Pikali, Szervét, Szerednyey és Őze is a Játékszínbe készül

Németh Kristóf igazgató sajtótájékoztatón összegezte az elmúlt hónapokat és ismertette a 2015/16-os évad bemutatóit.

jatek1

 

 

"A harmadik évad végén járunk magánszínházként. 2012. október 30-án indult el az új korszak a Játékszín életében, azon a napon, amikor a teátrum a 100 éves születésnapját is ünnepelte" - emlékezett az igazgató, aki mindenkinek megköszönte munkát, majd elárulta, hogy június közepéig 356 előadást láthattak a nézők, ami azt jelenti, hogy több mint 30 produkciót játszottak egy hónapban. Július elejére - az évad végére - meghaladják a 100 ezres nézőszámot, emellett 41 vendégjátékot is szerveztek a 2014/15-ös évadban.

 

jatek5

 

"Mindennek az alapja a kitűnő színészi gárda, a jó repertoár és rendezés, valamint a háttérben dolgozó kollégák munkája" – vélte az igazgató, majd hozzátette, hogy sajtómegjelenések szempontjából a Játékszín a legaktívabb teátrum. Maximalizálták az előadások számát is, ezért új helyszíneket keresnek a Játékszín produkcióinak.

 

Németh Kristóf kiemelte, hogy szeptembertől csupán egy előadást kell levenni a meglévő repertoárról, a Tied a világ! című zenés darabot a következő szezonban már nem láthatják a nézők.

 

jatek6

 

Bank Tamás produkciós igazgató a 2015/16-os évadról számolt be a sajtótájékoztatón. Augusztusban Szente Vajk rendezésében Rejtő Jenő A szőke ciklonját viszik színre Szegeden, majd a hármas koprodukcióban készülő vígjáték a gödöllői Művészetek Házában szeptember 12-én és 13-án is látható lesz, mielőtt megérkezik a Játékszínbe.

 

jatek4


"Négy új kolléga is csatlakozik hozzánk egy-egy szerepre: Pikali Gerda, Szervét Tibor, Szerednyey Béla és Őze Áron. Horváth Lili harmadik gyermeke születése után pedig ősztől visszatér a színpadra. Első premierünk A szőke ciklon lesz Földes Eszter, Őze Áron, Csonka András, Józsa Imre és Szerednyey Béla főszereplésével. Horgas Ádám viszi színre a Virágot Algernonnak című előadást Szervét Tiborral, Lévay Viktóriával, Benedek Miklóssal, Nagy Sándorral és Zsurzs Katival októberben. A Madách Színházból érkezik a Napsugár fiúk Szirtes Tamás rendezésében, Gálvölgyi János, Benedek Miklós és Nagy Sándor szereplésével. 2016-ban pedig Lendvai Zoltán állítja színpadra A hűtlenség árát, melyben fellép Pikali Gerda, Nagy Sándor és Németh Kristóf" – mondta el Bank Tamás. A minisztérium tájékoztatása szerint az Emmi az idén 55,8 millió forinttal támogatja a teátrumot.

 

jatek3

 

A évértékelő társulati ülésen a Kránitz Lajos-díjat és az idén alapított Kishonti Ildikó-díjat is átadták a színház vezetői.
"Háttér nélkül nincs előtér" – mondta mindig Kishonti Ildikó, ezért ezt az elismerést egy, a háttérben dolgozó munkatárs, Schőn Tünde vehette át.
A Kránitz Lajos-díjat Nagy Sándor kapta.

 

Vass Kata / Színház.hu

Fotók: Játékszín