A Vígszínház az Európai Színházak Uniójának tagja

Az Európai Színházak Uniójának teljes jogú tagja lett a Vígszínház - közölte a teátrum.

A Vígszínház művészi eredményei és nemzetközi elismertsége lehetővé tette, hogy felvételt nyerjen egy ilyen fontos nemzetközi szervezetbe, így 2015 júniusától az Európai Színházak Uniójának teljes jogú tagja - olvasható a közleményben.

 

Az Európai Színházak Uniója (UTE) június 6-án és 7-én tartott római közgyűlésén részt vett Eszenyi Enikő igazgató. A közgyűlés egyik napirendi pontja a Vígszínház uniós tagsága volt, amelyről a tagok szavazással döntöttek.

 

vigszinhaz


"Az Európai Színházak Uniója már korábban kifejezte nyitottságát és azon szándékát, hogy a Vígszínházat felveszi tagjai közé, és most Rómában teljes jogú taggá választották a budapesti teátrumot, amely így egyetlen hazai színházként képviseli Magyarországot a szervezetben" - olvasható a közleményben.

 

Az Európai Színházi Unió 1990-ben alakult meg egy olyan európai szintű színházi szervezetként, amelynek célja a tagszínházak közötti kommunikáció erősítése, Európa legjobb színházai közötti szakmai párbeszéde segítése, átfogó kulturális programok, események, fesztiválok szervezése. Az uniónak jelenleg 34 tagja van, 16 európai uniós tagországból, illetve Szerbiából, Oroszországból és Izraelből, köztük olyan rangos intézmények is, mint a milánói Piccolo Teatro, a bukaresti Bulandra, az izraeli Habima, a moszkvai Kisszínház, valamint a görög, a cseh, a portugál, a norvég és a luxemburgi nemzeti színház. A szervezet egyéni tagjai között megtalálható Anatolij Vasziljev, Andrzej Wajda, Krystian Lupa, Lev Dodin és Silviu Purcarete.

 

A tagok intenzív nemzetközi alkotómunkát folytatnak, egymással együttműködve számos vándorfesztivált, kiállítást és workshopot szerveznek. Az elmúlt húsz év során több mint 10 ezer előadást hoztak létre, amelyeket Európa-szerte hárommillió néző tekint meg évadonként.

 

A közleményben felidézik, hogy a budapesti Katona József Színház az UTE alapító tagjai között volt, de 2008-ban kilépett a szervezetből. Ugyanabban az évben csatlakozott a szervezethez a Kolozsvári Állami Magyar Színház, amely azóta is aktív tag. A magyar színházi élet képviselői mindig is jelen voltak a szervezetben: az uniónak két magyarországi egyéni tagja is van, Antal Csaba és Ascher Tamás, valamint a közelmúltban megszűnt Szputnyik Hajózási Társaság 2012 májusától az UTE társult tagja volt, így a szervezetben egyedüli független társulatként képviselte Magyarországot.