"Hullik a forgács" - A Brand szakmai beszélgetéséről

A Nemzeti Színház előadását Zsótér Sándor rendezte, a főszerepeket Törőcsik Mari és Trill Zsolt alakítja.

A beszélgetés szövegét szerkesztetlen formában közöljük.

Lévai Balázs: Elérkeztünk a POSzT hetedik napjához. Nem kicsit lesz rendhagyó a mai beszélgetés. Azt mindenki tudja, hogy tegnap a Nemzeti Színház Brand című előadása Törőcsik Mari betegsége miatt elmaradt. A szakmai beszélgetésre nézve ez azzal járt, hogy nem a szokásos nézői véleményekkel nyitunk ma, mert a stáb is tegnap forgatott volna. Ennél lényegesebben komoly következmény, hogy a zsűri is tegnap nézte volna az előadást. Jelen pillanatban úgy tudom, hogy komoly fejtörés zajlik, hogyan lehetne megoldani ezt a helyzetet. Én sem láttam az előadást. Arra jutottunk tegnap, mivel mindkét opponens látta ezt az előadást Budapesten, és nagyon fontos előadásról beszélünk, ezért most megpróbálunk róla beszélgetni. Mielőtt Zsótér Sándor rendezéséről beszélnénk, szeretném megkérdezni Nánay Istvántól, hogy mit tud Törőcsik Mari állapotáról?

Nánay István: A beszélgetés előtt beszéltem vele telefonon. Éjjel bent volt a kórházban, vizsgálatokat végeztek rajta. Nincs semmi különösebb probléma. Iszonyatosan le van gyengülve, de remélhetőleg ősszel munkába tud állni.

Lévai Balázs: Ez szerintem mindenkinek örömhír. Kezdjük az előadás kivesézését. A Brand Ibsen magyar színpadokon viszonylag keveset játszott darabja. Szerintetek Zsótér Sándor miért találta meg ezt a darabot? Miért tartotta fontosnak, az előadásból leszűrve, hogy ezt megcsinálja a Nemzeti Színházban?

Sándor L. István: Nem tudom. Erre biztos Zsótér Sándor tudna válaszolni.

Lévai Balázs: Zsótér Sándor sincs itt, mert jelenleg a Miskolci Operafesztiválon rendez.

Sándor L. István: A MITEM fesztiválon láttam az előadást, ahol volt egy közönségtalálkozó, amit végighallgattam. Csináltam egy interjút Zsótér Sándorral az előadásról, és minden másról. Azt gondolom, hogy Zsótér Sándor az egyik legérdekesebb, legjobb, legfontosabb, legkülönlegesebb magyar rendező. Ha észrevették, nem nagyon rendez mostanában prózai színházakban. Ebben az évben három opera bemutatója volt, valamint a Stúdió K-ban rendezte az Othellot. A Nemzetitől kapott egy ajánlatot, hogy rendezzen valamit. Úgy tudom, az volt az ajánlat lényege, hogy Trill Zsoltnak kell találni egy szerepet. Zsótér Sándor nagyon régóta kacérkodott ezzel a darabbal. Különösen vonzódik a színpadon játszhatatlan, költői szövegű előadásokhoz.

Fotó: Simara László

Lévai Balázs: Amikor megkérték, hogy Trill Zsolt főszereplésével csináljon egy darabot, akkor ez jutott eszébe?

Sándor L. István: Valamitől az jutott eszébe, hogy itt a lehetőség. Úgy tudom, Vidnyánszky Attila is kacérkodott azzal a gondolattal, hogy megcsinálják Zsolttal ezt az előadást. Vidnyánszky Attila is ragaszkodik a hosszú, színpadon játszhatatlan darabokhoz.

Lévai Balázs: Zsolt, kacérkodott vele Vidnyánszky?

Trill Zsolt: Ezt én is utólag tudtam meg. De tényleg volt róla szó. Kacérkodott vele. Ugyanúgy ahogy Sándor, ő is imádja ezeket a dolgokat.
Lévai Balázs: Adva van egy nagyon nehezen játszható dráma. A szakértők általában egyetértenek azzal, hogy ami Ibsenben árnyalt finomság, az a Brand szövegében egy sulykolt tézisdráma. Ehhez képest hova teszi Zsótér a súlypontokat? Nem az volt igazán fontos, hogy a főszereplő egy pap, tőle lehetett volna akár politikus vagy szobrász. Elhisszük ezt Ibsennek? Általában a művészek pontosan tudatában voltak annak, hogy ha levelet írnak, az sokáig fent fog maradni. Mennyire fontos Brandnak a foglalkozása ebben a történetben, és mennyire szól a vallási fanatizmusról?

Nánay István: Nem fontos. Mindenesetre a leghálásabb feladat ahhoz, hogy nem vallásos, hanem hitbéli kérdésekről tudjon beszélni. Ez reprezentálja legjobban ezt a dolgot. Ha a művész hitéről, akaratáról van szó, akkor az ugyanúgy megfogalmazódhat mindenben. A hitkérdést nem tartom olyan fontosnak. Ha egy tudós, vagy művész lenne, akkor is fel kellene vetődni azoknak az alapkérdéseknek, amelyek az élet alapkérdései. Azt gondolom, itt egy nagyon erős teremtőgesztus van. Ő egy teremtő ember. Olyan ember, aki képes egy új közösséget teremteni, egy templomot létrehozni. Ha akarjuk, akkor ezek mind metaforák. Nagyon erős teremtőemberről van szó, aki egy ügyű. Ez az ember kifejezetten olyan, aki kizár maga körül mindent a világból. Ha valamit akarok, akkor azt teljes erővel akarnom kell. Nem téríthet el semmi sem, ha egyszer kitűztem valami célt. Amikor az ember először kézbe veszi az Ibsen kötetet 17-18 éves korában, akkor hiába cuppan rá, egy szót sem ért meg belőle, mert annyira bonyolult és nehéz. De ebből a szövegből, ami elképesztően hosszú, egy olyan mű született, amiben nem az a bizonyos tézis lesz érdekes, hanem egy embernek a belső vívódása, belső drámája. Az a belső dráma, hogy kitűzött egy célt, de az élet állandóan megkísérti. Meglátja a völgyet, akkor az első, amit meglát az a szülői ház és rögtön elgyengül. Majd utána találkozik azzal a csajjal, aki felidézi benne azt az ideális és elérhetetlen jégtemplomot, ami nem a szent világ, hanem a profán világ. Utána találkozik az anyjával, a szerelemmel, a családdal, a gyerekkel és mindegyik iszonyatosan erős drámai konfliktust hoz be ennek a figurának. De ez nincs benne a darabban. Pontosabban benne van, de úgy kell kihámozni. Nagyon ritkán adódik olyan alkalom, hogy végigmegyek az írott szövegen és utána a darab szövegén. Úgy van húzva, hogy egy 4 oldalas monológban, amiben gyönyörű képek vannak, elvész az, amiről igazából szól. Ungár Juli és Zsótér ezt úgy húzza meg, hogy maga az, amiről szól az is megmarad, de kiemelődik az-az öt mondat, vagy öt sor, amitől ütőssé és drámai helyzetté alakul át, nem pedig egy szavalós és szép irodalmi szöveggé.

Fotó: Simara László

Lévai Balázs: Akartok egy kicsit beszélni arról, hogyan született az előadás szövege? Nánay István jól érzékelte, hogy a kulcsmondatokat akartátok kiemelni és a sallangokat lehámozni róla?

Ungár Júlia: Nem másként készült, mint általában azok a szövegek, amiket csinálunk. Nem valami előzetes elszántsága van ennek. Úgy alakult ki, hogy mi az, ami fontos, ami még felfogható, és mi az, ami nagyon szép, de muszáj hogy kihulljon.

Lévai Balázs: A regényből mennyi hullott ki?

Ungár Júlia: Legalább a fele.

Sándor L. István: A MITEM-es beszélgetésen azt mesélte Zsótér, hogy az egész Trill Zsolt türelmetlenségének köszönhető. Előre meg akarta tanulni a szöveget, és biztonsággal akarta tudni a szöveget. Ez késztetett titeket arra, hogy csináljatok egy példányt, amikor még nem is volt minden kész. Zsolt nagyon akarta, mert szövegtudással akart a próbákra menni, ha jól értettem.

Ungár Júlia: Igen, de helyenként ráfázott, mert volt, ami akkor még benne volt, de később kiesett.

Trill Zsolt: De volt egy-két mondat, amit megengedtek, hogy benne maradjon, ha már megtanultam, és ezért én nagyon hálás voltam. Gyönyörű gondolatok vannak benne, muszáj volt megtanulni, mert amikor elolvastam a kötetet, akkor sokkot kaptam. Megijedtem a töménytelen szövegtől. Ezért kértem Julit és Sándort, hogy hadd tegyem tönkre a karácsonyomat.

Sándor L. István: Sajnálom, hogy nem láttam most az előadást, mert sok mindent most szerettem volna megérteni. Amikor először láttam, akkor nem olvastam Ibsen szövegét. Zsolton és az előadáson keresztül jutottam közelebb hozzá. Hadd kérdezzem meg, ki látta ezt az előadást valamilyen formában? Jól érzékelem, hogy többségben vannak azok, akik nem látták. Nem tudom elmesélni a történetét, mert nagyon bonyolult, de valamennyire megpróbálok utalni rá. A beszélgetésen két pólus jelent meg. Megjelent egy evangélikus lelkész és skandináv szakos felesége. A lelkész azt mondta el, hogy saját magát látta ebben a darabban. A saját gyötrelmeit, tévedéseit látta. A másik oldalon pedig megszólalt egy hölgy, aki azt hiszem drámapedagógiával foglalkozhat. Szerintem nagyon visszafogta magát, mert azt akarta mondani, hogy Brand egy rettenetes ember. Brand a hitre hivatkozik, és kiirt maga körül mindent. Először elbánik az anyjával, amikor azt mondja, hogy csak akkor megy el hozzá feloldozást adni, ha minden vagyonáról lemond. Van egy gyerekkori emléke, ami arról szól, hogy kereste a haldokló apjánál a pénzt. Nagyon fontos fordulat, hogy születik egy gyereke. Fent élnek a hegyen, ahol soha nem süt a nap. Kiderül, hogy el kell mennie a gyereknek, hogy életben maradjon. Megjelenik Gerd, egy félig bolond lány valamint egy ember, aki azt mondja, hogy te vagy a papunk. Azt kérdezi a feleségétől, hogy mi voltam én előbb pap vagy apa? Dönteni kell a gyerek élete és a hivatása között. A hivatását választja, és a gyerek meghal. A következő fontos pont az, hogy egy év múlva karácsonykor a feleség szedi elő a ruhákat, mert gyászolni és emlékezni akar. Megjelenik egy cigányasszony a gyerekével, és Brand azt mondja: adj oda neki mindent, az összes emléket. Mindent szakíts ki a szívedből, még a gyászt is. A végén, amikor lerombolja a templomot és felépít egy újat, azzal szembesül, hogy az állam szolgája lenne. Elindul a tömeggel a hegytetőre, és fáradni kezdenek az emberek, akkor ő azt mondja, hogy tovább kell menni, mindent vagy semmit. Ha jól értem így gyalogol bele a halálba. A feleségét is elküldi a halálba. Ez annyira homályos Ibsennél és az előadás sem cizellálja. Öngyilkos lett a felesége?

Ungár Júlia: Nem, megszakad a szíve.

Sándor L. István: A felesége is belepusztul ebbe. Mindenki belepusztul körülötte. Azon vívódik az ember, hogy lehet bármiféle hit vagy küldetés nevében ilyen végtelen áldozatok sokaságát várni másoktól? Az egyik oldalon egy küldetéses emberről van szó, a másik oldalon rettenetes emberről. Az a félrevezető, hogy ha ránézünk Zsoltra, akkor egy szerethető embert látunk, egy emberi léptékű embert. Amiket mond, az mintha nem emberi mértékű lenne. Nem tudom, érthető-e a vita, ami bennem zajlik.

Lévai Balázs: Több kritika is említette, hogy ellenszereposztást véltek felfedezni, mert alkatánál fogva Mátray László lenne az, aki a megszállottságot tudná képviselni. Trill Zsolt és Törőcsik Mari ilyen értelemben a finomság játékával tud élni. Ti mennyire osztottátok ezt az ellenszereposztás véleményt?

Nánay István: Semennyire. Ez egy butaság. Mi az, hogy ellenszereposztás? Miért kellene Mátraynak ezt játszani? Tanítottam Lacit, tudom, hol tart. Ez nem az ő szerepe. Arról nem beszélve, hogy iszonyatosan fontos ebben a darabban, hogy meglegyen a külvilági ellenpontja Brandnak. Nagyon lényeges, hogy ilyen súlyú ember áll szemben Branddal. Laciban ez a belső vibrálás, a saját határait feszegető elszántság amúgy sincs benne. Schöpflin Aladár írása Hajdú Henrik fordításának ürügyén, egy csodálatos írás. Minden tisztelete és elismerése a műé, de azt mondja: én ezt gyűlölöm, semmit nem tudok csinálni, ezt kikérem magamnak. Nyilván nem ezzel a primitívséggel, hanem Schöpflin Aladár stílusban és magaslatokban. Minden befogadóban meg kell, hogy legyen a kettősség. A fanatizmus magával hordozza azt, hogy hull a forgács. Nem lehet mindenre odafigyelni, muszáj előre haladni. Ez egy ugyanolyan izgalmas kettősség, mint ami a Peer Gyntben van. Peer Gynt is mindent elpusztít maga körül. Amikor néztem az előadást, nem az merült fel bennem, hogy azt a primer aktualitást keressem az előadásban, mint amit nagyon sok előadásnál mint alapkritériumot megkívánok. Az ember tragédiájától sem azt szeretném tudni állandóan, hogy hogyan lehet odakötni a mai helyzetekhez. Ez számomra egy emberi vívódás. Az istenkereséssel éppen úgy összefüggésbe hozható, mint a külvilággal. A második rész nagyon erősen beidézi a világunkat.

Lévai Balázs: A vallási fanatizmusra gondolsz?

Nánay István: Nem a vallási fanatizmusra gondolok. Ott van egy ember, akinek van egy célja. Megvalósítja a célt, és ezt azonnal kisajátítja a hatalom, a politika, a külvilág. Nem kell leegyszerűsíteni a dolgot, mert Ibsen sem és az előadás sem egyszerűsíti le. Eddig a szövegről beszéltünk, de itt az előadás maga a lényeg. Ez az előadás a színház legtetején játszódik. Az óriási üvegablak a Soroksári útra néz. Mi úgy látjuk az előadást, hogy látjuk a háttérben a Soroksári úti iszonyatot. Tessék belegondolni, hogy mi van ott. Egy nem működő malom és vágóhíd van, belóg még a képbe a K&H Bank épülete és a parkoló is.

Lévai Balázs: Ezt itt Pécsen hogyan oldottátok meg? Az E78-ban ez a színpadtér, hogy működött?

Trill Zsolt: Ez valamilyen szinten abszolút hiányzik, mert a Nemzetiben négyemelet magasságban vagyunk fent. Az egész lebeg, minden mozog, minden megy, még akkor is, amikor a színpadon szinte nem történik semmi. Itt most nincs az a mozgás, ami rettenetesen fontos, de azt hiszem, hogy valamilyen szinten sikerült megoldani.

Fotó: Simara László

Lévai Balázs: Ez azért is fontos, mert az összes kritika megemlítette. Ezt az előadást a Kaszás Attila Teremben játsszák, és ahogy István is említette a terem adottságait kihasználja a rendezés.

Sándor L. István: Nem tudom, hogy elhangzik-e a darabban, de szeretnék felolvasni egy idézetet. „Remek az akusztikája, ekkora hang mellett az egy főre eső hit biztos megemelkedik 100%-kal.” Brand szempontja, a templomépítés, és mint hit a 100%-kal való emelkedése, mintegy technokrata felhasználása annak, ami történik. Ezzel szembesül Brand az utolsó fázisban, de az is remek, hogy a bíró folyamatos célváltozását jelenítik meg. Építsünk szegény házat, politikai gyűléstermet, bolondok házát, de akkora bolondokházát nem tudunk felépíteni, amibe mindenki beférne. Mindegy, hogy milyen irányba mennek el, a lényeg az, hogy lehessen manipulálni a tömeget. Nagyon fontos előadásnak tartom a Brandot. Nagyon sok rendezői és társulati erény szerepel ebben az előadásban. Számomra a legnagyobb döbbenet, élmény az volt, hogy szerepel ebben az előadásban egy két és fél éves gyerek, aki ugyanazt jelentette számomra, mint a Soroksári út. Egyszerre működik a civil nézőpontom és az irodalmilag elkötelezett nézőpontom, aki Ibsent és Zsótért akar egyszerre látni. Ott nyüzsög és mozog a térben és az ember azt nézi, hogy mikor melyik kanapéról zuhan a mélybe és töri a nyakát, mert mintha nem figyelnének rá. Aztán nem leplezi le magát, de láttam, hogy a kanapé mögött ott feküdt valaki és vigyázott rá. Közben olyan élet teremtődik a színpadon, ami hihetetlen módon ellenpontozza ezt a nyolcas jambusokban írt szigorú verset. Végig versben szól a szöveg. Közben gondolatilag is remek, mert arról a hiányról van szó, ami az áldozat lényege. Valójában nem csak a gyerek, hanem az élő, izgalmas, kiszámíthatatlan, élettel teli dolog hiányzik. A rendezői megoldás pedig az, hogy a feleség látja, érzékeli, átöleli a gyereket, Brand pedig egyáltalán nem látja. Ez két tudatállapot, ami a gyerekhez, mint eleven elemhez való viszony. Ez egy nagyon izgalmas és váratlan eleme az előadásnak. A másik ilyen hatáselem Törőcsik Mari játéka. A színészetnek azt az állapotát jelenti, amikor már nem érzékeled a színészetet, az eszközöket. Azt érzékeljük, mintha egy lény lenne, aki bármikor öregasszonnyá vagy gyermekké változik át. Ez az élet más szintjének a behozatala ahhoz képest, amit Zsolték képviselnek: egy hihetetlen világ görgeteggel kell szembefeszülni, és valamit tenni kell. Pont az esélyt nem adja meg, hogy szabadon, kötetlenül létezzünk ebben a világban, mint ahogy a gyerek vagy Törőcsik Mari létezik benne. Az érzéki üzenete az előadásnak valami ilyesmi.

Nánay István: Ha az előadásról beszélünk, mindenekelőtt a színészekről kell beszélnünk. Azzal búcsúzott a telefonban Törőcsik, hogy azért is borzalmasan sajnálja, hogy tegnap nem tudta lejátszani az előadást, mert ezt a társaságot együttesen is és külön-külön is iszonyatosan szereti. Tegnap, amikor este vigasztaltam, olyan csodálatosan szépen beszélt Trillről, Trokánról, Mátrayról, hogy az már önmagában szép dicséret lenne. Zsoltot amióta elvégezte az egyetemet, majdnem mindenben láttam. Ez iszonyatosan fontos pillanat az életében. Az, hogy el tud mondani egy ekkora szöveget, semmi. Mi az neki? Ezt a belső vívódást, megszállottságot, törékenységet nagyon kevesen tudnák így eljátszani. Itt egész más hangot sikerült hallanom, nagyon hiteles, a figurának a lényegét elkapó hangot hallottam tőle. Brand végső frázisa, amikor felkerül a csúcsra, szembesül a tömeggel, akkor kénytelen tudomásul venni, hogy mindaz, amiért dolgozott annak mi lett az eredménye. Azt gondolom, hogy Trill Zsolt pályáján ez egy kivételesen nagy pillanat, ehhez nagyon kellett az, hogy találkozzon Zsótérral. Találkozzon egy olyan emberrel, aki kicsit másként dolgozik a színésszel, mint mások, akikkel eddig dolgozott. Nyilván felsőfokon tudok beszélni Törőcsikről. Az a kifakadása az anya életéről abban benne van az összes keserve és fájdalma, olyan hitelességet, súlyt ad a szövegnek, hogy az őrület. Ha úgy tetszik ez egy pofátlan rendezői húzás, ugyanakkor nagyon mély értelme van. Két szerepet játszik. Játssza az anyát és egy kicsit félnótás figurát. Ez a két ember jelenti számára a gyökeret, ami ehhez a földhöz köti. Persze ott van a tömeg, aki azt mondja, hogy legyél a papunk. Ennek az előzménye, hogy ezzel a két találkozással alapozza meg ezt a két dolgot. Nem véletlen, hogy ez a félnótás az, aki lezárja ezt a drámát, és Brand sorsát beteljesíti. Ezt a két figurát úgy játssza el Törőcsik, hogy megkülönbözteti a két figurát, és közös gyökerű figurát csinál belőle. Trokán Nóráról azt mondta, hogy azt élvezi a legjobban, amikor van ereje nézni az előadást, hogy Nóra a bemutatótól mostanáig micsoda utat tett meg. Megvolt neki a bemutatón is, de most már egészen más. Nóra borzalmasan kell ahhoz, hogy Brand sorsa kibomoljon. Nagyon kell ahhoz, hogy nem csak a külvilág ellentétje, hanem a belső világ ellentétje is meglegyen. Ezt Trokán Nóra teremti meg a maga nagyon természetes létezésével. Van egy olyan része a darabnak, amikor van egy látomás, megszűnik a halott és az élő. Ott egyszer csak visszajön a halott feleség a gyerekkel. Ezt olyan magától értetődő természetességgel csinálja Trokán, és nyilván a gyerek is. Azt gondolom, kiváló színészi- és összteljesítmények jelennek meg. Nem beszéltünk még arról, mit jelent az, hogy Ikea bútor van a színpadon, vagy hogy mit jelent az, hogy a pénzsóvárságot semmi mással nem kell jelezni, csak egyetlen nagyon drágának kinéző bundával, amit Törőcsik hord. Úgy van kortalanítva és átfordítva a mára, hogy nem erőltetett, még akkor sem, ha az első pillanatban az embert kissé meglepi. Egy olyan darab, ami fent játszódik a hegyekben a rideg és természetközi világban, le van fordítva egy belső világra. Azt gondolom, ez még inkább azt erősíti, hogy mindegy, hogy pap vagy nem. Ez a lélek világában játszódó dráma. Akár egy szobában is lebonyolítható.

Lévai Balázs: A versenyprogramban a Nemzeti Színháztól két előadást válogattak be. Az egyiket Balogh Tibor javaslatára, a másikat Perényi Balázs döntése alapján. Kérlek, indokold.

Perényi Balázs: Tanár úrék már indokolták. Ez egy nagyon nagy előadás minden elemében. Jó szöveg, fantasztikus dramaturgiai munkával, fantasztikus színészekkel. Az a színház, amikor azt érzi az ember, hogy nem történhet másképp. Nem lehet máshogy a templom, nem szólhat máshogy a hős.
Sándor L. István: Szeretném egy kicsit folytatni azt, amit Tanár úr mondott. Nem tudom, hogy van-e rajtam kívül valaki, aki végiggondolja azt a fesztivált, amit most látunk. A fesztivál egyik tematikája a hős tematika. Nem biztos, hogy Mátray László alkatából kell kiindulni, amikor hősről gondolkodunk. Itt valóban Mátray iróniája működhetett. Biztos pozitív gesztusnak szánta az a színház, aki kiposztolta a Facebookra Friderikusz beszélgetését Zsótér Sándorral, ahol volt egy komment, amin én megdöbbentem. „Zsótér az a rendező, akit a szakma szeret, de a közönség nem szereti, mert nem értik.” Azt gondolom, ez felháborító, mert egy olyan színház posztolta ki, ahol még mindig megy egy talán 4 éves előadás, amiben az egyik színésznő mindenféle díjat elnyert az alakításáért. Az a színésznő nem nyerte volna el a díjat, ha nem Zsótér rendezi azt az előadást, vagy valamit nem mozdít meg benne.
Lévai Balázs: Most mindenki elkezdi találgatni, hogy melyik színházról van szó.

Fotó: Simara László

Sándor L. István: Radnóti Színház, Kováts Adél, Vágyvillamos. Nem akartam személyeskedni. A színházaknak nem azt kéne mondani, hogy nem értik a nézők, hanem ezerrel kéne azon dolgozni, hogy a nézők is közelebb jussanak az előadásokhoz. Az nem őrültség, hogy a Vágy villamosát egy tetőn helyezik el félig kifordított díszletben? Zsótér egy másik közegben, másik dimenzióba helyezi az előadást. Szerintem a halálon túli jelenlét jelenik meg abban az előadásban. Az újragondolás kényszerét teszi meg Zsótér. Valami biztos történik a színészekkel, ami miatt másképpen játszanak a Sándor által rendezett előadásokban. Segíteni kéne a nézőket, hogy azt a színházi munkát, amit Zsótér végez, és aminek fontos eredményei vannak, jobban lássák.
Perényi Balázs: Több beszélgetésben elmondta Zsótér Sándor, hogy nem nézünk, vagy nem látunk, hanem konstruálunk különböző mintázatok szerinti olvasatokat. Valószínűleg azért van így, mert erre szocializálódunk az irodalom- és művészetoktatásban. Sokat viszem a diákjaimat kortárs kiállításokra. Azt szoktam nekik mondani, hogy ne feszüljetek, ha nem értitek. Ne legyen az, hogy valami megoldást keresel, és elkezdesz rögtön lefagyni, meghatódni, megilletődni, hogy most kortárs művészetet nézel. Nézz rá a tárgyra, és ha hat rád, akkor kezdj el gondolkodni rajta, hogy miért hat, vagy sétálj tovább, ha nem hat. Ha ezzel az elfogulatlansággal tudnánk nézni a Zsótér előadásokat, akkor sokat nyernénk vele, és a nézők is élveznék azt a jót, amiről eddig beszéltünk.

Lévai Balázs: Végezetül hagy kérdezzem meg Trill Zsoltot, hogy a te pályádon mit jelent ez az alakítás? Te hogy érzed belülről, mennyire fontos neked ez a szerep?

Trill Zsolt: Dolgoztam már Sándorral, a Töredék című filmben. Akkor viccesen azt mondtam neki, hogy Sándorom micsoda dolog ez, érzelmeket csihol ki magából. Ezek 8-9 perces beállítások voltak, hihetetlen monológokkal. Mosolygott rajtam. Akkor sejtettem, hogy jó lenne, ha dolgoznánk együtt. Nagyon jó csapat jött össze. Rettenetesen fáradtak voltunk, és azt mondta reggel 10-kor, hogy mindenki másszon fel a falra. Végig pörögtünk vele, kacagtunk. Ami nekem nagyon tetszett, azon kívül, hogy rettenetesen energikus, és mi ezt mindannyian tudtuk, hogy úgy ironizál, mint senki más. Rettenetesen szimpatikus volt, hogy mindent magán keresztül enged, minden gondolatot és megjegyzést. Egy az egyben megmond mindent az embernek. Az egész munkafolyamatot nagyon élveztem.

Szűcs Nelli: Ilyen boldogan még nem láttam hazajönni próba után. Nem volt ideges, pedig amikor olvasta a darabot, akkor csak azt hallottam, hogy „atyaúristen”. Bombázta Juliékat, hogy minél hamarabb küldjék át a szöveget. Hagytuk, hogy dolgozzon. A gyerekekkel én foglalkoztam. Nem hullottam ki mellőle. Erősnek kell lenni egy ilyen fanatikus ember mellett, mert azért Zsolt is fanatikus a színházcsinálásban. Ahogy hazajött nem az volt, hogy elfáradt, hanem csillogott a szeme. Egyfajta boldogság érzet lebegett benne folyamatosan. Odamentem Sándorhoz, és megköszöntem neki, hogy ilyenben is részt vehetett Zsolt.

Trill Zsolt: Tényleg az első pillanattól kezdve izgalmas volt. Az a titok, amiről már István is beszélt, megcsináltuk ezeket, de valami csodának mégis történnie kell. Ő egy ember közülünk. Egyszerűen csak jó előadást akartam csinálni, és jól akartuk együtt érezni magunkat. Tényleg köszönöm mindenkinek.

Lévai Balázs: Mi is köszönjük. Van esetleg még kérdés?

Lázok János: A hit és a rögeszme kapcsolatáról szeretnék kérdezni. Meddig hit, és mikortól rögeszme? Gyakran kísértett a főszereplőt nézve a rögeszmévé való átfordulás. Félelmetesen vékonynak látom azt a határvonalat, ami egy nagyon fontos és vonzó dolog, hogyan billenhet át mások kisemmizésébe, és pusztításba. A teremtés és a pusztítás közötti rész érdekelne.

Lévai Balázs: Ez alapvetően egy pszichológiai kérdés. Az opponens urak vállalkoznak a definiálásra? Hol húzódik a határvonal hit és rögeszme között?

Sándor L. István: Szerintem ez nagyon jó kérdés. Ha az ember megnézi az előadást, vagy elolvassa a darabot, ugyanezek a kérdései vannak. Egy anekdotával válaszolnék. Ugyanezzel a kérdéssorral rontottam neki Zsótérnak, hogy ez egy kibírhatatlan ember. Ő azt mondta, hogy: „igen így van, én is gyűlölöm, de ez én vagyok. De megnéztem Zsolton keresztül és általa megszerettem és befogadtam.” Ez a kettős viszony, ami folytonosan darál az emberben, és akkor válik fanatizmussá és pusztító erővé, amikor egymagában marad és fanatizmus születik belőle. Ha megmaradunk a kérdéseknek és az újragondolásoknak a stációjában, amit Zsolt folyamatosan képvisel, akkor még nem biztos, hogy a rögeszménél tartunk. Ez egy folyamatos ingázás, és ez benne van Zsolt játékában és az előadásban is.

Egy néző: Az előadás utolsó mondataiban a Hajdú fordításban nem emlékszem hogy lett volna egy „de” kötőszó. Erre szeretnék rákérdezni, hogy ez az előadás a de kötőszót tette be. A régi fordításban olvastam.

Nánay István: Az a régi fordítás. Nem érdemes vele foglalkozni. Aki a régi fordítást olvasta az nem olvasott semmit. Tessék megnézni ezt a fordítást, ez olyan, mint egy kristály. Mindannyiunk életében ezek a határvonalak billegnek. A saját pályámon meglehetősen sokszor került előtérbe a fanatizmus. Utólag nagyon sok rossz pillanatom, vagy lelkiismeret-furdalásom volt, hogy más dolgot háttérbe szorítottam. Átléptem azt a határt, ami a fanatizmus és a hit között van.

Lévai Balázs: Köszönjük a figyelmüket.

A szöveget a POSzT munkatársai bocsátották rendelkezésünkre.