Közel 200 előadást tartott a Kövér Béla Bábszínház

 

Mintegy kétszáz előadást tartottak a szegedi Kövér Béla Bábszínházban.

A most záruló 69. évadban eddig 199 saját előadást tartottak a szegedi Kövér Béla Bábszínházban – közölte Kövér László igazgató szerdán a csongrádi megyeszékhelyen.

 

koverbela

 

Az előadások száma azonban meg fogja haladni a kétszázat, a társulat már próbálja az első őszi premiert, és még vendégjátékra is utaznak – mondta a direktor az évadzáró társulati ülésen.

 

A szegedi bábszínház Pécsett vendégszerepel a saját történetét színpadra állító Szabó Attila Pilinkó, a csalimadár című darabjával. Június 23-án az intézményben nyílt napot rendeznek, amelyen a látogatók bepillanthatnak a kulisszák mögé, ellátogathatnak a bábműhelybe és ízelítőt kapnak a következő évad első premierjéből, A három kismalacból is.

 

A korábbi esztendőknél több, összesen 11 előadás szerepelt a bábszínház idei műsorán és a kínálatot színesítette a tizenöt befogadott produkció is – közölte Kövér László, akit idén újraválasztottak direktori posztján.

 

Az elmúlt évekhez képest növekedett a hétvégi családi előadások száma, kevesebb óvódás csoport látogatott el azonban a bábszínházba más településekről. Ezt a jövőben az előadások utaztatásával igyekeznek majd ellensúlyozni – tudatta az igazgató.

 

A közönség kedvezően fogadta májusban a Kemény László emlékére rendezett Vitéz László figuráját megelevenítő, Szervusztok, pajtikák fesztivált, ezért jövő tavaszra hasonló tematikus programot tervez a színház.

 

Az idei évadban folytatódott a bábszínház 1987-ben birtokba vett épületének felújítása, a nézőtér széksorainak egy részét kicserélték, a kizárólag saját forrásból megvalósult beruházást – anyagiak híján – azonban nem tudják idén befejezni – mondta Kövér László.

 

Forrás: MTI

 

 

 

süti beállítások módosítása