Az elismerést, mely nevében Shakespeare-t idézi, alakjában egy üveg vilmoskörte-pálinka, idén Kucsov Borisz, a fiatal színész-író, a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház tagja nyerte A bánsági szamuráj című darabjával.
A Színházi Dramaturgok Céhe által életre hívott, 30. születésnapját ünneplő Kortárs Magyar Drámák Nyílt Fóruma keretében, melynek indulása óta, vagyis 15 éve a Pécsi Országos Színházi Találkozó ad otthont, idén is átadták a kezdő fiatal drámaíróknak járó Vilmos-díjat.
A négy napos Fórum keretén belül és szakmai beszélgetések, viták mellett a minden évben megjelenő Nyílt Fórum Füzetekben beválogatott kezdő drámaírók még be nem mutatott színdarabjait elemzik, és a találkozás végén a résztvevők titkos szavazással kiválasztják a kötet legjobbnak ítélt alkotását.
Az idén a vajdasági Kucsov Borisz műve mellett Almássy Bettina Családi Al-Bumm, a nagyváradi Szíjártó Tímea Aletta Az eset és a marosvásárhelyi Pálffy Zsófia Kék virsli című darabja jelent meg.
Borisz Kucsov A bánsági szamuráj című színműve már szellemes és figyelemfelkeltő címében jelzi, hogy nem szokványos színpadi történetről lesz szó. Szamurájok vagy szamurájnak álcázott emberek, magukat japán gésáknak kiadó, bosszúálló ikerpár és más, furcsa események borítják fel egy kis bánsági falú mindennapjait és a környékbeli médiát. A meghökkentő, hol kegyetlen, hol mulatságos történet a híres japán szamuráj filmek stílusát, fordulatait felhasználva, és gyakran szinte bohózati helyzeteket teremtve meséli el, hogyan működne egy szamuráj kalandfilm sztorija egy isten háta mögötti vajdasági faluban.