két halott szerepel.” „Én hiszek a dramaturgoknak.” „Figyelj, te már itt Napkirályként gyere!”, de a többit majd máskor, mert most zenélni kezdenek a kaposvári egyetemisták.

Forrás, fotók: Csiky Gergely Színház