A Tompa Miklós Társulat A nyugalom című produkciója lett a legjobb előadás a Sepsiszentgyörgyön megrendezett 22. Nemzetközi Atelier Színházi Fesztiválon, Radu Afrim a legjobb rendező, B.Fülöp Erzsébet pedig a legjobb színésznő díját érdemelte ki. Harsányi Attila nyerte a Legjobb „One Man Show” díját.
A színházi szemlén romániai és külföldi előadásokat is láthatott a közönség és a zsűri, amelynek tagjai romániai színházi szakemberek voltak: Claudiu Groza, a zsűri elnöke, Oana Stoica, Cristina Rusiecki, Radu Dinulescu és Marius Deac.
A Sex, drugs, gods & rock ‘n’ roll című előadás a közelmúltban megnyerte a Legjobb monodráma díját és a Magyar Művészeti Akadémia különdíját a Legjobbnak ítélt produkcióért a Tatabányán rendezett MOST FESZT-en. 2014-ben Harsányi Attila az előadásban nyújtott alakításáért megnyerte a legjobb férfi alakítás díját a Pitesti-en megrendezett Nemzetközi „Davila-Interfest” Stúdiószínházi Fesztiválon. Tapasztó Ernő rendezőt az Atelier és a Davila fesztiválokon is jelölték.
Harsányi Attila
Bartis Attila A nyugalom című darabjával versenyzett Sepsiszentgyörgyön a Tompa Miklós Társulat. A produkció elnyerte a A legjobb előadásnak járó nagydíjat, Radu Afrim A legjobb rendezés díját érdemelte ki, B.Fülöp Erzsébet pedig megkapta A legjobb színésznő díjat. Radu Afrimnak ítélték oda az Árkosi Művelődési Központ Különdíját is az azonos című regény dramatizálásáért.
Az előadás alkotói közül díjazásra jelölték még Bányai Kelemen Barna és Berekméri Katalin színművészeket, valamint Adrian Damian díszlet- és Márton Erika jelmeztervezőt.
A huszonkettedik kiadásához érkezett kísérleti színházi fesztivál tavaly tért vissza Sepsiszentgyörgyre. Idén hazai, magyarországi, belgiumi, holland, francia és olasz társulatok mutatják be a legújabb színházi irányzatokat. Az Ateliert 1992-ben Radu Macrinici dramaturg alapította, majd 13 kiadás után az Andrei Muresanu színháztól való távozásával Segesvárra, Nagybányára és Szatmárra költöztette, majd hazahozta a fesztivált szülővárosába. Radu Macrinici elmondta, az “Atelier” a legrégebbi színházi fesztiválok közé tartozik, és már alapításakor azt a célt fogalmazták meg, hogy kísérleti előadásokat, a színházak új nyelvezetét mutassák be a közönségnek.
Forrás: Aradi Kamaraszínház