24 éves a CAFe Budapest - Sokszínű programmal vár

Magyarország legjelentősebb kortárs összművészeti fesztiválja, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál idén is sokszínű programmal várja az érdeklődőket október 2. és 18. között.

A tavalyi sikereket követően folytatódik a Müpa, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ és a Magyar Turizmus Zrt. együttműködése, így ismét e három intézmény koordinálásában várja a kortárs és progresszív művészet rajongóit az immár 24 éves őszi kulturális seregszemle.

 

15 06 10 CAFe sajtobeszelgetes Ban Teodora c CAFe Budapest

 

Az idei évtől a fesztivál Bartók Béla előtt tisztelegve több programján is műsorra tűzi a közép-európai népzene nagy gyűjtőjének szerzeményeit, és felcsendülnek az azokat megihlető eredeti dallamok is idén többek között a Söndörgő együttes és a Kelemen Kvartett közös koncertjén vagy a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Budafoki Dohnányi Zenekar közös produkciójában.

 

A fesztivál másik kiemelt zeneszerzője az idén 80 éves Arvo Pärt lesz. Az észt komponista műveit olyan avatott tolmácsolók adják elő, mint a Tõnu Kaljuste vezette Észt Filharmónia Kamarakórusa és a Tallinni Kamarazenekar, Szergej Krilov és a Litván Kamarazenekar, vagy Bogányi Tibor és a Pannon Filharmonikusok.

 

Az operarajongókat új bemutatókkal és koprodukciókkal várja a fesztivál, látható lesz a Neue Oper Wien és a Müpa legújabb közös előadásában Sosztakovics Az orr című operaszatírája, és Bella Máté darabja, A tavasz ébredése.

 

15 06 10 CAFe sajtobeszelgetes Kael Csaba es Ban Teodora c CAFe Budapest

 

Különlegességnek ígérkezik Eötvös Péter új cimbalomversenyének ősbemutatója Lukács Miklós és a BMC Kamaraegyüttes előadásában, Bogányi Bence és Bogányi Gergely koncertje a Münchener Kammerorchesterrel, és az ENSEMBLE GENEAMUS (Budapest–Bécs) estje.

 

A könnyedebb műfajok, a táncelőadások, valamint a crossover és világzenei programok kedvelőinek is bőven lesz miből válogatniuk, Budapestre érkezik többek között a Pink Martini, a Radiohead alapítójaként ismert Jonny Greenwood, a Black Box Dance Company, Jojo Mayer és Lajkó Félix, a New York Gypsy All Stars, az új hangzások mestere, Hauschka és a finn dobvirtuóz, Samuli Kosminen.

 

Izgalmas kiállítások várják az érdeklődőket: többek között a Ludwig Múzeum Ludwig Goes Pop tárlata vagy a Magyar Festészet Napja a Bálnában.

A tavalyi évhez hasonlóan, idén is csatlakozik a fesztiválhoz társrendezvényként Kelet-Európa régióvezető művészeti vására, az Art Market Budapest, amely idén a Balkánra fókuszál 2015. október 8. és 11. között a Millenárison.

 

15 06 10 CAFe sajtobeszelgetes Kael Csaba c CAFe Budapest

 

17 napon keresztül a kortárs kultúra újfent beköltözik Budapestre, a számos és változatos programkínálatból bőségesen válogathatunk többek között a Müpában, a CAFe Sátorban, a Zeneakadémián, a Budapest Music Centerben, Budapest Jazz Clubban, a Trafóban, a Várkert Bazárban, a Ludwig Múzeumban, a Capa Központban, az A38 Hajón, a Bálnában, az új helyszínként csatlakozó Akvárium Klubban, a fővárosi színházakban és kiállítóterekben, romkocsmákban és akár a közterületeken is.

 

A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál folyamatosan bővülő eseményeiről a www.cafebudapestfest.hu oldalon érhetők el naprakész információk.

 

süti beállítások módosítása