Béres Attila: "Nem álltam semmiféle puccs mögött"

Rendezőtársaival közös színházeszményük alapján vezetné a Miskolci Nemzeti Színházat, Szabó Mátéra igazgatóhelyettesként számít. Béres Attilát a Borsod Online kérdezte.

 

„Ezt a művészi színvonalat nem látom továbbvihetőnek azok nélkül, akikkel elkezdtük: ez az öt ember (Béres mellett Keszég László, Rusznyák Gábor, Szőcs Artur és Szabó Máté) lényegében egy generáció, egyívásúak vagyunk, azonos tanáraink voltak az egyetemen, valamennyien Székely Gábor és Babarczy László köpönyegéből bújtunk elő” - mondta Béres Attila a boon.hu-nak.

 

beres-attila

Fotó: Bujdos Tibor, boon.hu

 

A márciusban leváltott igazgató, Kiss Csaba több nyilatkozatában elmondta, elbocsátása hátterében az egykori helyettese, Béres Attila állhat „Határozottan kijelentem, nem álltam semmiféle puccs mögött. Azzal nem tudok, és nem is akarok foglalkozni, ki mit lát, vagy mit nem lát a történtek hátterében. Az, hogy én, vagy mi puccsoltuk volna meg Kiss Csaba igazgató urat, jogilag is értelmezhető vádaskodás. De nem akarok azzal foglalkozni, ki mit mond. Az én lelkiismeretem teljesen tiszta. Tény: amikor ez a konfliktus volt, én már nem voltam a miskolci színházban. Igaz ugyanakkor, amit Keszég László egy interjúban megfogalmazott: az a látszat erősödött meg, hogy mi a politikához fordultunk. Ez egyáltalán nem igaz. Sőt! Olyan feloldhatatlan konfliktushelyzet alakult ki a Miskolci Nemzeti Színházban, ami miatt a város hozott egy döntést. A döntést követő napokban mi azt nyilatkoztuk, hogy ez megalapozott volt. És ezt ma is így gondoljuk. Ezt követően Szabó Máté megbízott igazgatóként vette át a színház irányítását. Bravúros sikerrel. A személyisége, embersége segített békésen, csendesen, visszafogottan feldolgozni ezt a konfliktushelyzetet. Aki ma bemegy a színházba, boldog embereket lát” - fogalmazott Béres Attila.

Kiss Csaba reakcióját itt olvashatják.

Forrás. boon.hu