Színház is szerepel a Bánki Nyár programján

Szombaton kezdődik a Bánki Nyár tíz hétig tartó rendezvénysorozata; a programok sorában színházi előadások, sportesemények, koncertek mellett idén is a nógrádi falu ad helyet a Louis Armstrong Jazzfesztiválnak és a hajómodellező világbajnokságnak - tájékoztatta az MTI-t szerdán Bánk polgármestere.

Ivanics András elmondta: az augusztus 22-én záruló programsorozat családi sportnappal kezdődik szombaton, sárkányhajózásra, kenuzásra, vízilabdázásra is lehetőség lesz a tavon és a környékén. A vasárnap is a sporté, akkor tereptriatlont és kerékpáros MTB versenyt szerveznek.

 

A Bánki Nyár vendégei három színházi előadást láthatnak a vízi színpadon. Június 20-án az Apácák című musical-komédiát Voith Ági és Vándor Éva szereplésével, augusztus 14-én a Dózsa György, a nép fia című rockoperát a Sziget Színház vendégjátékaként, augusztus 20-án pedig a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház mutatja be G.B. Show Sosem lehet tudni című vígjátékát, ezen a napon az előadást ünnepi tűzijáték követi.

 

bank

Fotó: bank-falu.hu

 

Fellépnek Bánkon a Neoton sztárjai Csepregi Évával és Végvári Ádámmal, koncertet ad az Ossian, a Blues Fathers és a Norton Együttes. A Bánki Nyár záróprogramja augusztus 22-én a Hooligans koncertje lesz.

 

Júliusban mulatós estet ad Nótár Mary és a Tesók Együttes, folklórműsorral mutatkozik be a Palóc Néptáncegyüttes és az utánpótlás csoportok. Augusztus első két napján rendezik meg a 49. Nemzetiségi Találkozót és XX. Nógrád Megyei Folklór Fesztivált.

 

Idén is számos koncertet szerveznek a VII. Bánkitó Fesztivál keretében, ott lesz többek között a Csaknekedkislány, Antonia Vai vagy a Colourblock.

 

2011-ben először rendezték meg Magyarországon, Bánkon a hajómodellező világbajnokságot. A verseny most visszatér a bánki tóra, 14 ország versenyzőjének mintegy 40 hajójával.

 

Június 26-án kezdődik a három napos XI. Louis Armstrong Jazzfesztivál. A hagyományos fesztivált a Benkó Dixieland Band koncertje nyitja meg, és gospel koncert zárja 28-án. Fellép a fesztiválon mások mellett Berki Tamás, a Budapest Jazz Orchestra, Suba Attila, Lázár István és a Kőszegi Allstars Jazz Jam Band.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása