Új játékfilm készül A muzsika hangja von Trapp családjáról

Hamarosan véget ér a The Trapp Family - A Life Of Music című film forgatása, amely új szemszögből mutatja be A muzsika hangja című musical-klasszikusból megismert von Trapp család történetét. A bemutatót novemberre tervezik.

új muzsika hangja Trapp-Family

 

A Trapp család történetét az idén 50 éves A muzsika hangja című hollywoodi musicalből ismerhette meg a világ. Az immár klasszikussá lett zenés film a második világháború idején Salzburgban élt, majd a nácik elől az Egyesült Államokba menekült família történetét Maria von Trapp szemszögéből mutatta be, és számos klisét tartalmazott, elhallgatva a családon belüli konfliktusokat. 

 

A most készülő, nemzetközi koprodukciós alkotás más nézőpont szerint meséli el a család életét:  a film a  legidősebb Trapp-lány, Agathe önéletrajzán alapul, amely a "lehető leghitelesebben" mutatja be a történetet - fogalmazott Ben Verbong filmrendező.  

 

A Tim Sullivan és Christoph Silber által írt forgatókönyv alapján készülő új mozifilm a család sorscsapásait modern történetbe csomagolja. A középpontban egy "mozaikcsalád" és annak konfliktusai állnak. A Matthew Macfadyen által megformált Georg von Trapp hét gyermek apja, új felesége, Maria - akit Yvonne Catterfeld alakít -  alig négy évvel idősebb legnagyobb gyermekénél.

 

új muzsika hangja Trapp-Family2 

"Először azt gondoltam: a Trapp-család, kell ez? Aztán amikor elolvastam a forgatókönyvet és rájöttem, hogy modern témáról van szó, azonnal benne voltam. Ez a film teljesen más történet lesz, mint a többi" - mondta Verbong. Georg von Trapp elveszített mindent, a munkáját, a feleségét, egész addigi életét, de a méltóságát nem adta fel: erről szól ez a film – foglalta össze a rendező.

 

Az áprilisban kezdődött forgatás a tervek szerint június közepéig tart, a stáb többnyire Salzburgban és Salzburg környékén dolgozik, vesznek fel jeleneteket Felső-Ausztriában és Bajorországban is. A produkciós költségek hatmillió eurót tesznek ki. A film iránt nagy a nemzetközi érdeklődés, Amerika, Kanada és Japán is megvette már a forgalmazási jogokat. A The Trapp Family - A Life Of Music című film producerei Herbert G. Kloiber és Rikolt van Gagern. A játékfilm bemutatóját novemberben tartják a salzburgi Mozart moziban.

 

TheSound-Of-Music-Original 

A musicalből készült hollywoodi film idén 50 éves. 1965-ben a West Side Story rendezője, Robert Wise vitte filmvászonra a történetet, alkotása pedig négy Golden Globe és öt Oscar-díjat ért – többek közt a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó szobrot is hazavihette. A film, amely minden idők egyik legnagyobb bevételét hozta, egybeforrt a Julie Andrews-Christopher Plummer páros nevével. Bár eredetileg a producerek nem őket szemelték ki a főszerepekre, hanem Sean Conneryt és Grace Kellyt, Wise nem lelkesedett az ötletért. Pedig az is kevésen múlott, hogy nem ő, hanem a többek közt a Római vakációt jegyző William Wyler üljön a rendezői székbe. A muzsika hangja már a színpadon is nagyon népszerű volt. Az 1959-ben bemutatott musicalt nem csak a közönség szerette: a szakma Tony-díjjal jutalmazta.

 

Forrás: MTI/Imdb.com Fotó: germanfilmsquarterly.de/ weekend.at

 

süti beállítások módosítása